Banánháborúk

A banánháborúk megszállási és rendőrségi hadműveletek, illetve beavatkozások voltak Közép-Amerikában és a Karib-térségben az Egyesült Államok részvételével. Ez az időszak az 1898-as spanyol–amerikai háborúval^[1] és az azt lezáró párizsi békével kezdődött, mely az Egyesült Államok számára Kuba és Puerto Rico feletti irányítást garantált.

A Spanyolországgal folytatott háború és 1934 között az Egyesült Államok katonai és megszállási hadműveleteket vezetett Panamában, Hondurasban, Nicaraguában, Mexikóban, Haitin és a Dominikai Köztársaságban. A konfliktussorozat a Haitiben állomásozó csapatok visszavonásával és Franklin D. Roosevelt elnök jószomszédi politikájával ért véget 1934-ben.

Kezdetek

A konfliktusoknak számos oka volt, de a legtöbb gazdasági természetű volt. A konfliktusokat „Banánháborúknak” nevezték, a kifejezés az említett beavatkozások és az amerikai gazdasági érdekek ebben a régióban való biztosítása közötti kapcsolatból ered. A legkiemelkedőbb a United Fruit Company (Egyesült Gyümölcs Cég) volt, melynek jelentős gazdasági érdekei voltak a banán, a dohány, a cukornád és számos más termék termelésében a Karib-térségben, Közép-Amerikában és Dél-Amerika északi részén. Az Egyesült Államokat politikai érdekei is vezérelték, meg akarta őrizni a Panama-csatorna feletti befolyási övezetét és irányítást, melyet a közelmúltban épített ki, és alapvető fontosságú volt a globális kereskedelem, valamint tengerészeti erő szempontjából.

Érintett területek

Kuba és Puerto Rico, az Egyesült Államok beavatkozik Kubában és megszállja Puerto Ricót 1898-ban.

Panama, a földszorosnál az Egyesült Államok által folytatott beavatkozások az 1846-os Mallarino-Bidlack szerződésig nyúlnak vissza és az 1856-os úgynevezett „dinnyeháború” (Watermelon War) után fokozódtak. 1903-ban Panama elszakadt a Kolumbiai Köztársaságtól, az Egyesült Államok támogatásával,^[2] az ezernapos háború (Thousand Days War) eredményeként. A Panama-csatorna akkor még építés alatt állt, és létrehozták az Egyesült Államok hatósága alá tartozó Panama-csatorna Övezetet (később, 2000-ben átadták Panamának).

Nicaragua, a korábbi évtizedek többszöri partraszállását és tengeri bombázásait követően 1912-1933 között, majdnem folyamatosan az Egyesült Államok megszállása alatt állt.

Kuba, 1898-1902 között Leonard Wood, az Egyesült Államok katonai vezetője által felügyelt megszállás alatt állt, majd 1906-1909 és 1917-1922 között ismét; 1934-ig a Platt-kiegészítés (Platt Amendment) által diktált feltételek szerint kormányozták.

Haiti, 1915-1934 között az Egyesült Államok megszállása alatt állt, mely egy új haiti alkotmány létrehozásához vezetett 1917-ben, ebben intézményesítettek olyan változtatásokat, mint például a korábbi nem-haiti lakosságra vonatkozó földtulajdonlási tilalom eltörlését. Ekkor volt az első és második Caco háború is.^[3]

Dominikai Köztársaság, hadműveletek 1903-ban, 1904-ben (Santo Domingo Eset/Krízis) és 1914-ben; 1916-1924 között az Egyesült Államok megszállása alatt.

Honduras, a United Fruit Company és a Standard Fruit Company dominálta az ország banánexport szektorát és a hozzátartozó földbirtokokat és vasútvonalakat, amerikai csapatok jelenléte 1903, 1907, 1911, 1912, 1919, 1924 és 1925 során.^[4] A „Banánköztársaság” elnevezés O. Henry írótól származik, így jelölte meg Hondurast 1904-ben.

Mexikó, az Egyesült Államok ekkori ténykedése Mexikóban hasonló általános gazdasági és politikai vezethető vissza, de külön esetként kezelendő. Az amerikaiak határháborút folytattak Mexikóval 1910-1919 között a további okok miatt: a bevándorlók és menekültek forradalmi Mexikóból (pacificos) való áramlása feletti irányítás, és a lázadók Egyesült Államok alá tartozó területeken folytatott rajtaütéseinek hárítása. Veracruz 1914-es amerikai megszállása azonban fegyveres befolyás gyakorlása volt, nem határkérdésről szólt; a célja az volt, hogy elvágja a németektől a Mexikói kormány vezetője, Victoriano Huerta^[5] részére érkező készletek útját, Huertát az Egyesült Államok elnöke, Woodrow Wilson nem ismerte el.^[5] Az első világháborút megelőző években az Egyesült Államok figyelt a Németország elleni regionális erőegyensúlyra is. A németek aktívan fegyverezték fel és tanácsokkal látták el a mexikóiakat, ezt támasztja alá az 1914-es SS Ypiranga fegyver-hajózási eset, a német szabotőr, Lothar Witzke mexikóvárosi bázisa, az 1917-es Zimmermann telegram, és a német tanácsadók jelenléte az 1918-as Ambos Nogales-i csata során. A mexikói forradalom során csak kétszer foglalta el Mexikót az Egyesült Államok;^[6] Veracruz időleges megszállásakor 1914-ben és 1916-1917 között, mikor John Pershing, amerikai tábornok és serege Mexikóba vonult Pancho Villa országos keresésére.

Más latin-amerikai nemzeteket már a kényszerítés szintjéig befolyásoltak vagy domináltak az amerikai gazdasági stratégiák és/vagy gazdasági érdekek. Theodore Roosevelt 1904-ben meghirdette a Roosevelt Corollary-t (kiegészítés, következmény) a Monroe-doktrínához, ezzel jogok biztosítva az Egyesült Államok számára a Karibi-térség és Közép-Amerika államainak gazdasági ügyeibe való beavatkozásra a stabilizáció érdekében, amennyiben nem képesek fizetni nemzetközi adósságaikat. 1909-1913 közt William Howard Taft elnök és külügyminisztere, Philander C. Knox a ”békésebb és gazdaságosabb” dollárdiplomáciát folytatták, bár ezt is erőszakkal biztosították, mint Nicaraguában.

Amerikai gyümölcstársaságok és Honduras

Honduras történetének első évtizedei a politikai és gazdasági instabilitás jegyében teltek. Valójában a függetlenség és a Carias-kormány hatalomra kerülése közt eltelt időszakban 210 fegyveres összetűzésre került sor.^[7] Miguel Cáceres Rivera és Sucelinda Zelaya Carranza szerint ez az instabilitás részben az amerikai beavatkozásból fakadt.^[7]

Az első társaság, mely egyezséget kötött a hondurasi kormánnyal a Vaccaro Brothers Company (Standard Fruit Company) volt.^[7] Aztán a Cuyamel Fruit Company vette át az irányítást. Továbbá, a United Fruit Company is szerződést írt alá a kormánnyal, melyet aztán támogatói (Tela Rail Road Company és Truxillo Rail Road Company) segítségével valósított meg.^[7]

Különböző dolgok vezettek a hondurasi kormány és az amerikai cégek közt kötött szerződések aláírásához. A leggyakoribb az volt, hogy egy hondurasi vasútvonal befejezéséért cserébe birtokot kapott a társaság.^[7] Ezért volt, hogy egy vasúttársaság bonyolította le a megállapodásokat a United Fruit Company és Honduras közt.

Azonban Mark Moberg szerint Közép-Amerika legtöbb banántermelőjét (beleértve Hondurast) utolérte a Panama-kór, egy gombafajta, mely óriási területen tizedelte a termést.^[8] Mikor ez történt, a társaságok ott hagyták az ültetvényt, lerombolták a vasutat (és más felszerelést), amelyet egészen addig használtak.^[8] Ezért vitatható, hogy a szolgáltatások cseréjét a kormány és a társaságok közt nem mindig tisztelték.

A végső cél egy szerződés megkötésekor az volt, hogy a termeléstől kezdve az elosztásig mindent irányítsanak. Ennek eléréséhez a társaságok gerillákat, elnöki választásokat, kormányokat támogattak.^[7] River és Carranza szerint az amerikai társaságok indirekt részvétele az ország konfliktusaiban súlyosbította a helyzetet.^[7] Valójában a veszélyesebb és modernebb fegyverzet jelenléte még veszélyesebb harcot tett lehetővé a különböző csoportok közt.^[7]

Amerikai gyümölcstársaságok Brit Hondurasban

Brit Hondurasban (a mai Belize) kicsit más volt a helyzet. Mark Moberg szerint annak ellenére, hogy a United Fruit Company volt Brit Honduras egyedüli exportőre és hogy a társaság manipulálta a kormányt, az ország elkerülte a ”banánköztársaság” nevet, mellyel abban az időben több közép-amerikai országot jelöltek meg.^[8]

Az amerikai katonaság

A katonai beavatkozások javát az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága hajtotta végre. A Tengerészetet annyiszor vetették be, hogy 1921-ben kifejlesztették a Small Wars Manual, The Strategy and Tactics of Small Wars című kézikönyvet. Néha a tengerészeti tüzérséget és a hadsereget is használták. Talán a legaktívabb katonai vezető volt a banánháborúk során az Egyesült Államok Tengerészgyalogságának vezérőrnagya, Smedley Butler, aki 1903-ban Hondurasban, 1909-1912 közt Nicaraguában tartatta be az amerikai elveket, 1914-ben pedig Becsületrenddel tüntették ki Veracruzban játszott szerepéért, és egy második Becsület érdemérmet kapott bátorságáért, miután ”megtörte a Caco ellenállást” Haitiban, 1915-ben. 1935-ben híres könyvében írta Butler:

”33 évet és 4 hónapot szolgáltam a katonaságnál, és legtöbb időmet a ’Nagy Üzletek’ első osztályú izomembereként töltöttem, a Wall Street és a bankárok szolgálatában. Röviden a kapitalizmus egyik zsarolója, egyik gengsztere voltam. 1914-ben segítettem megcsinálni Mexicót, különösen Tampico-t, hogy biztonságos helye legyen az amerikai olaj érdekeknek. Én segítettem lakályossá tenni Haitit és Kubát a National City Bank pénzgyűjtő fiainak. Segédkeztem fél tucat közép-amerikai köztársaság megerőszakolásában a Wall Street hasznára. Én segítettem Nicaragua megtisztításában a Brown Testvérek Nemzetközi Bankháza számára 1902 és 1912 között. Én világítottam rá a Dominikai Köztársaság jelentőségére az amerikai cukor biznisz szempontjából 1916-ban. Én segítettem rendbe tenni Hondurast az amerikai gyümölcs társaságoknak 1903-ban. Kínában is én segítettem a Standard Oil-nak, hogy zavartalanul ténykedhessen 1927-ben. Így visszatekintve, adhattam volna néhány jó tanácsot Al Capone-nak. A legtöbb amit ő tehetett, hogy három kerületet zsarolt. Én három kontinensen ténykedtem.”^[9]

Említésre méltó veteránok

Egyéb említésre méltó veteránok a banánháborúkból:

• Az Amerikai Egyesült Államok Hadserege:
  • Robert L. Eichelberger
  • Muir S. Fairchild
  • James M. Gavin
  • Lewis Blaine Hershey
  • Walter Krueger
  • Douglas MacArthur
  • Matthew Ridgway
  • Ralph C. Smith
  • Walton Walker
• Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága:
  • Evans F. Carlson
  • Alfred Austell Cunningham
  • Daniel Daly {MOH}
  • Pedro del Valle
  • James Devereux
  • Merritt A. Edson
  • Earl Hancock Ellis
  • Logan Feland
  • Roy Geiger
  • Joseph A. Glowin {MOH}
  • Frank Goettge
  • Herman H. Hanneken {MOH}
  • James Harbord
  • John A. Lejeune
  • Homer Litzenberg
  • Harry B. Liversedge
  • Francis P. Mulcahy
  • Joseph Henry Pendleton
  • Chesty Puller
  • John H. Quick {MOH}
  • Francis D. Rauber
  • William H. Rupertus
  • Christian F. Schilt {MOH}
  • Oliver P. Smith
  • Donald L. Truesdale {MOH}
  • William P. Upshur {MOH}
  • Alexander Vandegrift
  • Thomas E. Watson (USMC)
  • Ernest C. Williams {MOH}
  • Roswell Winans {MOH}
  • Louis E. Woods
• Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete:
  • Harry C. Beasley {MOH}
  • Isaac C. Kidd {MOH}
  • Frank Friday Fletcher {MOH}
  • George M. Lowry {MOH}
  • Marc Mitscher
  • William Zuiderveld {MOH}

Kapcsolódó szócikkek

• Hajsza Afrikáért
• Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Banana_Wars című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.