Fazekasság

kézműves technika From Wikipedia, the free encyclopedia

Fazekasság
Remove ads

A fazekasság égetett agyagból használati tárgyak, elsősorban edények előállításával foglalkozó ősi mesterség. A fazekasmestert tájnyelven olárosmesternek (román) vagy gelencsérnek (szláv), gerencsérnek, gölöncsérnek is nevezik. Az iparművészet egyik, talán a legősibb válfaja. A középső kőkorszak, a mezolitikum vége felé a mezőgazdaság kialakulásának kezdetével egyidejűleg jelenik meg a történelemben. A növénytermesztés és állattenyésztés már biztosít ételfelesleget, amelyet tárolni kell. A letelepült életforma pedig helyet ad a tároláshoz. Így szükségszerű volt a fazekasság létrejötte i. e. 8000 körül.

Thumb
Edény korongozás (Kappadokia, Törökország)

A fazekas (gerencsér, gölöncsér) mester keze alól kikerülő tálak, korsók, fazekak képlékeny állagú agyagból készülnek, amely a szárítást követő égetés során szilárd, időtálló anyaggá válik. Ebben az állapotában a cserép a folyadékot átengedi magán, ezért az edényeket legtöbb esetben mázzal vonják be. Az így kapott szilárd bevonat lehetővé teszi, hogy az edényben folyadékot is lehessen tárolni.

A fazekasságból fejlődött ki a kerámia, kerámia művészet. A kerámia készítő művészt egyszerűen keramikusnak vagy keramikusművésznek nevezzük.

A régészet egyes kultúrákat sok esetben az agyagedények és kerámiák formája és díszítése alapján említi. Például harangedényes kultúra, szalagdíszes kerámia kultúrája, zsinegdíszes kerámia kultúrája.

Remove ads

A legelterjedtebb alakítási technikák

Korongozás

Thumb
Hagyományos fazekaskorong Erfurt, Németország

A legismertebb hagyományos munka a korongozás. A különböző korokban és eltérő kultúrákban kialakult, egymáshoz nagyon hasonlatos eszközöknek az a közös vonása, hogy egy kerek lapot függőleges központi tengelyen, vízszintesen gyorsan forgatnak. Ezt a forgó mozgást sok esetben a függőleges tengely alsó végén lévő nagyobb fakorong lábbal való hajtásával érik el. A felső forgó lapra kerül a tisztított (szűrt) agyag, amelyet a szüntelen forgás közben vizesen formálnak. A fazekas nedves kézzel, illetve egy vizes bőrdarabbal alakítja a tészta keménységű agyagból formálódó edényt. Az így készült tárgy minden esetben „forgástest”, amelyet később már álló helyzetben alakítanak tovább. Például kancsó készítésénél a kiöntő részt és a fület utólag készítik el.

Felrakás

Bármilyen alakú, nem csak forgástestet formáló edény vagy tárgy készülhet ezzel a technikával. A felrakást leggyakrabban a nagyméretű edények készítése során alkalmazzák. A korongozáshoz használt nedves agyagnál kissé szilárdabb alapanyagból hurkákat formálnak, ezeket körkörösen egymásra helyezve hozzák létre a kívánt alakot. A hurkákat összedolgozva – ez történhet kézzel, vagy kézben tartott szerszámmal is – homogén felületet hoznak létre.

Préselés

Gipszből készült negatív formába préselik a nedves agyagot. A gipsz a nedvességet „kiszívja” az agyag felületéből, így az könnyen kivehető a formából. Az így kapott tárgyat még nedvesen végső formára alakítják.

Remove ads

Díszítés

Thumb
Ősi örmény urna felrakott edénytest, mintázott vésett díszítéssel

Mechanikus

Thumb

A legősibb díszítési eljárás, amit már az őskorból fennmaradt cserépedényeken is megtalálhatunk, a karcolt, vésett motívumok megjelenése. Ezeket a még nedves anyagú edény falába karcolták, akár egy kis fa ág segítségével. Az edény szárítása után is van lehetőség mechanikus díszítésre. Az úgynevezett kavicsolás esetében a még nyers, de már száradt edényt folyami kavics sima felületével megdörzsölve a nyers cserépen sima felület jön létre. Ez az égetés után fényessé válik, ami elüt a környezet homogén matt felületétől. Ezt az eljárást alkalmazzák a fekete kerámiák esetében is.

Színezett

Az edényeket egyszínű alapmázzal látják el, amelyet égetéssel szilárdítanak meg. Erre az alapra készülhet több színnel a „festett” díszítés. Az írókával felvitt színes minta készülhet a nyers edényre, vagy a nyers alapmázra, de akár égetett mázas alapra is.

Remove ads

Égetés

Thumb
Fatüzelésű kemence, Őrség

Az edényeket, egyéb használati tárgyakat kiszárítják, majd kiégetik. Az égetés mindig az adott anyagnak megfelelő hőfokon történik. A legfontosabb feltétel, hogy az égetési hőmérsékletet nagyon lassan érje el a kemence. Nem ritka, hogy ehhez 6-8 órát is várni kell. A lehűlésnek is minél hosszabb időt kell hagyni, hogy a kiégetett tárgyak feszültségmentesek legyenek. A kemencébe helyezett tárgyak a kemencével együtt hűlnek a környezeti hőmérsékletre. Nem ritka, hogy az égetés folyamata több napot is igénybe vesz. Vannak egész magas hőmérsékletet igénylő kerámia anyagok, amik már átvezetnek a porcelánkészítés területére. Maga a porcelán is egy speciális szilikátalapú anyag, ami magas égetési hőmérsékleten kapja meg végső formáját.

Redukciós technika

Az égetés történhet földbe vájt „gödörben”, ahol a nyers edények, tárgyak egymásra kerülnek és a tűz táplálásához szükséges faanyagot is közé helyezik. Az így készített ideiglenes kemencében, azt felülről lefedve, lassú tűzön óvatosan áthevítik, kiégetik a tárgyakat. Az így kapott cserép felülete az oxigénhiányos körülmények miatt kismértékben elszíneződik, ami által szép felületi színek jelennek meg rajta. A fekete edények égetése is hasonló alapelven történik. Ott a cseréppel közvetlenül érintkező égéstermékek vonják el az oxigént a cserép vasoxid tartalmából (redukálják), amitől megfeketedik a tárgy.

Ilyen például a rakutechnika ez tulajdonképpen redukciós, oxigénhiányos égetési eljárás, amely során a magas égetési hőmérséklet alatt az égéstermékek a kerámiatárgyak anyagától vonják el az oxigént (redukálják), ami hatására a cserép vörös színét adó háromértékű vasoxid (Fe2O3) kétértékű fekete színű vasoxiddá (FeO2) redukálódik, megváltoztatva a tárgy színét. Az edényeket borító mázakban a redukciós eljárás szintén különleges színhatásokat, fémes kiválásokat okoz.

Fatüzelésű kemence

A hagyományos fazekasműhelyben fatüzelésű kemencében égetik ki az edényeket. A kemencét olyan módon építik meg, hogy az többször is használható legyen, és a tüzelőanyag égéstermékeitől ne színeződhessen el az edény.

Elektromos kemence

A különböző elektromos kemencékben a fent leírt eljárást korszerű eszközökkel és anyagokkal, de lényegét tekintve azonos eljárásnak vetik alá a nyers edényeket.

Gázkemence

A különböző gázüzemű kemencékben a fent leírt eljárást korszerű eszközökkel és anyagokkal, de lényegét tekintve azonos eljárásnak vetik alá a nyers edényeket.

Rakukemence

A rakukerámia tárgyak égetéséhez általában - kerámiaszálas paplanból vagy szigetelő téglából készült - könnyű falazatú, többnyire gázégővel fűtött kemencét használnak. Ez az eljárás általában 850-950 Celsius fok körüli hőmérsékletre hevítik a tárgyakat, majd hirtelen vasfogóval előkészített földágyba helyezik őket. A redukáló anyagokból képződő füst szénszemcséi behatolnak a máz repedéseibe és a massza pórusaiba. Kihasználva a korom dekoratív hatását „ősi”, a tűz és a föld kölcsönhatását, természetességét érzékeltető tárgyak készülnek. 

Remove ads

Híresebb termékek

Thumb
Tejesköcsög Mezőtúrról

Folyadék tárolására készült edények

Thumb
Agyagpalack dugó - 14. század, Diósgyőr vára
  • Korsó: 5-10 literes mázatlan, víz hordására és tárolására készítették
  • Bokály: egyfülű mázas agyagkancsó. Ebből kínálta a bort a gazda a vendégeinek
  • Butella: pálinkát tartottak benne
  • Ivóedény: a bögre volt

Főzésre szolgáló cserépedények

A legrégebbi főzésre szolgáló cserépedény az agyagbogrács. Ebből fejlődött ki a fazék, ami 5-30 literes volt. A cserépserpenyőben bő zsiradékban sült hús készült. Alakja hosszúkás tál, felhajló széllel (lábbal vagy anélkül készült). Főzőedényként szolgált még a cseréplábas, aminek fogantyúit és lábait egybedolgozta a mester az edénnyel. A fazekasok nagy találékonyságról téve bizonyságot nemcsak kézreálló, jól használható tetszetős darabok létrehozására törekedtek, hanem a praktikumra is.

Cserépből készült játékok

Thumb
Cserépsípok

Tréfás kedvű mesteremberek szívesen készítettek csalikancsót, amit, ha nem ismer az ember, hamar a nyakába önti a vizet a szája helyett. Majoros György is írt róla egy nagyon kedves történetet: A nádudvari csalikorsó legendája

Remove ads

Források

Commons:Category:Pottery
A Wikimédia Commons tartalmaz Fazekasság témájú médiaállományokat.
Remove ads

Kapcsolódó szócikkek

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads