Greguss Zoltán

(1904–1986) magyar színész From Wikipedia, the free encyclopedia

Greguss Zoltán
Remove ads

Greguss Zoltán (Budapest, 1904. május 5. – Budapest, 1986. december 20.) magyar színész, érdemes és kiváló művész.

Gyors adatok
Remove ads

Pályája

Pályáját 17 éves korában (1921) sógora, Palágyi Lajos szegedi színtársulatánál kezdte. 1928-ban a Nemzeti Színház ösztöndíjasként szerződtette. A következő évben próba közben súlyos baleset érte, gyógyulása négy évet vett igénybe. Utána ismét vidéken játszott, többnyire bonviván szerepeket. 1936-ban Jób Dániel a Vígszínházhoz szerződtette. 1940-ben a Pünkösti Andor vezette Madách Színházban játszott, s itt legemlékezetesebb szerepe Felkai Ferenc Nerójának címszerepe volt. A darab és az előadás tiltakozás volt a fasizmus ellen. 1945 után több fővárosi színházban játszott (Művész Színház, Belvárosi Színház). 1947-ben a Madách Színházban 400-szor játszotta Lennie-t John Steinbeck Egerek és emberek című drámájában. 1948 elején a Modern Színház igazgatója volt. 1949-ben a Madách Színház tagja, itt játszott nyugdíjba vonulásáig, 1972-ig. Utána a Pesti Színházban lépett fel vendégként Örkény István Macskajáték című darabjában. Rádiószereplését még a Rákóczi úti stúdióban kezdte, sok filmben és tévéjátékban is szerepelt.

Remove ads

Családja

Édesapja Greguss Alajos, édesanyja Fábián Amália. Hat nővére született, közöttük Greguss Margit színésznő,[3] Palágyi Lajos felesége. Hetedjére, 1904. május 5-én fiúgyermek jött a világra, aki a keresztségben az Antal Zoltán nevet kapta, de művésznévként a Greguss Zoltán nevet viselte. 1929. június 22-én feleségül vette Hidegh Máriát, de a következő évben elváltak. Második házasságát 1935. augusztus 11-én kötötte Szegffy Edit (Szegfi Edit/h/)[4] (19081997) operaénekesnővel,[5] aki túlélte őt.

Remove ads

Greguss-díj

Greguss Zoltán emlékére 1989-ben az özvegye, Szegffy Edit által létrehozott Greguss Zoltán Színész Alapítvány megalapította a Greguss-díjat, amelyet minden évben Greguss Zoltán születésének évfordulóján adnak át „annak a fiatal színésznek, aki az előző évadban színészi alakításával, szép, szabatos magyar beszéd- és versmondási kultúrájával kimagasló teljesítményt nyújtott.”[6]

Színházi szerepei

Remove ads

Filmjei

Játékfilmek

  • 300 000 pengő az utcán (1937) – Máté Egon
  • A falu rossza (1937) – Göndör Sándor
  • Az én lányom nem olyan (1937) – Fekete Ferenc
  • Az örök titok (1937) – Kapitány
  • Fekete gyémántok (1938) – Szaffrán Péter, Evila vőlegénye
  • Gyimesi vadvirág (1938) – Fábián Gyula
  • Tiszavirág (1938) – Laci, cigánylegény
  • Uz Bence (1938) – Jonescu
  • Zwischen Strom und Steppe (1938)
  • 5 óra 40 (1939) – Louis Melotti
  • Zúgnak a szirénák (1939) – Szélhámos
  • Elnémult harangok (1940) – Radescu
  • Erdélyi kastély (1940) – Eszéky György báró
  • Ismeretlen ellenfél (1940) – A 127-es kém
  • Mária két éjszakája (1940) – Chatell Iván
  • Pénz beszél (1940)
  • Sárga rózsa (1940) – Lacza Ferkó
  • Szeressük egymást (1940) – Szitár Péter / Galáti Péter
  • A kegyelmes úr rokona (1941) – Tihamér, Alíz bátya
  • Bob herceg (1941) – Félix, gárdakapitány
  • Bűnös vagyok! (1941) – Frici, Lola barátja
  • Európa nem válaszol (1941) – Olivera
  • Miért? (1941) – Szmokingos úr
  • A hegyek lánya (1942) – Davarin, kocsislegény
  • Az éjszaka lánya (1942) – Jani, Bözsi szerelme
  • Éjféli gyors (1942) – Finta János, fűtő
  • Halálos csók (1942) – Cesare, a festő
  • Jelmezbál (1942) – Széky, festőművész
  • Ópiumkeringő (1942) – Petrovics Tibor, bankár
  • Szíriusz (1942) – Osztrák
  • Iva samodiva (1943) – Milionerat
  • Lejtőn (1943) – Armand Dernisse, pártvezér
  • Sárga Kaszinó (1943) – Várhegyi, a Gramofonlemez Vállalat igazgatója
  • Gazdátlan asszony (1944) – Kotovszky Iván
  • Felszabadult föld (1950) – Kretz, földbirtokos
  • Gyarmat a föld alatt (1951) – Forray
  • Gábor diák (1955) – Ali pasa
  • Hannibál tanár úr (1956) – Muray Árpád vitéz
  • Mese a 12 találatról (1956) – Péntek Lajos, KIK vezető
  • Édes Anna (1958) – Tatár Gábor
  • A megfelelő ember (1959) – Alvarez Gonzales
  • Légy jó mindhalálig (1960) – Doroghy úr
  • Áprilisi riadó (1961)
  • Megöltek egy leányt (1961) – Őrnagy
  • Puskák és galambok (1961) – Mátis, főszolgabíró
  • Az aranyember (1962) – Brazovics
  • Pacsirta (1963) – Környei Bálint
  • A kőszívű ember fiai 1-2. (1964) – Magyar tiszt I.
  • A pénzcsináló (1964) – Főkapitány
  • Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) – Pápai követ
  • Aranysárkány (1966) – Dr. Ebeczky, ügyvéd
  • Sok hűség semmiért (1966) – Politikus
  • Egy szerelem három éjszakája (1967) – Melitta férje
  • Sellő a pecsétgyűrűn 1-2. (1967) – Vöröskőy ezredes
  • Különös melódia (1968, rövid játékfilm)
  • Le calde notti di Lady Hamilton (1968)
  • Feleségképzés anno 1904 (1970, rövid játékfilm) (hang)
  • Gyula vitéz télen-nyáron (1970) – Főorvos
  • Utazás a koponyám körül (1970) – Sorbanálló I.
  • Nápolyt látni és… (1972) – Kollár Rezső, igazgató
  • Volt egyszer egy család (1972) – Khünrfeld gyáros
  • Kojak Budapesten (1980) – Szalánczy Béla

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

  • 1919 május (1959) – Petur István
  • Az államügyész (1960) – Strandrück, főkapitány
  • Menekülés a börtönbe (1961) – Védő
  • Az én kortársaim (1964) – Vicebíró
  • Ivan Iljics halála (1964) – Doktor
  • A vörös vendégfogadó (1965) – Bíró
  • Egy délután a Grün-irodában (1965)
  • Kristóf, a magánzó (1965) – Delikát Brunó cipőgyáros
  • A száguldó riporter elindul… (1966) – Urbansky
  • A százegyedik szenátor 1-3. (1967)
  • A kormányzó (1968)
  • A ló is ember (1968) – Gedeon
  • Az aranykesztyű lovagjai 1-5. (1968) – Tengernagy
  • Mennyei pokoljárás (1968) – Kóczián
  • A 0416-os szökevény (1969) – Ügyvéd
  • Egyszerű kis ügy (1969, rövid tévéjáték)
  • Antonius és Gugyerák (1970)
  • Házasodj, Ausztria! (1970) – Francia ezredes
  • Házassági évforduló (1970)
  • Pesti erkölcsök (1970) – Tanácsos
  • Egy óra múlva itt vagyok… (1971) – Zotovics
  • Kiskirályok 1-2. (1972) – Kifosztovics pátriarka
  • A Lúdláb királynő (1973)
  • A palacsintás király 1-2. (1973) – Tóbiás király
  • Vivát, Benyovszky! (1973) (1975-ös magyar szinkron)
  • Csontváry (1975) – Ernst Lajos
  • Muzsika az éjszakában (1975)
  • A protektor (1976, rövid tévéjáték) – Guszti bácsi
  • Hungária Kávéház (1976)
  • Robog az úthenger 1-6. (1976) – Cirkuszigazgató
  • Holló a hollónak (1978)
  • Naftalin (1978) – Csekheő méltóságos
  • Szeszélyes évszakok (1981) – Nyugger utas
  • Nemzetemnek vagyok katonája (1983, rövid tévéjáték)
  • Szálka hal nélkül (1983) – Öregember
  • Bevégezetlen ragozás (1985)
  • Kémeri 1-5. (1985) – Vendég Gédike házában; Borsányi alezredes, vidéki nemes
Remove ads

Szinkronszerepei

További információk Év, Cím ...
Remove ads

Hangjátékok

  • Ibsen, Henrik: Peer Gynt (1936)
  • Alexandre Dumas: A három testőr (1938)
  • Vitéz Miklós: B. Nagy Gergely (1938)
  • Tamási Áron: Tündöklő Jeromos (1947)
  • Halász Péter: A város alatt (1951)
  • Mark Twain: Koldus és királyfi (1951)
  • Szentgyörgyi Elvira: Háráp Álb (1951)
  • Baróti Géza: Élő csillag (1952)
  • Bélley Pál: A bolygók hajósa (1952)
  • Fedor-Majoros: A fatimai szűz személyesen (1952)
  • Halász Péter: 800 csille szén (1952)
  • Lontai László: Kain (1952)
  • Merénylet (1952)
  • Rudyard Kipling: A dzsungel könyve (1952)
  • Tank, Herbert: A 49. Hosszúsági fokon (1952)
  • Alena Bernasková: Seherezádé részvénytársaság (1954)
  • Vészi Endre: Szélvihar Kőszegen (1955)
  • Albert István: Ének Igor hadáról (1956)
  • Király Dezső: Sok hűhó valamiért (1956)
  • Ernest Hemingway: Akiért a harang szól (1957)
  • Bozó László: Furfangos Dalila (1959)
  • Musset: Becsületes Borbála (1959)
  • Andersen, Hans Christian: Hókirálynő (1960)
  • Seghers, Anna: Az utolsó pillanat (1960)
  • A békafelügyelő (1961)
  • Dold-Mihajlik: Ordasok között (1961)
  • Kosztolányi Dezső: Pacsirta (1961)
  • Mikszáth Kálmán: Miniszter kerestetik (1961)
  • Norman Corwin: Öreg rozmár (1961)
  • Nyikolajeva-Geraszimov: Útközben (1961)
  • Rejtő Jenő: Szép kis üzlet (1961)
  • Rentzsch, Gerhard: Biztonság: oké! (1961)
  • Alekszej Nyikolajevics Arbuzov: Az elveszett fiú (1962)
  • Bojki János: Az ékesen szóló paraszt története (1962)
  • Fehér Tibor: Hold a Tisza felett (1962)
  • Kopjások (1962)
  • Majoros István: Baleset, avagy az igazság lovagja (1962)
  • Mikszáth Kálmán: Lapaj a híres dudás (1962)
  • Móricz Zsigmond: Rokonok (1962)
  • Passuth László: A holtak nem harapnak (1962)
  • Vészi Endre: A Piros Oroszlán (1962) – ítélet-végrehajtó
  • Eötvös József: A molnárleány (1963)
  • Jókai Mór: És mégis mozog a föld... (1963)
  • Karinthy Frigyes: Capillaria (1963)
  • Neményi Kázmér: Mosolygó Itália (1963)
  • Neszin, Aziz: Törököt fogtunk!...(1963)
  • Bikaviadal (1964)
  • Csehov, Anton Pavlovics: Platonov szerelmei (1964)
  • Fáklyavivők - dalok, hősök, emlékek (1964)
  • Fülöp János: A fejedelmi nő (1964)
  • Mikszáth Kálmán: Két választás Magyarországon (1964)
  • Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor (1964)
  • Passuth László: Élt egy gyáva király Pannóniában (1964)
  • Thackeray: A hiúság vására (1964)
  • Bertold Brecht: Dobszó az éjszakában (1965)
  • Bertold Brecht: A vágóhidak Szent Johannája (1965)
  • Miroslav Krlezsa: Areteus (1965)
  • Schneider, Rolf: A harmadik keresztesháború (1965)
  • Anuilh: Euridike (1966)
  • Dicsekvő varga (1966)
  • Imre Gábor-Bojcsuk, Vladimir: Hotel Atom (1966)
  • Kabaré-keverék (1966)
  • Stendhal: A pármai kolostor (1966)
  • Takács Tibor: Az ezeres kapitány (1966)
  • Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák (1967)
  • Dumas, Alexandre: Olifus apó házasságai (1968)
  • László Anna: Egy keresztespók tapasztalatai (1968)
  • Nagy Lajos: Disznóképű és társai... (1968)
  • Rejtő Jenő: Barbara tejbár (1968)
  • Zoltán Péter: A legendás szalmakalap (1968)
  • Karinthy Frigyes: Lepketánc (1969)
  • Kisfaludy Károly: Kérők (1970)
  • Gábor Andor: Dollárpapa (1971)
  • Gorkij: Vassza Zseleznova (1971)
  • Hasek: Svejk (1971)
  • Lev Tolsztoj: Hadzsi Murat (1971)
  • Gorkij, Maxim: Ellenségek (1972)
  • Macskajáték (1972) rádiós közvetítés
  • Vasile Voiculescu: Vizitáció a kolostorban (1972)
  • Dahl-Lundberg: A lyukasztós bérlet (1974)
  • H. Lányi Piroska: Spartacus (1974)
  • A bázeli harangok (1975)
  • Mándy Iván: Tárgyak (1975)
  • Boy, Lornsen: Robi, Tóbi és a Töfröcsó (1976)
  • Az ember hivattatása – misztérium (1976)
  • Doyle, A. Conan: A haldokló detektív (1976)
  • Marcel Aymé: A faljáró (1976)
  • Plautus: A ládika (1976)
  • A kis herceg (1977)
  • Bertha Bulcsu: A szeptemberi vendég (1978)
  • Déry Tibor: A félfülű (1978)
  • Chaucer, Geoffrey: Canterbury mesék (1979)
  • Jókai Anna: Tartozik és követel (1979)
  • Kemény Zsigmond: A rajongók (1979)
  • Lewis Carroll: Alice csodaországban (1979) – Április bolondja
  • Ionescu, Eugene: Autószalon (1980)
  • Tolnai Lajos: A polgármester úr (1980)
  • Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza (1980)
  • Dennis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája (1981)
  • Maugham: Téli utazás (1981)
  • E.T.A. Hoffmann: Diótörő (1982)
  • Juhan Smuul: A zugkapitány (1982)
  • Takáts Gyula: Színház az Ezüst Kancsóban (1983)
  • A brémai muzsikosok (1984) – Rabló #1
  • Benedek Elek: Prücsök (1986)
  • Herczeg Ferenc: Szíriusz (1986)
  • Roald Dahl: Danny a szupersrác (1987)
  • Greguss Zoltán – A domáldi üstökös
Remove ads

Díjai

Thumb
Greguss Zoltán sírja Budapesten (Farkasréti temető: 1-2-212/213)

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads