2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája (D liga)

labdarúgó UEFA Nemzetek Ligája első szezonjának D ligája From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

A 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligájának D ligája az UEFA Nemzetek Ligája 2018–2019-es kiírásának negyedik divíziója.[1]

Lebonyolítás

A D ligában az UEFA rangsorának 40–55. helyen álló csapatai szerepeltek, a csapatokat négy darab csoportba sorsolták. A csoportok győztesei feljutottak a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájának C ligájába.[2]

Továbbá a D liga a 2020-as Európa-bajnokság maradék négy helyéből egy helyet biztosított. A D liga legjobb négy csapata, amely nem jutott ki az Európa-bajnokságra, pótselejtezőt játszhatott. Elsősorban a divíziók csoportgyőztesei játszhattak pótselejtezőt, de ha egy csoportgyőztes már a Eb-selejtezőből kijutott, akkor az adott liga legjobb helyezettje kapott helyet a pótselejtezőben. Ha a D liga csapataiból kevesebb mint négy csapat nem jutott ki a selejtezőből, akkor a pótselejtezős helyeket a Nemzetek Ligája következő legjobb helyezettjei kapták, de egy csoportgyőztes nem játszhatott egy magasabb ligában lévő csapattal. A pótselejtező két elődöntőből (az 1. helyen rangsorolt csapat a 4. helyen rangsorolt csapattal, a 2. helyen rangsorolt csapat a 3. helyen rangsorolt csapattal mérkőzött, a magasabban rangsorolt csapat játszott hazai pályán) és egy döntőből állt, a két elődöntő győztese között (a helyszínt a két csapat közül sorsolták).[3][4]

Remove ads

Kiemelés

A D liga résztvevőit a 2018-as világbajnokság európai selejtezőinek első fordulója után határozták meg az akkori, nemzetekre vonatkozó UEFA-együtthatók alapján, 2017. október 11-én. A csapatokat négy darab kalapba sorolták.[5][6][7]

A csoportok sorsolását Lausanne-ben, Svájcban tartják 2018. január 24-én.[8] Az UEFA végrehajtó bizottságának döntése értelmében Örményország és Azerbajdzsán nem kerülhetett azonos csoportba.[6]

További információk Csapat, Együttható ...
Remove ads

Csoportok

1. csoport

További információk Hely., Csapat ...
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
    1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[9]
        2018. szeptember 6.
        16:00 (20:00 UTC+6)
        További információk Kazahsztán, 0–2 ...
        Asztana Arena, Asztana
        Játékvezető: Halil Umut Meler (török)

        2018. szeptember 6.
        20:45 (21:45 UTC+3)
        További információk Lettország, 0–0 ...
        Daugava Stadium, Riga
        Játékvezető: Keith Kennedy (északír)


        2018. szeptember 9.
        18:00
        További információk Grúzia, 1–0 ...
        Borisz Paicsadze Stadion, Tbiliszi
        Játékvezető: Anastasios Papapetrou (görög)

        2018. szeptember 10.
        20:45
        További információk Andorra, 1–1 ...
        Estadi Nacional, Andorra la Vella
        Játékvezető: Vilhjálmur Þórarinsson (izlandi)


        2018. október 13.
        18:00
        További információk Grúzia, 3–0 ...

        2018. október 13.
        18:00
        További információk Lettország, 1–1 ...
        Daugava Stadium, Riga
        Játékvezető: Harald Lechner (osztrák)


        2018. október 16.
        16:00
        További információk Kazahsztán, 4–0 ...
        Asztana Arena, Asztana
        Játékvezető: Serhiy Boyko (ukrán)

        2018. október 16.
        20:45
        További információk Lettország, 0–3 ...
        Daugava Stadium, Riga
        Játékvezető: Petr Ardeleánu (cseh)


        2018. november 15.
        16:00
        További információk Kazahsztán, 1–1 ...
        Asztana Arena, Asztana
        Játékvezető: Jens Maae (dán)

        2018. november 16.
        20:45
        További információk Andorra, 1–1 ...
        Estadi Nacional, Andorra la Vella
        Játékvezető: Radu Petrescu (román)


        2018. november 19.
        18:00
        További információk Andorra, 0–0 ...
        Estadi Nacional, Andorra la Vella
        Játékvezető: Halil Umut Meler (török)

        2018. november 19.
        18:00
        További információk Grúzia, 2–1 ...
        Borisz Paicsadze Stadion, Tbiliszi
        Játékvezető: Tiago Martins (portugál)

        2. csoport

        További információk Hely., Csapat ...
        Forrás: UEFA
        Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
        Jegyzetek:
          1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[9]
              2018. szeptember 8.
              18:00 (19:00 UTC+3)
              További információk Fehéroroszország, 5–0 ...
              Dinamo Stadion, Minszk
              Játékvezető: Sandro Schärer (svájci)

              2018. szeptember 8.
              20:45
              További információk Luxemburg, 4–0 ...
              Stade Josy Barthel, Luxembourg
              Játékvezető: Rob Harvey (ír)


              2018. szeptember 11.
              20:45
              További információk San Marino, 0–3 ...
              Olimpiai Stadion, Serravalle
              Játékvezető: Filip Glova (szlovák)

              2018. szeptember 11.
              20:45 (21:45 UTC+3)
              További információk Moldova, 0–0 ...
              Zimbru Stadion, Chișinău
              Játékvezető: Mario Zebec (horvát)


              2018. október 12.
              20:45 (21:45 UTC+3)
              További információk Fehéroroszország, 1–0 ...
              Dinamo Stadium, Minszk
              Játékvezető: Ali Palabıyık (török)

              2018. október 12.
              20:45 (21:45 UTC+3)
              További információk Moldova, 2–0 ...
              Zimbru Stadion, Chișinău
              Játékvezető: Bryn Markham-Jones (walesi)


              2018. október 15.
              20:45 (21:45 UTC+3)
              További információk Fehéroroszország, 0–0 ...
              Dinamo Stadium, Minszk
              Játékvezető: Kevin Clancy (skót)

              2018. október 15.
              20:45
              További információk Luxemburg, 3–0 ...
              Stade Josy Barthel, Luxembourg
              Játékvezető: Aleksandrs Golubevs (lett)


              2018. november 15.
              20:45
              További információk San Marino, 0–1 ...
              Olimpiai Stadion, Serravalle
              Játékvezető: Georgios Kominis (görög)

              2018. november 15.
              20:45
              További információk Luxemburg, 0–2 ...


              2018. november 18.
              18:00 (19:00 UTC+2)
              További információk Moldova, 1–1 ...
              Zimbru Stadion, Chișinău
              Játékvezető: Adrien Jaccottet (svájci)

              2018. november 18.
              18:00
              További információk San Marino, 0–2 ...
              Olimpiai Stadion, Serravalle
              Játékvezető: Giorgi Kruashvili (grúz)

              3. csoport

              További információk Hely., Csapat ...
              Forrás: UEFA
              Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
              Jegyzetek:
                1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[9]
                    2018. szeptember 7.
                    18:00 (20:00 UTC+4)
                    További információk Azerbajdzsán, 0–0 ...
                    Olimpiai Stadion, Baku
                    Játékvezető: Ola Hobber Nilsen (norvég)

                    2018. szeptember 7.
                    20:45 (19:45 UTC+1)
                    További információk Feröer, 3–1 ...


                    2018. szeptember 10.
                    20:45
                    További információk Koszovó, 2–0 ...
                    Fadil Vokrri Stadium, Pristina
                    Játékvezető: Bart Vertenten (belga)

                    2018. szeptember 10.
                    20:45
                    További információk Málta, 1–1 ...
                    Nemzeti Stadion, Ta’ Qali
                    Játékvezető: Nikola Dabanović (montenegrói)


                    2018. október 11.
                    20:45
                    További információk Feröer, 0–3 ...
                    Tórsvøllur, Tórshavn
                    Játékvezető: Aleksei Eskov (orosz)

                    2018. október 11.
                    20:45
                    További információk Koszovó, 3–1 ...
                    Fadil Vokrri Stadium, Pristina
                    Játékvezető: Bognár Tamás (magyar)


                    2018. október 14.
                    18:00
                    További információk Azerbajdzsán, 1–1 ...
                    Olympic Stadium, Baku
                    Játékvezető: Ivan Bebek (horvát)

                    2018. október 14.
                    18:00
                    További információk Feröer, 1–1 ...


                    2018. november 17.
                    18:00
                    További információk Azerbajdzsán, 2–0 ...
                    Olimpiai Stadion, Baku
                    Játékvezető: Demetrios Masias (ciprusi)

                    2018. november 17.
                    18:00
                    További információk Málta, 0–5 ...
                    Nemzeti Stadion, Ta’ Qali
                    Játékvezető: Bartosz Frankowski (lengyel)


                    2018. november 20.
                    20:45
                    További információk Koszovó, 4–0 ...
                    Fadil Vokrri Stadium, Pristina
                    Játékvezető: Benoît Millot (francia)

                    2018. november 20.
                    20:45
                    További információk Málta, 1–1 ...
                    Nemzeti Stadion, Ta’ Qali
                    Játékvezető: Vitali Meshkov (orosz)

                    4. csoport

                    További információk Hely., Csapat ...
                    Forrás: UEFA
                    Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
                    Jegyzetek:
                      1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[9]
                          2018. szeptember 6.
                          18:00 (20:00 UTC+4)
                          További információk Örményország, 2–1 ...
                          Vazgen Sargsyan Republican Stadium, Jereván
                          Játékvezető: Enea Jorgji (albán)

                          2018. szeptember 6.
                          20:45
                          További információk Gibraltár, 0–2 ...
                          Victoria Stadion, Gibraltár
                          Játékvezető: Jens Maae (dán)


                          2018. szeptember 9.
                          18:00
                          További információk Macedónia, 2–0 ...
                          Philip II Arena, Szkopje
                          Játékvezető: Manuel Schüttengruber (osztrák)

                          2018. szeptember 9.
                          20:45
                          További információk Liechtenstein, 2–0 ...
                          Rheinpark Stadion, Vaduz
                          Játékvezető: Alan Mario Sant (máltai)


                          2018. október 13.
                          18:00
                          További információk Örményország, 0–1 ...
                          Vazgen Sargsyan Republican Stadium, Jereván
                          Játékvezető: Fedayi San (svájci)

                          2018. október 13.
                          20:45
                          További információk Macedónia, 4–1 ...
                          Philip II Arena, Szkopje
                          Játékvezető: Roi Reinshreiber (izraeli)


                          2018. október 16.
                          18:00
                          További információk Örményország, 4–0 ...
                          Vazgen Sargsyan Republican Stadium, Jereván
                          Játékvezető: Martin Strömbergsson (svéd)

                          2018. október 16.
                          20:45
                          További információk Gibraltár, 2–1 ...
                          Victoria Stadion, Gibraltár
                          Játékvezető: Vasilis Dimitriou (ciprusi)


                          2018. november 16.
                          20:45
                          További információk Gibraltár, 2–6 ...
                          Victoria Stadion, Gibraltár
                          Játékvezető: Kai Erik Steen (norvég)

                          2018. november 16.
                          20:45
                          További információk Liechtenstein, 0–2 ...


                          2018. november 19.
                          20:45
                          További információk Macedónia, 4–0 ...
                          Philip II Arena, Szkopje
                          Játékvezető: Daniyar Sakhi (kazak)

                          2018. november 19.
                          20:45
                          További információk Liechtenstein, 2–2 ...
                          Rheinpark Stadion, Vaduz
                          Játékvezető: Alain Durieux (luxemburgi)

                          Remove ads

                          Összesített rangsor

                          A D liga 16 csapata az UEFA Nemzetek Ligája 40–55. helyezéseit kapta, a következő szabályok alapján:[2]

                          • A csoportok első helyezettjei a 40–43. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
                          • A csoportok második helyezettjei a 44–47. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
                          • A csoportok harmadik helyezettjei a 48–51. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
                          • A csoportok negyedik helyezettjei az 52–55. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
                          További információk Hely., Cs ...
                          Forrás: UEFA
                          Sorrend szabályai: A rangsorolás szabályai
                          Remove ads

                          2020-as Eb-pótselejtező

                          A D liga négy legjobb csapata, amely a selejtezőből nem jutott ki a 2020-as Európa-bajnokságra, részt vehetett a pótselejtezőn.

                          További információk Hely., Csapat ...

                          Jegyzetek

                          • CS NL-csoportgyőztes
                          • [R] rendező
                          •      pótselejtezőbe jutott
                          •      kijutott az Európa-bajnokságra
                          Remove ads

                          Jegyzetek

                          Loading related searches...

                          Wikiwand - on

                          Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

                          Remove ads