2019-es férfi kézilabda-világbajnokság
26. férfi kézilabda-világbajnokság From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A 2019-es férfi kézilabda-világbajnokságot Dánia és Németország közösen rendezte január 10. és 27. között. Ez volt az első olyan férfi kézilabda-világbajnokság, amelyet egynél több ország rendezett meg.[1]
A tornán első alkalommal vett részt közös csapattal Dél- és Észak-Korea.[2]
Az argentin válogatott 39 éves beállója, Gonzalo Carou a tizedik világbajnokságán lépett pályára, ezzel új rekordot állított fel a sportág történetében.[3][4]
A világbajnokságot Dánia nyerte, története során először, miután a döntőben Norvégia válogatottjánál 31–22 arányban jobbnak bizonyultak.[5] A bronzmérkőzésen Franciaország 26–25-re győzte le Németországot.[6] A magyar válogatott a 10. helyen végzett.[7]
Remove ads
Helyszínek
A mérkőzéseket az alábbi 6 helyszínen játszották.[8]
Remove ads
Résztvevők
A tornán 24 nemzet válogatottja vett részt. Ebből 2 rendező, 1 címvédő, 11 kontinenstornákról és 9 az európai selejtezőkből jutott ki, 1 szabadkártyát kapott.
A magyar csapat
A magyar válogatott a szlovénok elleni pótselejtezős-párharc megvívását követően harcolta ki a világbajnoki részvétel jogát. Az adatok a torna előtti állapotnak megfelelőek.[9] A svédek elleni utolsó csoportmérkőzés előtt a keretben két csere történt, a sérült Ancsin Gábort és Imán Dzsamálit Máthé Dominik és Schuch Timuzsin váltotta a keretben.[10] A középdöntők előtt Császár Gábor helyett Szita Zoltán került be a keretbe.[11]
Remove ads
Sorsolás
A csoportok sorsolását 2018. június 25-én tartották Koppenhágában, Dániában.[12][13]
Kiemelés
A kiemelést és a sorsolás folyamatát 2018. június 22-én jelentették be.[14]
Csoportkör
A csoport
Forrás: IHF
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) összesített gólkülönbség.
(R) Rendező.
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) összesített gólkülönbség.
(R) Rendező.
2019. január 10. 18:15 |
Korea ![]() |
19–30 | ![]() |
Mercedes-Benz Aréna, Berlin Nézőszám: 13 500 Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN) |
Jang, Kang T. 4 | (10–17) | Gensheimer 7 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() ![]() |
2019. január 11. 18:00 |
Szerbia ![]() |
30–30 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 10 468 Játékvezetők: Kleven, Jørum (NOR) |
N. Ilić 6 | (16–16) | Gyibirov 12 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 11. 20:30 |
Brazília ![]() |
22–24 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 10 529 Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE) |
Toledo 8 | (13–16) | Guigou, Mem 6 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 12. 15:30 |
Oroszország ![]() |
34–27 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 10 039 Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE) |
Siskarjov 7 | (20–13) | Kang J., Park K. 4 | ||
8×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 12. 18:15 |
Németország ![]() |
34–21 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 13 500 Játékvezetők: Kleven, Jørum (NOR) |
Gensheimer 10 | (15–8) | Toledo 5 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() ![]() ![]() |
2019. január 12. 20:30 |
Franciaország ![]() |
32–21 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 13 500 Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN) |
Fabregas, Remili 5 | (15–12) | Radivojević 6 | ||
2×![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 14. 15:30 |
Szerbia ![]() |
22–24 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 10 211 Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN) |
Marsenić, Radivojević 5 | (11–14) | Toledo 5 | ||
6×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
2019. január 14. 18:00 |
Oroszország ![]() |
22–22 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 13 500 Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE) |
Gyibirov 8 | (10–12) | Gensheimer 8 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
2019. január 14. 20:30 |
Franciaország ![]() |
34–23 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 10 331 Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE) |
Remili 7 | (17–16) | Kang 7 | ||
6×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
2019. január 15. 15:30 |
Oroszország ![]() |
23–25 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 9011 Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE) |
Gyibirov, Zsitnyikov 6 | (10–15) | Borges 7 | ||
6×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 15. 18:00 |
Korea ![]() |
29–31 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 11 953 Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE) |
Kang 12 | (16–14) | Vorkapić 7 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() ![]() |
2019. január 15. 20:30 |
Németország ![]() |
25–25 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 13 500 Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN) |
három játékos 4 | (12–10) | Mahé 9 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() |
2019. január 17. 15:30 |
Brazília ![]() |
35–26 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 8933 Játékvezetők: Jørum, Kleven (NOR) |
Borges 6 | (18–10) | Kang J. 5 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 17. 18:00 |
Németország ![]() |
31–23 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 13 500 Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE) |
Musche 5 | (16–12) | N. Ilić 6 | ||
Jegyzőkönyv |
2019. január 17. 20:30 |
Franciaország ![]() |
23–22 | ![]() |
Mercedes-Benz Arena, Berlin Nézőszám: 11 287 Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE) |
Richardson 4 | (12–12) | Skurinszkij 4 | ||
2×![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
B csoport
Forrás: IHF
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) összesített gólkülönbség.
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) összesített gólkülönbség.
2019. január 11. 15:00 |
Japán ![]() |
29–38 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 7500 Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE) |
Vatanabe 5 | (13–18) | K. Lazarov 8 | ||
3×![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 11. 18:00 |
Izland ![]() |
27–31 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 12 000 Játékvezetők: Boualloucha, Khenissi (TUN) |
Pálmarsson 7 | (14–16) | Stepančić 8 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 11. 20:30 |
Bahrein ![]() |
23–33 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 9800 Játékvezetők: Grillo, Lenci (ARG) |
Habib, Al-Sajjad 7 | (11–16) | Solé 7 | ||
6×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 13. 14:00 |
Észak-Macedónia ![]() |
28–23 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 8500 Játékvezetők: Boualloucha, Khenissi (TUN) |
K. Lazarov 8 | (12–8) | Al-Sajjad 6 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
2019. január 13. 16:30 |
Horvátország ![]() |
35–27 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 12 000 Játékvezetők: Brunner, Salah (SUI) |
Horvat 8 | (18–13) | Tokuda 6 | ||
2×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 13. 19:00 |
Spanyolország ![]() |
32–25 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 12 000 Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE) |
Solé 5 | (19–14) | Guðmundsson 6 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() ![]() |
2019. január 14. 15:30 |
Izland ![]() |
36–18 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 6000 Játékvezetők: Brunner, Salah (SUI) |
Gunnarsson 8 | (16–10) | Merza 5 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() ![]() |
2019. január 14. 18:00 |
Horvátország ![]() |
31–22 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 9800 Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE) |
Duvnjak 6 | (16–11) | Manaszkov 6 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
2019. január 14. 20:30 |
Spanyolország ![]() |
26–22 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 7300 Játékvezetők: Grillo, Lenci (ARG) |
Solé 8 | (10–11) | Tokuda 7 | ||
3×![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
2019. január 16. 15:30 |
Japán ![]() |
21–25 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 6000 Játékvezetők: Boualloucha, Khenissi (TUN) |
Agarie 4 | (12–13) | Sigurmannsson 5 | ||
1×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 16. 18:00 |
Horvátország ![]() |
32–20 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 8600 Játékvezetők: Grillo, Lenci (ARG) |
Štrlek 11 | (19–9) | Jalal 5 | ||
7×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 16. 20:30 |
Észak-Macedónia ![]() |
21–32 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 9600 Játékvezetők: Brunner, Salah (SUI) |
Peševski 6 | (12–13) | Gómez Abelló 6 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 17. 15:30 |
Bahrein ![]() |
23–22 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 5200 Játékvezetők: Brunner, Salah (SUI) |
Basham 6 | (10–9) | Motoki 9 | ||
4×![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 17. 18:00 |
Észak-Macedónia ![]() |
22–24 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 10 100 Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE) |
K. Lazarov, Manaszkov 5 | (13–11) | Gunnarsson 10 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 17. 20:30 |
Spanyolország ![]() |
19–23 | ![]() |
Olympiahalle, München Nézőszám: 12 000 Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN) |
Solé 5 | (10–13) | Horvat 8 | ||
1×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
C csoport
Forrás: IHF
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) összesített gólkülönbség.
(R) Rendező.
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) összesített gólkülönbség.
(R) Rendező.
2019. január 10. 20:15 |
Chile ![]() |
16–39 | ![]() |
Royal Aréna, Koppenhága Nézőszám: 12 500 Játékvezetők: Santos, Fonseca (POR) |
Salinas 4 | (4–22) | Mortensen 8 | ||
5×![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 11. 18:00 |
Szaúd-Arábia ![]() |
22–29 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 6500 Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER) |
Al-Salem 7 | (9–15) | Bilyk 7 | ||
5×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 11. 20:30 |
Tunézia ![]() |
24–34 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 6500 Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO) |
Jaballah 5 | (13–18) | Jøndal 9 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 12. 15:00 |
Ausztria ![]() |
24–32 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 5900 Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA) |
Weber 6 | (15–14) | Er. Feuchtmann 9 | ||
6×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 12. 17:30 |
Norvégia ![]() |
40–21 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 12 002 Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER) |
Rød 9 | (20–10) | Al-Salem 7 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 12. 20:15 |
Dánia ![]() |
36–22 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 15 000 Játékvezetők: Lah, Sok (SLO) |
Hansen, Lauge 7 | (19–10) | Chouiref 5 | ||
7×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 14. 15:00 |
Tunézia ![]() |
36–30 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 3247 Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO) |
Chouiref, Soussi 7 | (18–15) | Er. Feuchtmann, Salinas 8 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 14. 17:30 |
Norvégia ![]() |
34–24 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 8716 Játékvezetők: Lah, Sok (SLO) |
Sagosen 8 | (16–13) | Božović 7 | ||
1×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 14. 20:15 |
Dánia ![]() |
34–22 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 12 157 Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA) |
M. Landin 7 | (17–11) | Al-Salem 4 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() |
2019. január 15. 16:15 |
Szaúd-Arábia ![]() |
20–24 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 4571 Játékvezetők: Lah, Sok (SLO) |
Al-Abdulali 5 | (8–12) | Boughanmi, Sanai 7 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() ![]() |
2019. január 15. 18:30 |
Norvégia ![]() |
41–20 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 11 247 Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA) |
Blonz 8 | (21–12) | E. Salinas 9 | ||
1×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 15. 20:45 |
Ausztria ![]() |
17–28 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 14 607 Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER) |
három játékos 3 | (8–11) | M. Landin, Lauge 6 | ||
2×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() |
2019. január 17. 15:00 |
Chile ![]() |
32–27 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 3526 Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO) |
Er. Feuchtmann 11 | (21–13) | Mo. Al-Szalem 8 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 9×![]() ![]() ![]() |
2019. január 17. 17:30 |
Ausztria ![]() |
27–32 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 11 834 Játékvezetők: Fonseca, Santos (POR) |
Weber 9 | (14–18) | Boughanmi 9 | ||
6×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 17. 20:15 |
Dánia ![]() |
30–26 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 15 001 Játékvezetők: Nacsevszki, Nikolov (MKD) |
M. Hansen 14 | (17–14) | Johannessen 5 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
D csoport
Forrás: IHF
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) összesített gólkülönbség.
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) összesített gólkülönbség.
2019. január 11. 15:30 |
Angola ![]() |
24–23 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 1870 Játékvezetők: Fonseca, Santos (POR) |
Hebo 7 | (12–8) | Berrached 6 | ||
6×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 11. 18:00 |
Argentína ![]() |
25–25 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 4272 Játékvezetők: López, Sabroso (ESP) |
Simonet 6 | (10–13) | Balogh 11 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
2019. január 11. 20:30 |
Egyiptom ![]() |
24–27 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 6448 Játékvezetők: Nachevski, Nikolov (MKD) |
el-Ahmar, Mamdouh 5 | (11–13) | Gottfridsson, Nilsson 5 | ||
1×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 13. 15:30 |
Katar ![]() |
28–23 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 3077 Játékvezetők: López, Sabroso (ESP) |
Ali 9 | (15–12) | el-Ahmar 6 | ||
6×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
2019. január 13. 18:00 |
Magyarország ![]() |
34–24 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 4891 Játékvezetők: Kolahouzan, Mousavian Nazhad (IRI) |
Bóka 5 | (18–8) | Ferreira 5 | ||
3×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() |
2019. január 13. 20:30 |
Svédország ![]() |
31–16 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 6492 Játékvezetők: Fonseca, Santos (POR) |
Zachrisson 6 | (15–10) | F. Fernández 6 | ||
8×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 14. 15:30 |
Magyarország ![]() |
32–26 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 1694 Játékvezetők: Nacsevszki, Nikolov (MKD) |
Lékai 5 | (16–11) | Marzo, Sinen 5 | ||
8×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() ![]() |
2019. január 14. 18:00 |
Argentína ![]() |
20–22 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 2607 Játékvezetők: Kolahouzan, Mousavian Nazhad (IRI) |
Fernández 5 | (9–8) | Sanad 7 | ||
7×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() ![]() |
2019. január 14. 20:30 |
Svédország ![]() |
37–19 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 3731 Játékvezetők: López, Sabroso (ESP) |
Ekberg, Zachrisson 5 | (19–14) | Hebo 5 | ||
2×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() ![]() |
2019. január 16. 15:30 |
Angola ![]() |
26–33 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 1709 Játékvezetők: Nacsevszki, Nikolov (MKD) |
Ferreira 7 | (12–17) | Simonet 7 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 1×![]() ![]() |
2019. január 16. 18:00 |
Magyarország ![]() |
30–30 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 3929 Játékvezetők: Fonseca, Santos (POR) |
Lékai 6 | (14–14) | Zeinelabedin 7 | ||
4×![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() |
2019. január 16. 20:30 |
Katar ![]() |
22–23 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 6079 Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER) |
Ali 8 | (11–10) | Nilsson, Zachrisson 7 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() ![]() |
2019. január 17. 15:30 |
Egyiptom ![]() |
33–28 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 2247 Játékvezetők: Kolahdouzan, Mousaviannazhad (IRN) |
El-Deraa 8 | (19–12) | Sibo 7 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() ![]() |
2019. január 17. 18:00 |
Katar ![]() |
26–25 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 4448 Játékvezetők: Lah, Sok (SLO) |
Marzo 8 | (16–13) | Baronetto, Simonet 4 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 17. 20:30 |
Svédország ![]() |
33–30 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 7803 Játékvezetők: López, Sabroso (ESP) |
Nilsson 7 | (16–15) | Lékai 8 | ||
2×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
Remove ads
Elnöki kupa
A 21–24. helyért
2019. január 19. 13:00 |
Korea ![]() |
27–25 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 4,446 Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO) |
Kang J. 7 | (12–14) | Doi 10 | ||
1×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 7×![]() ![]() |
2019. január 19. 15:30 |
Szaúd-Arábia ![]() |
34–29 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 6,233 Játékvezetők: Grillo, Lenci (ARG) |
A. al-Abbasz 9 | (20–14) | Ferreira 8 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() |
A 23. helyért
2019. január 20. 13:00 |
Japán ![]() |
29–32 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 2,952 Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA) |
Doi, Watanabe 5 | (14–15) | Sibo 8 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
A 21. helyért
2019. január 20. 15:30 |
Korea ![]() |
26–27 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 3,523 Játékvezetők: Koladhouzan, Mousavian Nazhad (IRI) |
Kang 4 | (14–13) | Al-Szalem 7 | ||
3×![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() ![]() |
A 17–20. helyért
2019. január 19. 18:00 |
Szerbia ![]() |
32–27 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 7225 Játékvezetők: Karim, Raouf (FRA) |
Vanja Ilic 9 | (15–17) | Husain Alsayyad 9 | ||
6×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 7×![]() ![]() ![]() |
2019. január 19. 20:30 |
Ausztria ![]() |
22–24 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 1013 Játékvezetők: Boualloucha, Khenissi (TUN) |
Frimmel 8 | (12–12) | Fernández 6 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
A 19. helyért
2019. január 20. 18:00 |
Bahrein ![]() |
27–29 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 3 624 Játékvezetők: Lah, Sok (SLO) |
Al-Salatna 6 | (17–17) | Weber 9 | ||
5×![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() ![]() |
A 17. helyért
2019. január 20. 20:30 |
Szerbia ![]() |
28–30 | ![]() |
Royal Arena, Koppenhága Nézőszám: 1 421 Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO) |
Kukić 7 | (15–13) | F. Fernández 10 | ||
7×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() ![]() |
A 13–16. helyért
2019. január 19. 13:00 |
Oroszország ![]() |
30–28 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 10,949 Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN) |
Zsitnyikov 8 | (17–14) | K. Lazarov 9 | ||
2×![]() |
Jegyzőkönyv |
2019. január 19. 15:30 |
Chile ![]() |
27–37 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 13,267 Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE) |
Er. Feuchtmann 7 | (11–21) | Benali 8 | ||
1×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
A 15. helyért
2019. január 20. 13:00 |
Észak-Macedónia ![]() |
32–30 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 9,473 Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE) |
Lazarov 9 | (16–16) | Feuchtmann 9 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
A 13. helyért
2019. január 20. 15:30 |
Oroszország ![]() |
28–34 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 12,781 Játékvezetők: Salah (SUI), Ražnatović (MNE) |
Kovaljov 9 | (14–17) | Benali, Marzo 8 | ||
7×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() ![]() |
Remove ads
Középdöntő
1. csoport
Forrás: IHF
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) gólkülönbség.
(R) Rendező.
Jegyzetek:
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) gólkülönbség.
(R) Rendező.
Jegyzetek:
- Spanyolország 36–24 Brazília
2019. január 19. 18:00 |
Franciaország ![]() |
33–30 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 18 121 Játékvezetők: Lars, Havard (NOR) |
Fabregas, Mem 6 | (17–15) | Solé 11 | ||
4×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() ![]() |
2019. január 19. 20:30 |
Németország ![]() |
24–19 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 19 250 Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE) |
Fäth 6 | (14–10) | Gunnarsson 6 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() ![]() |
2019. január 20. 18:00 |
Brazília ![]() |
29–26 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 15 227 Játékvezetők: Jørum, Kleven (NOR) |
Langaro 9 | (17–13) | Duvnjak 6 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 20. 20:30 |
Izland ![]() |
22–31 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 18 587 Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE) |
Jónsson 5 | (11–15) | Porte, Richardson 5 | ||
2×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 21. 18:00 |
Spanyolország ![]() |
36–24 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 17 209 Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE) |
Ariño, Solé 6 | (19–13) | Langaro, Nantes 4 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 21. 20:30 |
Horvátország ![]() |
21–22 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 19 250 Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN) |
Karačić, Štrlek 4 | (11–11) | Wiede 6 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 23. 15:30 |
Brazília ![]() |
32–29 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 11 027 Játékvezetők: Jørum, Kleven (NOR) |
Langaro 9 | (15–15) | Jónsson 7 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 23. 18:00 |
Franciaország ![]() |
20–23 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 17 191 Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE) |
Richardson 5 | (11–11) | Horvat 7 | ||
1×![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
2019. január 23. 20:30 |
Németország ![]() |
31–30 | ![]() |
Lanxess Arena, Köln Nézőszám: 19 250 Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE) |
Böhm 5 | (17–16) | Solé 8 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
2. csoport
Az első mérkőzés(ek) dátuma: ismeretlen. Forrás: IHF
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) gólkülönbség.
(R) Rendező.
Jegyzetek:
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás elleni szerzett gólok; 5) gólkülönbség.
(R) Rendező.
Jegyzetek:
- Magyarország 30–30 Egyiptom
2019. január 19. 18:00 |
Tunézia ![]() |
23–35 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 14 153 Játékvezetők: Gjorgji, Slave (MKD) |
Sanai 6 | (14–19) | Ekberg, Nilsson 7 | ||
2×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() ![]() |
2019. január 19. 20:30 |
Dánia ![]() |
25–22 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 15 001 Játékvezetők: Schulze, Tonnies (GER) |
Hansen 7 | (15–10) | Szita 5 | ||
6×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() ![]() |
2019. január 20. 18:00 |
Magyarország ![]() |
26–21 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 2605 Játékvezetők: Santos, Fonseca (POR) |
Balogh 9 | (16–14) | Boughanmi, Sanai 5 | ||
6×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() ![]() |
2019. január 20. 20:30 |
Norvégia ![]() |
32–28 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 3643 Játékvezetők: López, Sabroso (ESP) |
Rød, Sagosen 10 | (16–14) | el-Ahmar, Sanad 4 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() ![]() |
2019. január 21. 18:00 |
Svédország ![]() |
27–30 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 11 600 Játékvezetők: Santos, Fonseca (POR) |
A. Nilsson, Wanne 5 | (14–17) | Jøndal 11 | ||
5×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 6×![]() ![]() |
2019. január 21. 20:30 |
Egyiptom ![]() |
20–26 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 13 237 Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO) |
Zeinelabedin 6 | (7–9) | Hansen, Zachariassen 5 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 5×![]() ![]() |
2019. január 23. 15:30 |
Tunézia ![]() |
23–30 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 4924 Játékvezetők: Nacsevszki, Nikolov (MKD) |
Boughanmi 6 | (10–15) | Omar 7 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
2019. január 23. 18:00 |
Norvégia ![]() |
35–26 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 13 815 Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER) |
Jøndal, Rød 7 | (16–13) | Balogh 11 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 23. 20:30 |
Dánia ![]() |
30–26 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 15 002 Játékvezetők: López, Ramírez (ESP) |
M. Hansen 6 | (13–13) | Tollbring 8 | ||
4×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
Remove ads
Egyenes kieséses szakasz
Elődöntők
2019. január 25. 17:30 |
Dánia ![]() |
38–30 | ![]() |
Barclaycard Arena, Hamburg Nézőszám: 12 500 Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO) |
Hansen 12 | (21–15) | Mahé 8 | ||
3×![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
2019. január 25. 20:30 |
Németország ![]() |
25–31 | ![]() |
Barclaycard Arena, Hamburg Nézőszám: 12 500 Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE) |
Gensheimer 7 | (12–14) | Rød 7 | ||
7×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
A 7. helyért
2019. január 26. 17:30 |
Spanyolország ![]() |
36–31 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 5318 Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN) |
Cañellas 9 | (17–18) | el-Ahmar 7 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() ![]() |
Az 5. helyért
2019. január 26. 20:30 |
Horvátország ![]() |
28–34 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 6075 Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER) |
Stepančić 5 | (13–16) | Ekberg 6 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 2×![]() ![]() |
Bronzmérkőzés
2019. január 27. 14:30 |
Németország ![]() |
25–26 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 14,121 Játékvezetők: Santos, Fonseca (POR) |
Gensheimer 7 | (13–9) | Mahé 7 | ||
6×![]() ![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 4×![]() ![]() |
Döntő
2019. január 27. 17:30 |
Norvégia ![]() |
22–31 | ![]() |
Jyske Bank Boxen, Herning Nézőszám: 15 003 Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO) |
Jøndal 9 | (11–18) | Hansen 7 | ||
3×![]() ![]() |
Jegyzőkönyv | 3×![]() ![]() |
Remove ads
Végeredmény
Részvételi jogot szerzett a 2020. évi nyári olimpiai játékokra | |
Részvételi jogot szerzett az olimpiai selejtezőtornára |
Remove ads
Díjak
A torna All-Star-csapatát és az MVP-díj győztesét a döntőt követően hirdették ki.[15]
All-Star-csapat
Statisztika
Remove ads
Közvetítés
Televíziós közvetítések országonként:[16]
AUT – ORF
BLR – Sport1/Sport2
BIH – Arena Sport
BUL – BNT
CRO – RTL
CYP – CYTA
DEN – DR, TV 2
EST – Sport1/Sport2
FIN – Viasat
FRA – beIN Sports, TF1
Grúzia – Silknet
GER – ARD, ZDF, Eurosport, RTL, Sky, Welt, Sportdeutschland.TV
HUN – M4 Sport
ISL – RÚV
IRL – FreeSports
ISR – Charlton Ltd.
ITA – pallamano.tv
LAT – Sport1/Sport2
LTU – Sport1/Sport2
MKD – MKRTV, Arena Sport
MDA – Sport1/Sport2
MNE – Arena Sport
NED – Ziggo
NOR – TV3 Norge, Viasat
POL - Eurosport
POR – Sport TV
ROU – Telekom Romania, Digi Sport
RUS – Match TV
SRB – Arena Sport, RTS
SVK - Pragosport
SVN – Šport TV
SUI – TV24
ESP – TVE
SWE – TV3, Viasat NENT
UKR – Sport1/Sport2
UK – FreeSports
EGY – Presentation EG
ANG - Kwesé Sports
USA – Olympic Channel, NBCSN
ARG – DirecTV (Dél- és Közép-amerikai országok részére)
CHI - DirecTV
KOR – JCBG
Remove ads
Jegyzetek
Források
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads