Érdi Bálint
(1945) magyar csillagász From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Érdi Bálint (Esztergom, 1945. március 30. –) magyar csillagász, az égi mechanika kutatója, egyetemi tanár, az ELTE Természettudományi Kar (ELTE TTK) Csillagászati Tanszékének korábbi tanszékvezetője.
Életpálya
1968-ban szerzett matematika-fizika tanári és csillagász diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). Bent maradt oktatónak és kutatónak az ELTE TTK Csillagászati tanszékén tanársegédi beosztásban, 1975-84 közt adjunktusként, 1984 után docensként működött. Oktatási, kutatási területe az égi mechanika. Kopernikusz-ösztöndíjjal Lengyelországban volt tapasztalatcserén 1973-ban, 1980-ban pedig Fulbright-ösztöndíjjal az Amerikai Egyesült Államokban járt. Az ELTE Fizika Doktori Iskolájának alapító törzstagja, 17 doktorandusz témavezetője, közülük 10 fő szerzett tudományos fokozatot.[1] Az MTA Csillagászati és Űrfizikai Tudományos Bizottságának,[2] valamint a Nemzetközi Csillagászati Unió Égimechanikai Bizottságának tagja.[3] 1997-ben Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült.
Remove ads
Családja
Érdi Sándor és Tóth Julianna házasságából született. 1969-ben nősült, felesége Bartai Ariadne, három felnőtt gyermekük van.
Kutatási területei
Égi mechanika. Bolygórendszerek dinamikája. Egyetemi előadásai az égi mechanika hagyományos területei (pálya- és perturbációszámítás, háromtest-probléma) mellett bemutatják annak modern irányait is (káoszelmélet). Foglalkozott égitestek dinamikai problémáival (trójai kisbolygók mozgáselmélete, a Neptunuszon túli rezonáns objektumok, exobolygórendszerek lakhatósági zónáinak stabilitása), és elméleti kérdésekkel (háromtest-probléma regularizálása, szimplektikus leképezések, káosz-detektálási módszerek).
1974-től dolgozott együtt Szebehely Győzővel, "dinamikus csillagászat" témában, közös MTA-NSF kutatási programjuk volt az 1980-as években.
Tudományos fokozatai
Publikációs és szerkesztői tevékenysége
1974–2013 közt 59 tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője,[5] továbbá számos egyetemi jegyzet, jegyzetfejezet írója. A Celestial Mechanics and Dynamical Astronomy című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.[6]
Elismerései
- 1979-ben Fulbright-Hays ösztöndíjas, ösztöndíjas idejét a Texasi Egyetem (Austin) Űrmérnöki Intézetben töltötte.[3]
- Számos alkalommal kapta meg az ELTE Természettudományi Karának Kar kiváló oktatója címét.
- A Nemzetközi Csillagászati Unió a 241363 Érdibálint kisbolygót róla nevezte el.[3]
- A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2015)[7]
Jegyzetek
Források
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads