Cserhalmi Imre

(1934) magyar író, újságíró, színházigazgató, egyetemi tanár From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

Cserhalmi Imre (Budapest, 1934. június 21. –) magyar író, újságíró, színházigazgató, egyetemi tanár.

Gyors adatok

Életpályája

Érettségi után két évig segédmunkás, majd üzemi lapnál adminisztrátor, később újságíró. 1954-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar újságírás–filozófia szakán. 1956-tól a Szabad Nép, illetve a Népszabadság gyakornoka, munkatársa, később rovatvezető-helyettese és rovatvezetője volt. 1975–1980 között a győri Kisfaludy Színház igazgatója volt. 1984 óta a MÚOSZ Újságíró Iskola tanára. 1988–1990 között a Magyar Rádió főmunkatársa volt. 1989–2000 között az Őszidő című képes havilap alapító főszerkesztője volt. 1990–1991-ben a MÚOSZ Oktatási Igazgatóság vezetője volt. 1991–1992-ben az Európa című képes hetilap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1992–1994 között a TVR Hét lapcsalád olvasószerkesztőjeként tevékenykedett. 1994 óta tanít az ELTE-n, a Budapesti Gazdasági Főiskolán, a Nyíregyházi Főiskolán és a Szegedi Tudományegyetemen. 1999–2001 között a MÚOSZ oktatási titkára, 2001–2002-ben a választmány elnöke volt. 2002 óta címzetes főiskolai tanár.

Remove ads

Színházi munkái

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 9.[1]

  • Harmadik nélkül...? (1960)
  • Ezek a mai fiatalok (1963)
  • A reggel mindig visszatér (1965)
  • Százszor is szeretlek (1965)
  • Alku nélkül (1966)
  • A három vándor (1967)
  • Eszter (1973)
  • A világ közepe (Virág az asztalon) (1975)
  • Külvárosi legenda (1975)

Filmjei

  • Cédula a telefonkönyvben (1961)
  • Törékeny boldogság (1964)
  • Úton (1967)
  • Volt egyszer egy borbély (1969)
  • Csillagok változásai (1975)
  • Csata a hóban (1981)

Művei

  • Történelmi kulcsátvétel (interjúk, 1983)
  • Ha nincs fék, gáz van (szociográfiai riportok, 1984)
  • Ki fog repülni? (szociográfiai riportok, 1986)
  • Vonalban vagyunk? Kibeszélések és beszélgetések a Postáról (1989)
  • Én volnék a vörös báró? (Horváth Edével, 1990)
  • Műfajismereti füzetek (szerkesztő, 1991)
  • Sajtókincstár. Szöveggyűjtemény újságot írni és olvasni tanulóknak; szerk. Cserhalmi Imre; életrajzok Nagy Katalin; Sajtóház, Budapest, 2001 (Sajtókönyvtár)
  • Új műfajismeret (társszerző, 2002)
  • Törlesztés, avagy lapok a talonból; Corvina, Budapest, 2018
Remove ads

Díjai, elismerései

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads