A8-as autópálya (Románia)

autópálya Romániában From Wikipedia, the free encyclopedia

A8-as autópálya (Románia)
Remove ads

Az A8-as autópálya (másként Egyesülés autópálya, románul Autostrada Unirii[1]) egy tervezett romániai autópálya, amely kelet–nyugat irányban szeli majd át az országot. A TEN-T (transzeurópai közlekedési hálózat) része;[2] a 4-es és 9-es páneurópai közlekedési folyosók forgalmát hivatott könnyíteni. Az autópálya összeköti Moldvát Erdély központi részével, érintve Székelyföld északi részét.

Gyors adatok

A tervek szerint a MarosvásárhelyDitróPoiana LarguluiNémetvásárPáskánJászvásárUngheni /  Moldova nyomvonalon halad majd.[1]

Remove ads

Története

Az első előtanulmányokat 2007-ben rendelték meg a hatóságok az akkor már előrehaladottabb állapotban lévő, észak-erdélyi A3-as autópályát Moldvával összekötő A8-asról. 2009-ben tényleges megvalósíthatósági tanulmányt is rendeltek.[3]

A székelyföldi Hargita Megye Tanácsa 2011 júniusában kedvezően bírálta el az autópálya Hargita megyét átszelő szakaszának kidolgozás alatt álló megvalósíthatósági tanulmányát, és előzetes beleegyezését adta.[4] A Maros Megyei Tanács 2012 augusztusában adta ki a hivatalos engedélyeket.[5] 2012-ben európai közlekedési folyosó részévé jelölték ki.[3]

A megvalósíthatósági tanulmányt később a kormány frissíteni szerette volna. Az erre vonatkozó szerződést 2015-ben írták alá, de ezt később felbontották.

2018-ban, a román centenáriumi ünnepségekhez kapcsolódóan a román parlament törvényt fogadott el az Egyesülés autópályának is nevezett autópálya megvalósításáról, mely azonban nem jelentett gyakorlati elköteleződést.[3]

Marosvásárhely–Nyárádszereda

A 24,2 km-es szakasz tervezésére és kivitelezésére 2022 végén írták ki a köbeszerzést.[2] Az eljárás győztesének a török Nurol céget hirdette ki a CNAIR, de a Strabag és a Tekfen cégek óvást nyújtottak be, mely alapján az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács az ajánlatok újbóli kiértékelésére kötelezte az ajánlatkérőt. Ezt a nyertes ajánlattevő bíróságon támadta meg, sikerrel: a Bukaresti Táblabíróság megsemmisítette a határozatot, így 2024 február elejére megnyílt az út a szerződéskötés előtt. A szakasz megvalósítását a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi terv (PNRR) forrásaiból finanszíroznák, de ennek feltétele a 2023 végéig történő szerződéskötés lett volna, így kétségessé vált.[6] A 2,46 milliárd lej értékű tervezési és kivitelezési szerződést február közepén írták alá: a tervezésre 6, a kivitelezésre 24 hónap áll rendelkezésre.[7] A határidő 2026. december.[8]

Nyárádszereda–Leghin

A NyárádszeredaLeghin (Vânători Neamț) közötti 159,2 km-es szakasz környezetvédelmi engedélyét 2023 áprilisában adták ki, műszaki–gazdasági mutatóit augusztusban hagyta jóvá a CNAIR. A szakaszon ez alapján öt csomópontot terveznek. A becsült költség 6,4 milliárd euró.[2]

A Nyárádszereda–Sóvárad szakasz 23,4 km, 2024. októberi helyzet szerint folyamatban volt a tervezési és kivitelezési közbeszerzés, melyre két török vállalat jelentkezett.[9]

A Sóvárad–Gyergyóalfalu szakasz 32,4 km, 2024. júniusi helyzet szerint folyamatban van a tervezési és kivitelezési közbeszerzés előkészítése,[8] ezt októberben írták ki; becsült értéke 6,1 milliárd lej+ÁFA.[9]

A Gyergyóalfalu–Gyergyóditró szakasz 14,4 km, 2024. októberi helyzet szerint folyamatban volt a tervezési és kivitelezési közbeszerzés.[9]

A Gyergyóditró–Grințieș szakasz 37,9 km, 2024. júniusi helyzet szerint folyamatban volt a tervezési és kivitelezési közbeszerzés előkészítése,[8] ezt októberben írták ki. A 6,4 milliárd lej+ÁFA becsült értékű projekt tervezésére 14, kivitelezésére 40 hónap áll majd rendelkezésre.[9] A versenytárgyalás eredményét 2025 márciusában hirdették ki.[10]

A Grințieș–Pipirig szakasz 34,1 km, 2024. októberi helyzet szerint folyamatban van a tervezési és kivitelezési közbeszerzés előkészítése.[9]

A Pipirig–Leghin (Vânători Neamț) szakasz 19,3 km, 2024. júniusi helyzet szerint folyamatban van a tervezési és kivitelezési közbeszerzés, melynek határideje június 25.[8]

Leghin–Moțca

A 29,9 km-es Leghin (Vânători Neamț)–NémetvásárMoțca szakasz tervezésére és kivitelezésére 2022 végén írták ki a köbeszerzést, eredményt 2023 júliusában hirdettek.[2] A kivitelezési szerződést szeptember 20-án írták alá [11] az UMB céggel.[8] A tervezésre 6, a kivitelezésre további 24 hónap áll rendelkezésre,[3] a határidő 2026. december.[8] A szakasz megvalósítását a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi terv (PNRR) forrásaiból finanszírozzák.[3]

Moțca–Ungheni

A MoțcaLețcaniUngheni szakasz a tervek szerint 93,27 km hosszú lesz. 2024 júniusi helyzet szerint év végére várják a megvalósíthatósági tanulmány elkészültét és a műszaki-gazdasági mutatók elfogadását.[8]

Remove ads

Csomópontok és pihenőhelyek

További információk Csomópontok és pihenőhelyek ...
Remove ads

Jegyzetek

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads