Báthori-család
magyar főnemesi család From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Báthoriak (korábban Bátoriak, más írásmód alapján Báthoryak), sváb származású, a Gutkeled nemzetség Majádi főágának Bátori ágából eredő magyar főnemes család, amely tagjai közül számos középkori főméltóság, erdélyi vajda, illetve fejedelem került ki – sőt, egy lengyel király is. A család három ágra vált, az ecsedi, a szaniszlófi és az utóbbiból eredő somlyai ágakra.[4]



Remove ads
A család kialakulása
Bereck egy évszám nélküli oklevél szerint IV. László (Kun László) királytól kapta adományba Abram, Bátur és Kis-Bakta helységeket „hű szolgálataiért”. Bereck ekkor elhagyta régi (de Rakomaz) előnevét és Bátorról (Batur), birtokaimak központjáról kezdte nevezni magát, ebből alakult ki a Báthori családnév. Bátori Bereck gyermekei közül I. János és Lökös lett a két fő ágra szakadt Báthory család két őse. A Bátoriak a III. András halála utáni feudális anarchiában birtokaik helyzetéből adódóan eleinte Borsa Kopasz (és testvére, Borsa Beke) szerviensei voltak, de viszonylag hamar átálltak Károly Róberthez. Bátori I. János a király oldalán harcolt a rozgonyi csatában, ahol két szerviense is elesett.[5]
János László nevű fia (a későbbi szabolcsi ispán) a Pok nemzetségből származó Medgyesaljay Móricz Medgyesy Anna néven ismert lányát vette feleségül – utódaik a somlyai Báthory család tagjai. Bátori Lökös Péter nevű fia 1345-ben Itáliában tanult és 1347-ben alig 15-17 évesen váradi kanonok lett, de mivel bátyja meghalt, kilépett az egyházi rendből (még föl sem szentelték), és tőle származott le az ecsedi Báthory család.
1325-ben Bereck fiait Károly Róbert király megerősítette az apjuk által nyert javakban, és még ebben az évben megkapták Ecsedet is. 1325-ből származik a Báthory-család címere. 1334-ben kapták meg Bereczk fiai az engedélyt arra, hogy Ecsed mellett a mocsárban várat építhessenek s azt »Hűség«-nek nevezhessék.[6]
1330-ban Bereck fiai és utódai abban – a később úriszéknek nevezett – kiváltságban részesültek, hogy a birtokaikon élő népek felett a megyés ispán helyett ők bíráskodhattak, és akár halálos ítéletet is hozhattak.[7] 1332-ben névadójuk, Bátor városa árumegállító jogot kapott, mégsem ez, hanem a mocsarakkal körülvett, jobban védhető Ecsed lett később a család központi birtoka.[8]
Az Ecseden felépült vár köré rövid időn belül hatalmas uradalom alakult ki.[9] 1335-ben a Gutkeled nemzetség Farkas-ágától megszerezték a sárvármonostori kegyuraságot, amellyel együtt járt Szentmárton, Vállaj és Kálmánd helységek haszonélvezeti joga is. 1338-ban csere útján megszerezték Szaniszlót, 1341-ben Fábiánházát, 1348-ban elnyerték a királytól Mérket is.
A család a 14. század első évtizedeiben két ágra szakadt. Az egyik Szilágysomlyót kapta birtokul és ettől kezdve somlyai Báthorynak nevezte magát.
A másik ágból származó, Itáliában tanult Péter a szabolcsi Ecsedet szerezte meg, leszármazottai nyíri vagy ecsedi Báthoriaknak hívták magukat.[10]
A somlyói ág megmaradt katolikusnak, az ecsedi ág viszont a 16. század közepén áttért protestáns hitre.
Remove ads
A családnév helyesírása
Van olyan könyv, amelyben mindegyik Báthori i-vel szerepel.[11] Vannak olyan könyvek, amelyek a somlyaiakat y-nal, az ecsedieket pedig i-vel adják meg.[12][13][14] Van olyan könyv, amelyik mindegyik Báthoryt y-nal írja.[15]
A történelmi tulajdonnevek helyesírásáról a magyar helyesírás szabályai itt találhatók. Eszerint (157.a) elsősorban a saját vagy a család írásmódját kell használni, méghozzá a hozzánk legközelebbi korból (157.b). Úgy tűnik, ebben a család nem egységes a 16. és 17. század fordulóján (Aláírások: István Kristóf Gábor Boldizsár Zsigmond), ami a hozzánk legközelebb eső kor. A következő a már kialakult szokás (157.c), ebben a szakirodalomban úgy tűnik, hogy az ecsedieket és a koraiakat inkább i-vel, a somlyaiakat inkább y-nal írják. Legutoljára a kialakulatlan írásmódnál (157.d) minimálisan hagyományos, mai szemmel sem zavaró alakot kell használni.
A szakirodalom zömével összhangban a korai Bátoriakat teljesen fonetikusan, i-vel és h nélkül, az ecsedi Báthoriakat h-val és i-vel, a somlyói Báthoryakat h-val és y-nal írja. De ettől is lehetséges eltérés, amikor bizonyítható, hogy az újkorban, magyar nyelvű levélben ő másképpen írt.
Remove ads
Korai Báthoriak
- kódok feloldása
- * = születés
- † = elhalálozás
- b.é. = biztosan élt
- fl = biztosan élt (latin: floruit)
- h. = házasság
- ∞ = házasság
- ¹ ² ³ = első, második vagy harmadik házasság
- ¹∞ ²∞ ³∞ = . házasságból származó gyerek
- N = ismeretlen név
- Korai Báthoriak (B1)
- Gutkeled nemzetségbeli N (majádi főág)
- fiú
- Felicián, a Zeleméri család őse
- János, leszármazottai a Szalmadi családnevet viselték
- ... az ág 1413-19-ben kihal
- Lukács
- Felicián, fl 1310
- János, fl 1310
- Miklós
- Hodos, fl 1270-91, a Szakolyi (Szokoli, Hodos of Szakoly) család őse
- István, fl 1310
- "Kopasz" rakamazi András, fl 1250
- encsencsi György, fl 1276-1307
- ... az ág 1369-ben kihal
- Benedek de Szaniszló, fl 1279-1321
- Pócs, fl 1345-55
- Ivanha, fl 1371; ∞ Császár Tivadar
- Bátori Bereck, fl 1276-1320; ∞ ismeretlen, a csák nembeli Marhard Nadabi lánya. Innentől Báthoriak.[16]
- Báthori András váradi püspök (1329–1345)[9]
- Bátori János (bihari ispán) bihari ispán[17], fl 1312-50
- Bátori László (szabolcsi ispán), Szabolcs ispánja, +1373/79 ∞ Anna Meggyesi (fl 1351-55), felesége hozománya volt Somlyó, leszármazottaik a somlyói Bátoriak
- Szaniszló, fl 1355-95; ∞ Szikszói Anna (fl 1372-1381) → szaniszlófi Báthoryak
- István, fl 1393-1453, ∞ ¹Thuróczy Orsolya (fl 1411) ²Várdai Dorottya (fl 1428-52). Innen lásd somlyói Bátoriak
- Zsófia, fl 1381
- László, fl 1355
- György, Arad ispánja, fl 1355-94
- ... az ág 1461 körül kihal
- Anna, fl 1378-93; ∞ Gf Korbáviai Miklós
- Erzsébet, fl 1378-1415; ∞ Debreceni Gergely (–1382 után)
- lány, ∞ Elefánti Mihály
- Szaniszló, fl 1355-95; ∞ Szikszói Anna (fl 1372-1381) → szaniszlófi Báthoryak
- György, fl 1350-73
- János, fl 1377-97; ∞ Drugeth Margit
- lány, fl 1373; ∞ Miklós Várdai (*1333 +1373)
- István, fl 1353-66
- Bátori László (szabolcsi ispán), Szabolcs ispánja, +1373/79 ∞ Anna Meggyesi (fl 1351-55), felesége hozománya volt Somlyó, leszármazottaik a somlyói Bátoriak
- Bátori Lökös (Lõrinc), csatában elesett Havasalföld 1330. szept. → ecsedi Bátoriak
- Bátori Miklós csongrádi és Székely ispán, +1357/63
- Miklós, +ca 1363
- Ágnes (Anna), fl 1363-80
- Borbála, fl 1363; ∞ szántói Petõfi János (+1393/95)
- Bátori Klára? [18]
- encsencsi György, fl 1276-1307
- fiú
Szaniszlófi Báthoryak
- Báthory János, Báthory Szaniszló fia
- Báthory László, Báthory Szaniszló fia
- Báthory István (1427-ben említik), [19] Báthory Szaniszló fia
- Báthory László, István fia
- Báthory György, István fia
- Báthory Péter, István fia
- Báthory Mátyás, István fia
- Báthory Miklós (1462–1500), István fia → somlyói Báthoriak
- Báthory Dominik, István fia
- Báthory Pelbárt, István fia
- Báthory János, István fia
- Báthory István, István fia
- Báthory Anna (?–1570), István lánya
- Báthory Veronika, István lánya
- Báthory Potencia, István lánya
- Báthory Jadviga, István lánya
- Báthory Margit, István lánya
- Báthory Borbála, István lánya
- Báthory Péter, János fia [20]
- Báthory Imre, János fia [21]
Remove ads
Somlyói (Somlyai) Báthoryak

Bátori Bereck fia János fia László Somlyót kapta hozományul, utódai pedig felvették a somlyói előnevet.
- somlyói Báthori István, fl 1393-1453, ∞ ¹Turóczi Orsoly, ²Várdai Dorottya (fl 1428-52) (folytatás innen)
- ¹∞ László, fl 1428-60
- ¹∞ György, fl 1428-47
- ¹∞ Mihály, fl 1428
- ¹∞ Máté, fl 1428-67
- ²∞ Péter, fl 1428
- ²∞ báthori Szaniszlófi István, fl 1438-1517; ∞ Tornai Erzsébet
- ...leszármazottai szaniszlófi Báthoriak
- ²∞ báthori Szaniszlófi János, fl 1462-1500, ∞ Szokoli Borbála
- ...leszármazottai a báthori Staniszlófi nevet használták, nem somlyói Báthorinak nevezik őket
- ²∞ Gellért/Gerhard, fl 1453-69
- ²∞ Domokos, szerzetes fl 1453-98
- ²∞ Miklós, fl 1445-98; ∞ ¹Kézméri Borbála, ² losonci Bánffy Zsófia (fl 1477)
- ¹∞ Bertalan, Szatmári fõispán, fl 1489-1536; ∞kusaly-i Jakcs Klára
- ¹∞ Báthory István (1477–1534) erdélyi vajda (1530-1534) ∞ Telegdi Katalin (*1492 +1547)
- Erzsébet, +Gyula 1562; ∞ ¹petrovina-i Pekry Lajos, (+ca 1554); ²báró kányaföldi Kerecsényi László (~1510–1566)
- Miklós, fl 1516
- András, +1563. 7. 1; ∞ 1551 fogarasi és szunyogszegh-i Maylád Margit (+1594 után)
- Gábor, +1586. 11. 11. ∞ NN
- Erzsébet; ∞ ¹berekszói Hagymássy Kristóf (+6.4.1677); ²ruszkai Dobó Ferenc (+14.9.1602)
- Báthory András (1566–1599), bíboros (1584), erdélyi fejedelem (1599)
- Báthory Boldizsár (1555–1594), Erdély régense (1594)[22] ∞ Kendy Mária
- lány, +1594
- Báthory István krasznai főispán, ∞ ¹pelsõczi Bebek de Zsuzsanna (+1595); ²Kosztka Zsófia
- ¹∞ Báthory Gábor (1589–1613), erdélyi fejedelem (1608-13) ∞ palocsai Horváth Anna
- ¹∞ Báthory Anna (1594–1636) ∞ ¹losonci Bánffy Dénes (+1612); ²branyicskai Jósika Zsigmond
- ¹∞ fiú, *1595, +1601
- ²∞ Báthory András (1597–1637) ∞ Zakreszka Anna
- Báthory Zsófia (1629–1680) ∞ felsővadászi II. Rákóczi György
- Báthory Kristóf (1530–1581) erdélyi vajda ∞ Bocskai Erzsébet
- Báthory Zsigmond (1572–1613) erdélyi vajda (1581-1588), Erdélyi fejedelem (1588-1594, 1594-1597, 1598-1599 és 1601) ∞ Habsburg Mária Krisztierna főhercegnő
- * Báthory Griseldis (1569–1590) ∞ Jan Zamoyski (1542–1605) Lengyel királyi kancellár
- Miklós, *1567, +1576. 1. 30.
- Boldizsár, +1577. 5. 19.
- fiú, +1581 után
- Báthory István (1533–1586) erdélyi vajda (1571-1576), Erdélyi fejedelem (1576-1586), Lengyel király (1575-1586), Litván nagyfejedelem (1576-1586) ∞ Jagiello Anna (*1523.10.18. +1596.9.9)
- Zsófia, ∞ ¹kõrösszeghi Csáky Demeter (fl 1526-52); ²Dóczy Kelemen
- Anna, ∞ ¹bélteki Drágfi Gáspár (*1516 +1545. 1. 21.), ²homonnai Drugeth Antal, ³ecsedi Báthori György (+1570) ♥, A házasság fontosságáról itt olvashat!
- Katalin, fl 1516
- Móric, +fiatalon
- Miklós, fl 1500
- Erzsébet, ∞ ¹Várdai Mihály (fl 1526-52) ²nagymihályi Bánffy György
- Katalin, +1552 után, ∞ Sarmasághy László (+1552 előtt)
- Borbála, ∞álmosdi Chyre András (fl 1511-20)
- Veronika, fl 1447-77; ∞ Szokoli Miklós
- Margit, fl 1447
- Hedvig, fl 1447
- Anna, fl 1447; ∞ Agárdi László
Remove ads
Ecsedi Báthoriak

Bereck gyermekei közül a birtokaikon való megosztozásukkor Ecsed Lökös fia Péter-nek jutott, ez alkotta később az ecsedi ágat.
Birtokközpontjuk a mai Nagyecsed volt. Egy részük bátori előnévvel szerepel, mert ők birtokolták a névadó Bátort.[4] A 14. század végén egy Báthori lány házassága és a Marczali családdal kötött örökösödési szerződés révén megszerzik a Marczaliak somogyi birtokait is.[10]
- Lökös (Lõrinc), csatában elesett Havasalföld 1330. szept. (folytatás innen)[23]
- Benedek, fl 1334-47
- Péter fl 1334-58, szatmári ispán (1408)[24]
- János, Szabolcs ispánja, +1416, ∞ szántói Petõfi Katalin (fl 1393-1417)
- István +Várnai csata 1444. 11. 11., asztalnokmester (1417-1431), országbíró (1435-1439), ∞ ¹Tarkõi Margit, ²Kistapolcsai Orsolya, ³Buthkai Borbála
- ³∞ András, lovászmester[25], Szabolcs és Szatmár ispánja, +1496/97, ∞ ¹Várdai Dorottya, ²bélteki Drágfi Julianna (+1500 után)
- ¹∞ Borbála, ∞Perényi Imre (+1519)
- ¹∞ István a sánta[10] (-1530. május 8.), nádor (1519-23, 1524-25 és 1526-30), Temes főispánja ∞ Sophia of Masovia hercegnő (*1497/98, +1543. 3. 11. előtt)[26][27][28]
- Szaniszló/Klára, fl 1524[29]
- ¹∞ György, (?–1534)[30], főlovászmester (1505–1534)[31] somogyi ispán[10] ∞ gergellaki Buzlai Katalin
- ²∞ András, tárnokmester (1527–1534)[31], Szatmár ispánja[27], Macsó bán (1534), ∞ Rozgonyi Katalin (fl 1511-33)
- Bonaventura András, erdélyi vajda (1552-53), országbíró (1554-1566), tárnokmester (1544-1554), Somogy, Liptó, Szepes, Szatmár és Szabolcs vármegye főispánja. ∞ ¹Thurzó Anna ²Mindszenti Katali
- György, +1570, ∞ somlyói Báthori Anna ♥, A házasság fontosságáról itt olvashat!
- István (1555–1605), országbíró (1586-1605), Szatmár és Szabolcs vármegye főispánja ∞hommonai Drugeth Fruzsina
- Erzsébet ∞ Nádasdy Ferenc (1555–1604)
- Zsófia, ∞ Figedy András
- István Figedi
- Borbála Figedi, ∞ Pogány György
- Klára, ∞ Várdai Mihály
- István, fl 1524
- János, fl 1527
- László, +fiatalon
- Klára, fl 1521, +1540 után, ∞ ¹hommonai Drugeth István (+1538/40), ²Losonci Antal (+1551)
- Zsófia, fl 1524
- Miklós, országbíró (1568-1584), Somogy, Szatmár és Szabolcs vármegye főispánja (1520), ∞ Losonci Anna/Fruzsina
- ³∞ István, országbíró (1471-1493), erdélyi vajda (1479-1493), asztalnokmester, tárnokmester, a kenyérmezei csata parancsnoka
- Péter, fl 1446-52
- Pál, fl 1446-96
- László, asztalnokmester, Somogy és Szatmár ispánja, +1477, ∞ Berzeviczy Erzsébet
- Miklós (*1435, +1506), váci püspök (1474–1506)
- Margit (1420?–1498), ∞ ¹Szilágyi Mihály, régens (+1460/61), ²alsólendvai Bánfi Pál (+1471/77)
- Erzsébet, ∞ Telegdi János
- Katalin, ∞ Marczali György(fl 1411-56)
- ³∞ András, lovászmester[25], Szabolcs és Szatmár ispánja, +1496/97, ∞ ¹Várdai Dorottya, ²bélteki Drágfi Julianna (+1500 után)
- Benedek, fl 1406-18
- Tamás, +1446, ∞kusaly-i Jakcs Krisztina (fl 1449-84)[32]
- Mihály, fl 1416-1420
- János, fl 1416-1428
- Bertalan, fl 1416-1438, elesett Tábor ostroma
- Potenciana, fl 1393-1416, ∞bélteki Drágfi György (+1433 után)
- Katalin, fl 1416-1443, ∞ Miklós Drágfi of Béltek (+1480 után)
- Zsuzsanna, fl 1416, ∞ Szokoli János (fl 1404-35)
- lány, ∞ Kállói István
- István +Várnai csata 1444. 11. 11., asztalnokmester (1417-1431), országbíró (1435-1439), ∞ ¹Tarkõi Margit, ²Kistapolcsai Orsolya, ³Buthkai Borbála
- János, Szabolcs ispánja, +1416, ∞ szántói Petõfi Katalin (fl 1393-1417)
Remove ads
Az ecsedi és a somlyai ág összekapcsolódása

Ecsedi Báthori II. András egyik fia, Báthori György 1550-ben házasságot kötött Báthory Annával, Bélteki Drágffy Gáspár özvegyével.
A menyegzőnek nagy politikai, gazdasági és vallási jelentősége volt. A mohácsi vészt követően a magyar arisztokráciát megosztotta a kettős királyválasztás is: az ecsediek Habsburg Ferdinánd pártján voltak, míg a somlyaiak a Szapolyai-család hívei maradtak. Báthory Anna maga a reformáció támogatója, elkötelezett evangélikus volt. A házaspár elősegítette az első protestáns egyházszervezet kiépítését, az óvári, erdődi és csengeri zsinatok megtartását. Támogatták tiszántúli fiatalok tanulását a Wittenbergi Egyetemen.
A házasság hatalmas birtokkoncentrációval járt, egyben összeköttetést teremtett a Királyi Magyarország és Erdély között.
Nyírbátorban a házasságot követően vált a Szent György-plébániatemplom református templommá. Ez évszázadokra meghatározta a település felekezeti viszonyait.[34]
Remove ads
Kapcsolódó szócikkek
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads