Horváth László (színművész, 1943–1988)

(1943–1988) magyar színész From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

Horváth László (Dombóvár, 1943. február 10.Budapest, 1988. január 22.) Jászai Mari-díjas magyar színművész.

Gyors adatok
Remove ads

Életpályája

1943. február 10-én született Dombóváron, ahol édesapja vasúti állomásfőnök volt. Budapesten, az ELTE Cukor utcai Gyakorló Gimnáziumában érettségizett. Középiskolásként egyetemi színpadi műsorok szereplője volt. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1965–1967-ben a Békéscsabai Jókai Színház, 1967–1970 között a Kecskeméti Katona József Színház, 1970-től 1979-ig a Veszprémi Petőfi Színház, majd 1984-ig a filmgyár társulatának tagja. 1984-től a Vígszínház művésze. Markáns arculatú karakterszínész volt, magas termetű, barna bőrű, sötét hajú, bajszú, szemű férfi volt, aki filmszerepekben jellegzetes magyar típust képviselt. Hangja mély, beszédtechnikája kifogástalan.

Pályája kezdetétől filmezett, több mint harminc játékfilmben kapott szerepet. Jancsó Miklósnak szinte valamennyi alkotásában játszott. Epizódfeladatokban is megjelenítette sajátos művészi kézjegyét. A „fényes szelek” nemzedékét idézte meg az Angi Vera Neubauerjaként, családi emlékeiből is táplálkozhatott A másik ember vasutasának megformálása. Kemény kötésű csikós volt a Hosszú vágta kockáin.

Gyakran szerepelt tévéfilmekben is.

Remove ads

Szerepeiből

Színház

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 68, ugyanitt huszonkét színházi felvételen is látható.[3]

Film

Tévéjáték

  • Gyilkosság a 31. emeleten (MTV, 1981)
  • Kis Anna, nagy Anna (MTV, 1982)
  • Csata a hóban (MTV, 1983)
  • Kacsakaland (MTV, 1983)
  • Krízis (MTV, 1984)
  • Különös házasság (MTV, 1984)
  • Parancsra tettem (MTV, 1984)
  • Az aranyifjú (MTV, 1985)
  • A halhatatlan ember (MTV, 1986)
  • Szerelmek (MTV, 1986)
  • Palika (MTV, 1988)
  • Románc (MTV, 1989)
Thumb
Sírja a Megyeri temetőben (6205-V-0-33)
Remove ads

Díjai, elismerései

Jegyzetek

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads