800-as busz
buszjárat Budapest és Esztergom között From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A 800-as jelzésű elővárosi autóbusz Budapest, Árpád híd autóbusz-állomás és Esztergom, autóbusz-állomás között közlekedik Solymárvölgy, Pilisvörösvár, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Leányvár és Dorog érintésével. Budapest és Dorog között a forgalmas 10-es főúton, majd a dorogi vasútállomás érintésével a 111-es főúton közlekedik a végállomásig. A járat végig a 2-es számú Budapest–Esztergom-vasútvonallal párhuzamosan halad (több helyen átszállási lehetőséget is kínálva a vasútra, ill. a vasútról), ám a lassabb busz előnye, hogy az érintett városrészek vasúttól távolabb eső részein is keresztül közlekedik. Kiegészítő járata, a 832-es járat Budapest és a közvetlen környező települések között a 800-as alapjárat utasterhelését igyekeznek enyhíteni, továbbá az alapjárat által nem érintett településekről (vagy településrészekről) is közvetlen eljutási lehetőséget kínálnak Budapestre. A járat Budapest közigazgatási határáig Budapest-bérlettel igénybe vehető.
Remove ads
Története
2017. július 1-jétől szeptember 3-áig hétvégenként kísérleti jelleggel éjszaka is indult egy-egy járat, éjfélkor Budapest felé, 1:15-kor Esztergom felé.[1] A járat a 2018. december 9-ei menetrendváltozás óta megáll a Budapest, Bojtár utca (Bécsi út) megállóhelyen is.
2020. augusztus 20-ától az Esztergom vasútállomás melletti új autóbusz-pályaudvarig közlekedik.[2]
2021. január 16-tól új autóbusz-megállóhely biztosítja a felújított dorogi vasútállomáson a vasúti- és autóbuszjáratok közötti gyors és gördülékeny átszállási, csatlakozási lehetőségeket.[3]
Remove ads
Megállóhelyei
Remove ads
Jegyzetek
Források
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads