Hans-Dietrich Genscher

Hans-Dietrich Genscher (Halle an der Saale, 1927. március 21. – Wachtberg, 2016. március 31.) német jogász, politikus, külügyminiszter, a Német Szabaddemokrata Párt elnöke.

Hans-Dietrich Genscher
Genscher 1989-ben
Született	1927. március 21.[1][2][3][4][5] Reideburg[4]
Elhunyt	2016. március 31. (89 évesen)[6][7][4][8][9] Pech[10]
Állampolgársága	német (1952. augusztus 20. – )[11][12] keletnémet ( – 1952. augusztus 20.)
Házastársa	Barbara Genscher (1969. október – )[13]
Foglalkozása	politikus ügyvéd assessor egyetemi oktató szakíró fegyveres erők tagja belügyminiszter külügyminiszter
Tisztsége	Chief Whip (1965–1969) a Bundestag tagja (1965. október 19. – 1969. október 19.) a Bundestag tagja (1969. október 20. – 1972. szeptember 22.) szövetségi belügyminiszter (1969. október 22. – 1974. május 7.) a Bundestag tagja (1972. december 13. – 1976. december 13.) Németország alkancellárja (1974. május 16. – 1982. szeptember 17.) német szövetségi külügyminiszter (1974. május 17. – 1982. szeptember 17.) a Bundestag tagja (1976. december 14. – 1980. november 4.) a Bundestag tagja (1980. november 4. – 1983. március 29.) Németország alkancellárja (1982. október 4. – 1992. május 18.) német szövetségi külügyminiszter (1982. október 4. – 1992. május 17.) a Bundestag tagja (1983. március 29. – 1987. február 18.) a Bundestag tagja (1987. február 18. – 1990. december 20.) a Bundestag tagja (1990. december 20. – 1994. november 10.) a Bundestag tagja (1994. november 10. – 1998. október 26.)
Iskolái	Luther Márton Tudományegyetem (1946–, jogtudomány, általános közgazdaságtan) Hamburgi Egyetem Hans-Dietrich-Genscher-Gymnasium Lipcsei Egyetem (–1949)
Kitüntetései	Lista Berlin díszpolgára Szász-Anhalt Tartomány Érdemrendje Steiger Award Három Csillag érdemrend főtisztje Order of Freedom of the Republic of Slovenia Grand Cross of the Military Order of Christ[14] Grand Cross of the Military Order of Saint James of the Sword[14] Grand Cross of the Order of Prince Henry[14] Order of the Cross of Terra Mariana, 1st Class Bölcs Jaroszlav herceg 2. osztályú rendje a Magyar Érdemrend nagykeresztje a Lengyel Köztársasági Érdemrend nagykeresztje a francia Becsületrend nagykeresztje Order of Duke Trpimir Az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagja III. Károly rend nagykeresztje az Ottawai Egyetem díszdoktora honorary doctor of the Moscow State Institute of International Relations[15] Grand Cross of the Order of Merit of Portugal[14] Marion Dönhoff Award Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendje Krisztus Lovagrendje Military Order of Saint James of the Sword Order of Prince Henry Order of Merit of Portugal Katolikus Izabella-rend Magyar Érdemrend Három Csillag érdemrend Gediminas-rend Order of the Cross of Terra Mariana Lengyel Köztársasági Érdemrend Order of the White Double Cross Dostyk Order of grade II Asztúria hercegnője díj a Német Szövetségi Köztársaság Rendjének nagykeresztje (1973) a Német Szövetségi Köztársaság nagy érdemrendje csillaggal és vállszárnnyal (1975) Katolikus Izabella-rend nagykeresztje (1977)[16] Orden wider den tierischen Ernst (1979)[17] Grand Cross 1st class of the Order of Merit of the Federal Republic of Germany (1979) Karl-Valentin-rend (1982) a Salamancai Egyetem díszdoktora (1985)[18] Premio Princesa de Asturias de Cooperación Internacional (1990) Theodor Heuss-díj (1990)[19] Golden Schlitzohr (1992)[20] honorary doctor of the Leipzig University (1993) Reinhold Maier-emlékérem (1993) Ehrenring der Stadt Wuppertal (1998. október 3.) Courage Award (2000) Honorary doctor of the University of Szczecin (2002) Erich-Kästner award (2004) Freedom Prize (2006, Friedrich-Naumann-Stiftung für die Freiheit) Észak-Rajna-Vesztfália Tartomány Érdemrendje (2007) Urania Medal (2009) M100 Media Award (Marek Prawda, 2009)[21] Johann Heinrich Voß Prize for Literature (2009) Fehér kettőskereszt rend 2. osztály (2013. január 8., Ivan Gašparovič, Szlovákia elnöke)[22] Leipzig International Mendelssohn Prize (2014)[23]
Halál oka	hirtelen szívmegállás
Sírhelye	Rheinhöhenfriedhof
Hans-Dietrich Genscher aláírása
weboldal IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Hans-Dietrich Genscher témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Életpályája

Hallében járt iskolába, 1943-ban a Luftwaffenhelfernél, a Luftwaffe kisegítő egységénél szolgált, légvédelmi ágyút kezelt. 1944-ben teljesítette a birodalmi munkaszolgálatot és tagja lett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak. A belépésről később azt állította, hogy kollektívan történt, az ő személyes beleegyezése nélkül. 1945-ben jelentkezett a hadseregbe, részt vett Berlin védelmében és néhány hónapra amerikai, majd brit hadifogságba került. Szabadulása után építőipari segédmunkásként dolgozott, majd folytatta tanulmányait. Kiegészítő érettségi vizsga után jogtudományokat és közgazdaságtant tanult Halléban és Lipcsében.

1952-től az FDP tagja, 1968–1974 a párt elnökhelyettese, majd 1985-ig az elnöki funkciót töltötte be. 1965-ben a Bundestag tagja. 1969. május 22-én Willy Brandt kormányában megkapta belügyminiszteri tárcát. Hivatali ideje alatt történt a túszdráma a müncheni olimpián. A tárgyalást ő vezette a túszejtők megbízottjával. Késő délután elérte, hogy személyesen is láthassa a foglyokat a hotelszobában. Túszként ajánlotta fel magát, de nem fogadták el.^[24] A sikertelen szabadítási akció után beadta lemondását, de Willy Brandt nem fogadta el. Három héttel később létrehozták a GSG 9 antiterrorista egységet. A túszdráma jelentette számára politikai karrierjének mélypontját.^[25]

1974–1982 Helmut Schmidt kormányában külügyminiszter és kancellárhelyettes. Meghatározó szerepet játszott a Helsinki záróokmány megszövegezésében.^[26] 1976. december 15-én az ENSZ Közgyűlése terrorizmus elleni határozatot fogadott el Genscher javaslatára, amely többek között azt is tartalmazta, hogy a túszejtők követeléseinek semmilyen körülmények között nem szabad eleget tenni.^[27] 1979-ben figyelemre méltó volt közreműködése a NATO kettős határozatának megszületésében, amely elindította a Szovjetunió és USA közötti tárgyalásokat a közép-hatótávolságú rakétákról.^[28]

Hans-Dietrich Genscher Budapesten (1989. november 23–24.)

1982. október 4. és 1992. május 18. között újra a külügyminisztérium élén állt. Helmut Kohl kancellársága alatt aktív enyhülési politikába kezdett, ösztönözte a Szovjetunióval folytatott párbeszédet, jó kapcsolatban állt Eduard Sevardnadzével. A külpolitika számára békepolitikát jelentett. 1989-ben tárgyalt az NDK politikusaival a prágai német nagykövetségre menekült kelet-németek kiutazásáról.^[29] Intenzíven támogatta a lengyelországi és magyarországi politikai reformokat.

1984–85-ben a NATO Tanácsának és a Nyugat-európai Unió elnöke volt.

Aktív szerepet játszott Németország újraegyesítésében. A 20. századi német politika egyik legjobb stratégája volt. Belpolitikai ellenfeleinek és külpolitikai szerződő partnereinek még a legnehezebb helyzetekben is mindig megadta a kiegyenlítés és visszavonulás lehetőségét. Kiegyensúlyozó közvetítő tevékenysége genserizmusként ismert.^[30]