Farkas Antal (színművész)

magyar színész, szinkronszínész (1922–2010) From Wikipedia, the free encyclopedia

Farkas Antal (színművész)
Remove ads

Farkas Antal (Öcsöd, 1922. január 1.Budapest, 2010. szeptember 24.) Aase-díjas magyar színész.

Gyors adatok
Remove ads

Életpályája

Thumb
Magda Gabival és Margitai Ágival a Magyar Rádió 20-as stúdiójában, 1969-ben

Farkas Antal és Farkas Julianna gyermekeként született. 1952-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A budapesti Magyar Néphadsereg Színházának volt tagja 1951–1954 között, illetve 1955 után. Egy évadot (1954–1955) a Pécsi Nemzeti Színházban játszott, majd 1955-ben visszatért az ismét Vígszínháznak nevezett színházhoz, amelynek haláláig, 55 évig volt a tagja.

Számos filmben szerepelt, jellegzetes hangja és alkata darabos alakok megformálására predesztinálták. Több mint száz színházi szerepe mellett az Indul a bakterház című filmben nyújtott alakítására emlékeznek sokan. 2010. szeptember 24-én hunyt el Budapesten 88 éves korában.

Remove ads

Színházi szerepei

Remove ads

Filmjei

Játékfilmek

  • Kis Katalin házassága (1950) – Munkás
  • Teljes gőzzel (1951) – Nyomozó
  • Gyarmat a föld alatt (1951) – ÁVH-őrmester
  • Vihar (1952) – Egyik falusi
  • Állami áruház (1952) – Kőműves
  • A harag napja (1953)
  • Mint a szemünk fényére (1953) – Tolvaj a vonaton
  • Leszámolás (1953; rövid játékfilm)
  • Üzemi filmszolgálat (1953) – Aki megrendeli a filmeket
  • Simon Menyhért születése (1954)
  • 2×2 néha 5 (1954)
  • Körhinta (1955) – Samu János
  • Dollárpapa (1956) – Inas
  • Az eltüsszentett birodalom (1956)[Mj. 1]
  • Hannibál tanár úr (1956)
  • Szakadék (1956)
  • A nagyrozsdási eset (1957)[Mj. 2] – Fürdődolgozó #1
  • Bolond április (1957)
  • Külvárosi legenda (1957)
  • Nehéz kesztyűk (1957) – Pincér #2
  • A fekete szem éjszakája (1958)
  • A harangok Rómába mentek (1958) – Gregorics zászlós
  • Aranybalta (1958; rövid játékfilm)
  • Csempészek (1958) – Borjúvásárló
  • Égi madár (1958)
  • Micsoda éjszaka (1958) – Rendőr
  • Razzia (1958)
  • Tegnap (1958)
  • Vasvirág (1958)
  • A harminckilences dandár (1959) – Buzás Miska
  • Égrenyíló ablak (1959)
  • Játék a szerelemmel (1959)
  • Kard és kocka (1959)
  • Pár lépés a határ (1959)
  • Alázatosan jelentem (1960)
  • Az arcnélküli város (1960)
  • Csutak és a szürke ló (1960) – Rendőr
  • Egy régi villamos (1960)
  • Fűre lépni szabad (1960) – Autószerelő
  • Hosszú az út hazáig (1960)
  • Zápor (1960)
  • Dúvad (1961) – Szűcs
  • Amíg holnap lesz (1961) – Gáspár
  • Felmegyek a miniszterhez (1961) – Orbán Vince, tűzoltóparancsnok
  • Két félidő a pokolban (1961) – Csorba tizedes
  • Megöltek egy leányt (1961)
  • A kilencvennégyes tartálykocsi (1962; rövid játékfilm)
  • Isten őszi csillaga (1962)
  • Fagyosszentek (1962)
  • Sínek között (1962; rövid játékfilm)
  • Súlyos példa (1962; rövid játékfilm)
  • Fotó Háber (1963) – Kárász János
  • Tücsök (1963) – Közlekedési rendőr
  • A kőszívű ember fiai 1-2. (1964)
  • A pénzcsináló (1964) – Bodnár Gazsi
  • Kár a benzinért (1964) – Teherautó sofőr
  • Váltás (1964)
  • A tizedes meg a többiek (1965)
  • Fény a redőny mögött (1965)
  • Húsz óra (1965) – Kocsmáros
  • Sellő a pecsétgyűrűn 1-2. (1965)
  • Tilos a szerelem (1965) – Erőművész
  • Büdösvíz (1966)
  • Egy magyar nábob (1966)
  • Hideg napok (1966) – Őrmester a léknél
  • Ketten haltak meg (1966) – Sofőr
  • Az özvegy és a százados (1967) – Rendőr az őrizetes mellett, akit özvegy Hollóné gyógycukorkával kínál
  • Lássátok feleim (1967) – Vadász
  • Nem várok holnapig (1967)
  • A beszélő köntös (1968) – Putnoki Balázs
  • Az oroszlán ugrani készül (1968) – Tengerész #1
  • Egri csillagok 1-2. (1968) – Debrői, a kocsmáros
  • A nagy kék jelzés (1969) – Jenő első főnöke
  • Pokolrév (1969) – Polyák Antal
  • Csak egy telefon (1970) – Tanácstitkár
  • Együtt (1971; rövid játékfilm)
  • Hahó, Öcsi! (1971) – Újságvásárló
  • Hekus lettem (1972) – Utcaseprő
  • Bredow lovag nadrágja (1973) – Ruprecht
  • Kakuk Marci (1973) – Fogadós
  • Tűzoltó utca 25. (1973) – Gyuri
  • Hogyan kell egy szamarat etetni? (1974)
  • Amerikai anzix (1975) – Németül beszélgető férfi a Tiszti Kaszinóban
  • Mr. McKinley szökése (1975)
  • A csillagszemű 1-2. (1977) – Kovács
  • Égigérő fű (1979) – Kukás #2
  • A svéd, akinek nyoma veszett (1980) – Masszőr
  • A szeleburdi család (1981) – Utas a buszon
  • Csak semmi pánik (1982) – Gengszter #1
  • Lutra (1985) – Bandi bácsi
  • Mamiblu (1986)
  • Ismeretlen ismerős (1988) – Áruházi ellenőr
  • Woyzeck (1994)

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

  • Zsuzsi (1960) – Csendőr #1
  • Csudapest (1962)
  • Ne éljek, ha nem igaz! (1962) – Magányos ivó
  • Mátyás király Debrecenben (1965) – Tályai
  • Svéd gyufa (1965)
  • Kakuk Marci nagy szerencséje (1966) – Bojnyik
  • II. Fülöp (1967) – Mihály, a hentes
  • Budapesten harcoltak (1967)
  • Bors (1968) – Kövér orosz tábornok (2. részben)
  • Súlyfürdő (1968) – Vasutas
  • Házassági évforduló (1970)
  • Kuckókirály (1970) – Katona
  • A fekete város 1-7. (1971) – Grodkovszky, a lőcsei várnagy
  • Egy óra múlva itt vagyok… (1971) – Burján főfoglár (2. részben)
  • Vidám elefántkór (1971) – Jani bácsi
  • Árpád, a cigány (Arpad le tzigane) (1973) – Schmied
  • Lyuk az életrajzon (1973) – Börtöntitkár
  • Szép maszkok 1-5. (1973)
  • Ida regénye (1974)
  • Bach Arnstadtban (1975) – Nothregel orgonafújtató
  • Hungária Kávéház (1976)
  • Kántor 1-5. (1976)
  • Mesék az Ezeregyéjszakáról (1976) – Óriások szultánja
  • Robog az úthenger 1-6. (1976) – Vak Bottyán szurkoló
  • Második otthonunk 2-5. (1977-1978)
- Az SZTK (1977)
- A munkahely (1978)
- Házi mulatságok (1978)
  • Petőfi 1-6. (1977)
  • Ebéd (1978) – Banyak Lajos, hentes és mészáros
  • Hullámzó vőlegény (1978) – Asztalos
  • Ítélet előtt – 2. rész: A negyedik menet (1978) – Csajbók Lajos
  • Kézről kézre (1978) – Lapige
  • A király meztelen (1979) – Udvari költő
  • A világ közepe (1979)
  • Bűnügy, lélekelemzéssel (1979)
  • Hívójel (1979) – Csapos
  • Indul a bakterház (1979) – Csendőr #1
  • Képviselő úr (1979)
  • Rab ember fiai (1979) – Búzát Gáspár várkapitány
  • A 78-as körzet 1-6. (1980) – Szalai
  • A Dongó őrs kalandjai (1980)
  • Ítélet előtt – 6. rész: Farkasok (1980)
  • Agyrémek (1981)
  • Mese az ágrólszakadt Igricről (1981) – Főlovász
  • A közös kutya (1983)
  • Három kövér (1983)[Mj. 3] – Violentius
  • Lógós (1983)
  • Mint oldott kéve 1-7. (1983) – Főporkoláb
  • Kérők (1984)[Mj. 4]
  • Torta az égen (1984)
  • Az ördögmagiszter (1985)[Mj. 5]
  • Kémeri 1-5. (1985) – Terényi Béla
  • Szindbád nyolcadik utazása (1985)[Mj. 6]
  • A próbababák bálja (1991) – Helyettes #1
  • Frici, a vállalkozó szellem (1993) – Lókupec (23. részben)
  • Rádióaktív BUÉK (1993)
  • Feltámadás Makucskán (1994)
  • Devictus Vincit (1994)
  • Aranyoskáim (1996)

Rajz- és bábfilmek

Remove ads

Szinkronszerepei

Filmek

További információk Év, Cím ...

Sorozatok

További információk Év, Cím ...

Rajzfilmek

További információk Év, Cím ...

Rajzfilmsorozatok

További információk Év, Cím ...

Tom és Jerry-sorozat

További információk Év, Epizód ...

No, megállj csak!

További információk Év, Epizód ...
Remove ads

Díjai

Megjegyzések

  1. A film 1956-ban készült, de csak harmincnégy évvel később, 1990-ben mutatták be a mozikban.
  2. A film 1957-ben készült, de csak huszonhét évvel később, 1984-ben mutatták be a mozikban.
  3. A tévéfilm 1983-ban készült, de csak két évvel később, 1985-ben adták le a televízióban.
  4. A tévéfilm 1984-ben készült, de csak két évvel később, 1986-ban adták le a televízióban.
  5. A tévéfilm 1985-ben készült, de csak két évvel később, 1987-ben adták le a televízióban.
  6. A tévéfilm 1985-ben készült, de csak négy évvel később, 1989-ben adták le a televízióban.
Remove ads

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads