Istók János
(1873–1972) magyar szobrász From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Istók János (Bácsfalu, 1873. június 15. – Budapest, 1972. február 22.) magyar szobrász.





A két világháború közti időszak egyik legtöbbet foglalkoztatott köztéri szobrásza volt Magyarországon. Műveiben realisztikus, naturalista elemek keveredtek az akadémikus megoldással.
Remove ads
Életpályája
Az ifjú János tehetségét tizennégy éves korában fedezte fel Kupcsay János, a hosszúfalusi fafaragászati iskola tanára, és maga mellé vette, tanítgatta, iskolai tandíját fizette. A hosszúfalusi fafaragó iskolában kezdett tehát formázással foglalkozni, majd 1892-ben a müncheni Állami Kőfaragási Intézetben folytatta, itt Éberle Sirius keze alá került. Ezután európai tanulmányútra indult, 1896-ban tért vissza Budapestre, s ott a híres székely szobrász, Köllõ Miklós vette maga mellé, aki Hosszúfaluban szintén Kupcsay tanítványa volt. 1899-ben Stróbl Alajos mesteriskolájába került, de tanulmányai mellett már komoly pályázatokon is részt vett.
1902-ben, fiatalon megbízást kapott a Magyar Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferenc szobrának elkészítésére, a százéves alapítási évfordulón avatták fel szobrát. 1905-ben a Ramassetter Vince szoborpályázat első díját nyerte, a szobrot 1908-ban állították fel Sümegen. 1911-ben részt vett a Bartha Miklós-szoborpályázaton, amelyet megnyert. (Zala György ellenezte ezt a döntést). 1913-ban felavatták a Bartha Miklós szobrot, s ekkor kezdett Gábor Áron szobrának formálásába. A Zalaegerszeg által rendelt Csány László szobor kőből faragott, 1912-ben már kész mellékalakjai közül a Munkát szimbolizáló szobrot 1919. május 1-jén a Parlament előtt állították fel. Az I. világháború után számos hadiemlékműre kapott megrendelést, így Budapesten a Martinelli téri dombormű, a szervita templom homlokzatán az ő műve. A legismertebb, hatásos, nagyméretű szobrát, a Bem József szobrot 1934-ben állították fel Budapesten. Ebben az időben tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak.[6]
Számos épületplasztikát és többnyire márványba faragott síremléket készített. Kitűnő portrékat készített többek között családtagjairól is. Jelentősek kisméretű mellszobrai, Móra Ferenc mellszobrát 1959-ben Kiskunfélegyházán állították fel. Domborművek (Petőfi Sándor, Nagyszeben), plakettek, érmék sokasága egészíti ki munkásságát.
1933 pünkösdjén leplezték le Nagykanizsán impozáns ünnepség keretei között Árpád fejedelem nemzetségének totemállatát, a Turulmadarat, valamint a hozzá kapcsolódó – a Zrínyi család és a magyar állam címerével díszített – országzászlót. A szobrot az 1950-es években eltávolították és beolvasztásra ítélték, de a gépgyár munkásai megmentették, és 1990 pünkösdvasárnapján eredeti szépségében visszaállítva, újra fölavatták.[7]
Remove ads
Díjai, kitüntetései
- Királyi arany érdemrend 1902-ben felavatott Széchényi Ferenc szobráért.
- Érdemes művész (1963),
- Kiváló művész (1970).
Kiállításai
- 1902 – Részt vett az Erdélyrészi Képzőművészeti Társaság első kiállításán Kolozsvárott
- 1964 – Gyűjteményes kiállítását a pesterzsébeti múzeumban rendezték meg.
Élete, családja
Szülei: Istók János napszámos és Veres Borcsa Anna, anyai nagyapja Veres Borcsa István, 1848-as honvéd, kőműves mester. Tizenhat évesen egy dinamitgolyó felrobbant a kezében, s jobb kezének három ujját szétroncsolta, ezeket amputálni kellett. 1901-ben vette feleségül Tuboly Ilonát (1880–1962). 1902-ben megszületett elsõ gyermekük, János, aki orvosi pályára lépett és a magyar hadseregben alezredes fõorvos lett. 1903. június 1-jén érdemei elismeréseként Bácsfalu község 1178/903. számú határozatával díszpolgárává választotta a 30 éves mûvészt. A határozatot Bálint András bíró és Bacsó Mihály jegyzõ írták alá. 1905-ben megszületett második fia, László, aki festõ, szobrász, író, 1935–1939 között az Õserõ címû szépirodalmi, társadalmi, tudományos, mûvészeti és közgazdasági folyóirat fõszerkesztõje lett.[8]
Remove ads
Művei
Négy szobra áll Budapesten, 16 pedig vidéken.
Köztéri szobor, dombormű
- Fekvő kutya, (kő, Fővárosi Állat- és Növénykert, eredetileg Budapesti Vidám Park)
- Széchényi Ferenc szobra (bronz, magasság: 234 cm 1902, Magyar Nemzeti múzeum kertje, Budapest)
- Darnay Béla-portré (műkő, 1904, Városi Múzeum, Veszprém)
- Szilágyi Dezső szobra a Szilágyi Dezső-kilátón (1904, Tarajka)
- Kossuth Lajos (mellszobor, 1905, Várfalva, Kolozs vm.)
- Ramassetter Vince (bronz, márvány, 1907, Sümeg)
- Ghyczy Kálmán emléktáblája (Komárom, 1908–1945, restaurálva 2003.)[9]
- Kisfaludy Sándor, Szegedi Róza-síremlék domborműve (bronz, 1908, Sümeg)
- Bartha Miklós (1914, Városliget)
- Király József püspök (Komárom, Selye János Gimnázium, 1914-1947, majd 2001-ben került visszakerült)
- Hősi emlék (1925, Budapest, XVI. ker., Rákosfalva)
- I. világháborús emlékmű (mészkő, 1927, Lovászpatona)
- Hetes huszárok emlékműve (1930, Budapest, Szervita tér)
- Brassai Sámuel (1930, Szeged, Dóm tér)
- I. világháborús emlékmű (1931, Budapest, XVI. ker.)
- Salamon Ferenc emléktábla (Budapest, VII. ker.)
- Bem József (1934, Budapest, II. ker., Bem tér)
- I. világháborús emlékmű (műkő, 1934, Ősi)
- Táncsics Mihály emléktábla (1948, Budapest, I. ker.)
- Csány László szobra (Zalaegerszeg)
Épületplasztika
- Sportoló nő és férfi, Bp. Császár uszoda, 1928
Síremlék

- Than Károly, Kerepesi temető, 1910
- Péterfy Sándor, Kerepesi temető, 1913
- Holló Lajos bronz síremléke, Kerepesi temető, 1913
- Luiszer család síremléke Sümegen
- Szávay Gyula bronz síremléke, Farkasréti temető
Kisplasztika
- Bem József (bronz, magasság: 65 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
- David (bronz, magasság: 92 cm, 1924, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
- Szabad hajdú (bronz, 1909, magántulajdon)
Kisméretű mellszobrok
- Munkácsy Mihály mellszobra (gipsz, magasság: 22 cm, 1904, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
- A művész nagyatyja (terrakotta, magasság: 28 cm, 1902, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
- Vörösmarty Mihály
- Jókai Mór
- Vajda János
- Madách Imre
- Anyám (márvány, magasság: 45 cm, 1911, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
Plakettek
- Antal Gábornak (bronz, 80 x 58 mm, 1909, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
Remove ads
Emlékezete
2002-ben, a mûvész halálának 30 éves évfordulója alkalmából a Lengyel Társadalmi Emlékbizottság, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetsége, Ferencváros Önkormányzata, valamint a Magyarországon élõ lengyelek a Budapest, IX. kerület Ráday u. 22. alatti házán emléktáblát helyeztek el, ami a magyarországi lengyelek fontos emléke, illetve emlékhelye.[10]
Születésének 110. évfordulóján, 1983. június 16-án, a Farkasréti temetõben megemlékeztek a szobrászmûvészrõl. Vezérszónok Gádor Endre volt, a Mûvelõdési Minisztérium Képzõmûvészeti Osztályának vezetõje.
Születésének 120. évfordulója alkalmából a négyfalusi Városi Tanács Bácsfaluban utcát nevezett el róla.
2002. február 22-én, halálának 30. évfordulóján a Hétfalusi Magyar Mûvelõdési Társaság küldöttsége helyezte el sírjára a kegyelet virágait.
2002. szeptember 26-án a négyfalusi Városi Tanács 108/2002. számú határozatával Négyfalu megyei jogú város díszpolgárává választotta.
A Hétfalusi Magyar Mûvelõdési Társaság a 2003-as évet Istók János évvé nyilvánította, a Mûvész születésének 130. évfordulója alkalmából.
Remove ads
Jegyzetek
Források
Irodalom
Kapcsolódó szócikkek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads