Csom István

Csom István (Sátoraljaújhely, 1940. június 2. – 2021. július 28.^[3]) magyar sakkozó, nagymester, az 1978-ban Buenos Airesben olimpiai bajnok magyar csapat tagja, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes, 1972-ben magyar bajnok egyedül, 1973-ban holtversenyben. Mesteredző (1983), sakkszakíró, nemzetközi versenybíró.

Csom István
Csom István (Amszterdam, 1974)
Személyes adatok
Születési dátum	1940. június 2.
Születési hely	Sátoraljaújhely
Halálozási dátum	2021. július 28. (81 évesen)
Állampolgárság	magyar
Versenyzői adatok
Cím	nemzetközi nagymester (1973)
Élő-pontszám	2409 (2016. január)
Legmagasabb Élő-pontszám	2645 (1974. június)[1]
Legmagasabb ranglista	világ: 39. (1973. augusztus)[2]
FIDE-adatlap
A Wikimédia Commons tartalmaz Csom István témájú médiaállományokat.

Szerzett érmek

Magyarország színeiben Sakk Sakkolimpia ezüst 1970, Siegen csapat ezüst 1970, Siegen egyéni ezüst 1972, Szkopje csapat arany 1978, Buenos Aires csapat ezüst 1980, La Valletta csapat arany 1980, La Valletta egyéni Sakk-csapatvilágbajnokság ezüst 1985, Luzern csapat ezüst 1985, Luzern egyéni Sakkcsapat Európa-bajnokság ezüst 1970, Kapfenberg csapat ezüst 1970, Kapfenberg egyéni bronz 1973, Bath csapat arany 1973, Bath egyéni ezüst 1977, Moszkva csapat ezüst 1980, Skara csapat bronz 1983, Plovdiv csapat bronz 1983, Plovdiv egyéni

Élete és pályafutása

Még nem volt iskolás, amikor megtanult sakkozni, de figyelme csak később fordult a szellemi sport felé.^[4] Első sikere 1958-ban a középiskolás bajnokság megnyerése volt.^[5] 1963-ban szerezte meg a sakkmesteri címet.^[6]

1967-ben nyerte el a nemzetközi mesteri címet, 1973-ban lett nagymester.

1957–1961 között a VTSK, 1961–1962-ben a Külker SC, 1963–1991 között a Budapesti Spartacus, 1991–1992-ben a Debreceni Barnevál SE, majd a kecskeméti Dutép versenyzője, 1977–1983 között a Budapesti Spartacus vezetőedzője volt. Az 1980-82-es ciklusban az első táblán játszva tagja volt a BEK-győztes Budapesti Spartacus csapatának.^[7] 1983-ban kapta meg a mesteredző címet. A rendszerváltás idején a szövetkezeti mozgalom feloszlott, a Spartacus sakkszakosztálya megszűnt, nehezen talált új klubot.^[4] 1997-től a Paksi Atomerőmű játékosa volt.^[8]

Kilenc sakkolimpián játszott magyar színekben. Csapatban az 1978-ban szerzett olimpiai bajnoki cím mellett három alkalommal – 1970-ben, 1972-ben és 1980-ban – ezüstérmet is nyert. Egyéni teljesítménye alapján 1980-ban arany, 1970-ben ezüstérmet szerzett.^[9]

Tagja volt az 1985-ös csapatvilágbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar válogatottnak, ahol tábláján egyéniben is ezüstérmet kapott.^[10]

Hatszor játszott Európa Bajnokságon, melyeken csapatban 3 ezüst és 2 bronz, egyéniben 1 arany, 1 ezüst és 1 bronzérmet szerzett.^[11]

2001-ben a szenior világbajnokságon második helyezést ért el.^[12]

Legmagasabb Élő-pontszámát, 2545 pontot 1989-ben érte el. 2015. novemberben az Élő-pontszáma 2409, a magyar ranglista 61. helyezettje volt.^[13]

1983-ban kapta meg a mesteredző címet. Legismertebb tanítványa Berkes Ferenc nagymester, sokszoros magyar bajnok volt. Hosszú éveken át volt Portisch Lajos nagymester szekundánsa, edzőpartnere.^[12]

Néhány tornagyőzelme:

• Olot (1973)
• Cleveland (1975)
• Olot (1975)
• Pulai zónaverseny (1975)
• Berlin (1979)
• Koppenhága (1983)
• Järvenpää (1985)
• Delhi (1987)

1991-től nemzetközi versenybíró volt.

Díjai, elismerései

• Magyar Népköztársaság Sportérdemérem ezüst fokozata (1972) a szkopjei sakkolimpián szerzett ezüstéremért^[14]
• A Munka Érdemrend ezüst fokozata (1978), a Buenos Airesben rendezett sakkolimpián elért 1. helyezésért^[15]
• Mesteredző (1983)
• Maróczy-díj (2005)^[16]
• Pro Urbe Budapest (2013)^[17]
• Díszpolgár, Sátoraljaújhely (2015)^[18]
• „Pro Óbuda” díj (2016)^[19]
• A Széchenyi Társaság díja (2019) – az óbudai Széchenyi kör elnökeként 15 éven át végzett munkájáért^[20]
• A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2021)^[21]