Dream On

Aerosmith-kislemez From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

A Dream On az amerikai Aerosmith együttes dala, amely az 1973-ban kiadott debütáló albumon szerepelt.[3] A kislemez 1973. június 27-én jelent meg a Columbia gondozásában. A lemez B oldalára a szintén az első albumon szereplő Somebody került. A dalt az együttes énekese Steven Tyler írta. A blues hatásokat is tükröző ballada az együttes első nagy sikere lett, melyet a klasszikus rockra specializált rádiók is rendszeresen leadtak. Az első kiadáskor még nem aratott nagy sikert, csupán az 59. helyre került a Billboard Hot 100 listáján. 1976-ban újra megjelent a dal, és január 10-én a 81. lett, februárban már bekerült a Top 40-be, míg április 10-én a 6. helyre tornázta fel magát,[4] így ez lett az együttes első Top 10-es sikere.[5]

Gyors adatok

A dal eredetileg 4 perc 28 másodperc hosszúságú, az 1973-as kiadás 3:25-re le lett rövidítve. Az 1976-os kiadás viszont már az eredeti 4:28 hosszúsággal jelent meg. A dal először 1971-ben a Willimanticben található Shaboo Inn klubban csendült fel, ahol Tyler egy RMI típusú szintetizátoron adta elő a dalt.[6] Egy 2011-es interjúban Steven Tyler elmondta, hogy a dal megírásakor visszaemlékezett azokra az időkre, amikor hároméves korában letelepedett apja zongorája alá, és hallgatta ahogy klasszikus darabokat játszik rajta.[7] A dal szerepel a The Rock and Roll Hall of Fame's 500 Songs that Shaped Rock and Roll listáján,[8] míg a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb dalának a listáján a 172. helyre sorolta. Az emberek többsége ezzel a dallal azonosítja a zenekart.

Remove ads

Története

Steven Tyler még négy évvel az Aerosmith megalakulása előtt írta meg a dalt, de először csak 1971. május 26-án vetette papírra.[6] Tyler észrevette, hogy túl sokat játszik dúrban, ezért egy nap moll hangnemben kezdett el improvizálgatni Steinway típusú zongoráján.[9] Az első versszakot Sunapeeben írta meg, míg a másodikat Logan Hiltonban.[9] A dal arról szól, hogy addig kell álmodoznod, amíg sikerül megvalósítanod az álmod.[10] Az énekes elmondása szerint benne van mindaz a sóvárgás és becsvágy ami jellemzett minket akkoriban.[10]

A dal felvételére az első album rögzítésekor 1972-ben a bostoni Intermedia Stúdióban került sor Adrian Barber producerrel. Eredetileg Tyler RMI típusú elektromos zongoráján akarták felvenni, de miután ezt ellopták New Yorkban, a Wurlitzer cégtől kapott mellotronnal lett feljátszva.[11] A szám vonós és fuvola részei egyaránt ezzel a hangszerrel lettek rögzítve. Tyler visszaemlékezése szerint a feljátszás közben THC-csíkokat szippantott fel.[12] Az együttes első albumán James Brown és Sly Stone hatására megváltoztatta az énekhangját Tyler, így nem a valódi hangszínét használta. Kivételt ez alól csak ez a szám képez, így itt a valódi énje hallható.

A kislemezen kiadott Mama Kin, és maga a nagylemez is gyakorlatilag megbukott, mivel a kiadó nem támogatta az albumot. A Columbia ezért ejteni akarta a zenekart, de Steve Leber az együttes egyik menedzsere rábeszélte Clive Davist, hogy adják ki a Dream Ont is kislemezen.[13] Miután a kislemezlista 59. helyig jutott, az együttes lehetőséget kapott arra, hogy még egy albumot elkészíthessen a kiadónál. A dal feljutott a Cashbox kislemezlistájára, és 11 hét alatt a 43. helyig jutott.[14] A számot a bostoni rádiadók is elkezdték játszani, a WVBF-en négy hónapon át majdnem mindennap a hallgatók által legtöbbet kért szám lett.[15] A WMEX-AM programigazgatója John Garabedian rendszeresen műsoron tartotta, ezáltal Új-Anglia elsőszámú Top 40 rádiója a WRKO is elkezdte játszani. Nyolc héten át vezette az adó slágerlistáját, majd a Rolling Stones Angieje szorította le az első helyről.[13] Ezenkívül szintén első lett a kevésbé kereskedelmi, bostoni WBZ-FM-en is.

Érdekesség, hogy a gitáros Joe Perry elmondása szerint a szám nem tartozott a kedvencei közé, és a benne nyújtott gitárjátékával is elégedetlen volt.[16] Visszaemlékezése szerint amikor csak meghallottam a rádióban, rosszul lettem tőle. Bármennyire is sikeres lett, gyűlöltem, hogy hard rock banda létünkre egy lassú számnak köszönhettük a hírnevünket. De akkoriban így működtek a dolgok. 1973-ban kizárólag a rádiók támogatásával lehetett befutni, és egy magunkfajta banda ezt csakis egy balladával érhette el.[16]

Remove ads

Videóklip

A dalra 1991 októberében az MTV tizedik születésnapját ünneplő gálaműsoron forgattak videóklipet, ahol az együttes egy 57 tagú szimfonikus zenekar kíséretében adta elő a dalt.[17] Az előadás a bostoni Tremont Streeten található Wang Centerben került megrendezésre.[17] A 4000 fős közönséget rádióvetélkedők nyertesei tették ki. Az együttesnek hatszor kellett eljátszania a számot, mire a rendező Marty Callner úgy érezte, elegendő anyagot sikerült felvennie.[17] Ezt követően egy hatszámos előadással hálálták meg a rajongók türelmét.

Remove ads

Koncerteken

A koncerteken általában zongora nélkül szokták a dalt előadni, de már több alkalommal is előfordult, hogy Tyler zongora mögé ülve is eljátszotta. A számot egy szimfonikus zenekarral kibővítve (amelyet Michael Kamen vezényelt) is előadták az MTV tizedik születésnapját ünneplő eseményen. A felvétel szerepelt Az Utolsó Akcióhős filmzenealbumán is. 2006-ban Steven Tyler és Joe Perry a Boston Pops Orchestra közreműködésével adta elő a dalt. 2006. szeptember 19-i koncertjükön egy elhunyt izraeli katona Ehud Goldwasser emlékére adták elő a számot. 2007. szeptember 22-én Atlantic City (New Jersey)ben egy Monica Massaro nevű rajongó emlékére játszották el, aki abban az évben hunyt el. 2010 augusztusában a bostoni Fenway Parkban Tyler zongorán is elő adta a dalt. 2011. május 25-én az American Idol 10. szezonjának fináléjában elénekelte a számot Steven Tyler.

Kislemez számlistája

7 hüvelykes hanglemez

A oldal
  1. Dream On
B oldal
  1. Somebody

CD-Maxi

  1. Dream On
  2. Dream On (Élő)
  3. Walk This Way

Közreműködők

Produkció

  • Producer: Adrian Barber
  • Hangmérnök: Adrian Barber, Caryl Weinstock

Megjelenése más albumokon

  • Live! Bootleg
  • Greatest Hits
  • Classics Live I
  • A Little South of Sanity
  • Big Ones
  • Young Lust: The Aerosmith Anthology
  • O, Yeah! Ultimate Aerosmith Hits
  • Devil's Got a New Disguise
  • Music From The Original Motion Picture "Last Action Hero"

Ezenkívül még megjelent az együttes box szett kiadványain is.

Megidézései és feldolgozásai

  • A Rainbow, a Black Sabbath, és a Dio legendás énekese Ronnie James Dio és a svéd gitárvirtuóz Yngwie Malmsteen közösen adták elő a dalt 1999-ben.
  • 2009-ben Danny Gokey az American Idol 8. szezonjában énekelte el a számot. Az előadása negatív megítélést kapott a zsűritagoktól, és a médiában is kigúnyolták a dal végi sikoly prezentálásáért.[18][19][20]
  • Az amerikai rapper Eminem The Eminem Show című albumán szereplő Sing for the Moment című dalában idézi meg a számot, melyhez a gitárszólót Joe Perry játszotta fel.
  • A Train együttes az MTV Icon rendezvényen adta elő a dalt.
  • Andru Donalds reggae/soul énekes az Andru Donalds című lemezén dolgozta fel a számot.
  • A The Mission együttes a Children albumán dolgozta fel a számot.
  • A Fisher együttes a 2002-es Uppers & Downers albumán dolgozta fel a számot. Ez a verzió felhangzott az NBC-n futó Windfall tévésorozat utolsó epizódjában.
  • A világ egyik leggyorsabb gitárosaként ismert Michael Angelo Batio a Hands Without Shadows albumán dolgozta fel instrumentális (ének nélküli) formában.
  • A számot már többször is elénekelte Anastacia popénekesnő.
  • Az amerikai énekesnő Tori Amos szintén elénekelte már koncertjén a dalt.
  • A klasszikus és jazz műfajban jártas énekes Kelly Sweet is előadta a számot.
  • A Blessthefall metalcore együttes a Punk Goes Classic Rock című válogatásalbumon (amely része a Punk Goes... szériának) játszotta el a számot.
  • A Breaking Benjamin alternatív rockegyüttes az egyik koncertjén adta elő a dalt.
  • Az Immortal Technique a The Martyr albumán szereplő Angels & Demons számban remixelte a dalt.
  • 2011-ben Reece Mastin az ausztrál X Factor győztese a saját nevét viselő debütalbumán énekelte el a számot.
Remove ads

Médiában való szereplése

  • 1993. október 9-én a Saturday Night Live Rock For Michael szériájában hangzott el.
  • Az ESPN SportsCenter című televíziós showjának Images of the Century elnevezésű video montázsának a háttérzenéje volt a szám. A video a 20. századi sport felejthetetlen pillanatait mutatta be.
  • A dal szerepelt a Miracle című Disney filmben és annak beharangozójában is.
  • Egy nagyzenekarral kibővített verziójának a részletei felcsendültek Az Utolsó Akcióhős című filmben is.
  • A Dead or Alive Ultimate videójáték nyitójelenetében is felhasználásra került.
  • A 2007. június 22-én visszatért baseball sportoló Ken Griffey, Jr. tiszteletére is elhangzott a dal.
  • A dal újra felvett változata megjelent a Guitar Hero: Aerosmith című videójátékban. A játékhoz további négy dalt vett fel újra az együttes. A Dream On a játék demo verzióján is szerepelt.
  • Mielőtt még megjelent volna a Guitar Hero: Aerosmith, a dal szerepet kapott a Guitar Hero III: Legends of Rock videójátékban.
  • A szám felhangzott a Döglött akták című sorozat 49. epizodjában.
  • A dal 2008 májusában elhangzott a HBO által sugárzott Oscar De La HoyaStephen Forbes ökölvívó-mérkőzésen is.
  • A dal szerepelt a Fox Broadcasting Company televíziós társaság Glee – Sztárok leszünk! vígjátéksorozatának 19. epizódjában.

Helyezések

További információk Év, Lista ...

Jegyzetek

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads