Ekler Luca

(1998) magyar paraatléta From Wikipedia, the free encyclopedia

Ekler Luca
Remove ads

Ekler Luca (Győr, 1998. október 28. –) kétszeres paralimpiai bajnok, hatszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok, világcsúcstartó magyar paraatléta. A második magyar Laureus-díjra jelölt sportoló.[1]

Gyors adatok
Gyors adatok
Remove ads

Pályafutása

Gyermekkorában családjával Sopronba, majd Szombathelyre költözött. Előbb teniszezni kezdett, tízéves korában egy futballedzésen sztrókot kapott, melynek következtében lebénult a bal oldala. Fokozatos fizioterápiás és gyógytornás kezelés után az állapota javulni kezdett, ebből mára a bal kézfején maradtak látható tünetek.[2]

13 évesen kezdett atletizálni, miután a teniszezésről le kellett mondani és édesapja edzésein megtapasztalta, hogy a fogyatékossága nem akadályozza a futásban, ugrásban. Eleinte az épek között indult távolugrásban és futásban. 2017-ben a televízióban látta versenyezni Biacsi Bernadett(wd) és Ilona(wd) hosszútávfutókat, ez indította el a parasport felé.[2]

2017-ben a Testnevelési Egyetemen kezdte meg tanulmányait, és Budapestre költözött. A TFSE csapatába igazolt, ahol Szalma László vette át a felkészítését. A következő évben az egyesület színeiben harmadik helyezést ért el távolugrásban az U23-as országos bajnokságon, valamint meghívót kapott a magyar korosztályos válogatottba.

A parasportba 2018-ban kapcsolódott be. A hazai és nemzetközi klasszifikációs vizsgálatot követően a Rietiben rendezett világkupán mutatkozott be a paraatléták között a T38-as kategóriában. Első versenyén 100 és 200 méteres síkfutásban, illetve távolugrásban aranyérmet szerzett, utóbbiban 2 centiméterre megközelítette a világcsúcsot. A 2018-as berlini Európa-bajnokságon távolugrásban arany-, 200 méteres síkfutásban bronzérmet szerzett. 2019-ben a Grossetóban rendezett világkupa-állomáson állította be távolugrásban a jelenlegi 5,51 méteres világcsúcsot.

A 2019-es Dubajban rendezett A 2019-es paraatlétika-világbajnokságon 100 és 200 méteres síkfutásban második lett, a távolugrást pedig világbajnoki csúccsal nyerte.[3] A tokiói paralimpiai játékokra két számban, 100 méteres síkfutásban, illetve távolugrásban szerzett kvótát.

A 2020-as évben a koronavírus miatt Magyarországon rendezett versenyeken indult, júliusban távolugrásban új egyéni csúcsot állított fel 5 méter 87 centiméterrel. A paralimpia évében, 2021 márciusában új versenyszámban indult, 400 méteren, ahol megfutva a szintidőt, ebben a versenyszámban is indulási jogot szerzett a paralimpiára.[4] A Bydgoszczban rendezett Európa-bajnokságon 100 méteren második helyen ért célba (12.79), távolugrásban saját világcsúcsát beállítva győzött. 400 méteres síkfutásban nemcsak nyerni tudott, eredményével új világcsúcsot állított fel (1:00:27).[5]

2021 augusztusában, a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói paralimpián távolugrásban aranyérmet szerzett, 563 centis új világcsúccsal.[6] 100 méteren IV., 400 méteren V. helyen ért célba.

2022 nyár végén távolugrásban az egyéni csúcsát 5,98 m-re javította.[7] Ugyanebben az évben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen megszerezte atlétikai szakedzői diplomáját.

A következő évben fő versenye a párizsi világbajnokság volt, ahol négy versenyszámban indult. 100 méteren ezüstérmet szerzett (12.54), távolugrásban világbajnoki csúccsal (5.77) védte meg a címét. 200 és 400 méteres síkfutásban új világcsúcsot állított fel, utóbbiban ő az első nő a kategóriájában, aki perc alatt (59.74) futja az egykörös távot. 200 méteres síkfutásban 25.78-cal javította meg a világcsúcsot. A három arany és egy ezüstéremmel a világbajnokság második legeredményesebb sportolója lett.[8]

A párizsi paralimpián távolugrásban megszerezte második paralimpiai bajnoki címét.[9] 400 méteres síkfutásban tovább gyarapította paralimpiai érmeinek számát, 400 méteres síkfutásban új Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett.[10]

Remove ads

Tanulmányai

Két diplomát szerzett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen: rekreációs alapszakon és atlétikai szakedző mesterszakon végzett.[2] 2023 áprilisától az inkluzív sportoktató szakirányú továbbképzésének szakfelelőse és oktatója.[11]

Díjai, elismerései

Családja

Édesapja logisztikai menedzser, édesanyja tanár. Három fiútestvére van, közülük ketten, Bendegúz és Zsombor egyaránt utánpótlás-válogatott vízilabdázók.[21]

Jegyzetek

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads