Jack Huston
From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Jack Alexander Huston (King’s Lynn vagy London, 1982. december 7. –) brit színész.
2010 és 2013 között az HBO Boardwalk Empire – Gengszterkorzó című drámasorozatában alakította Richard Harrow szerepét. 2020-ban a Fargo negyedik évadjának egyik főszereplője volt. 2013-ban az Amerikai botrány című film mellékszereplője volt, majd 2016-ban a Ben-Hur címszerepét kapta meg.
Remove ads
Fiatalkora és családja
Pályafutása
Karrierjét a 2004-ben bemutatott, kétrészes Spartacus című minisorozatban kezdte, Flaviust alakítva. Ezt követően nagyobb szerepekben tűnt fel, a Hullócsillag (2006) című életrajzi filmben Gerard Malanga amerikai költőt formálta meg. 2007-ben a Varázsgomba – Készen állsz a végső utazásra? című horrorfilmben, majd az évtized végén A kívülálló (2008) és a Shrink – Dilidoki kiütve (2009) című filmekben játszott.
2010-ben az Alkonyat – Napfogyatkozás egy kisebb szerepét osztották rá. 2010-től 2013-ig a HBO Boardwalk Empire – Gengszterkorzó című bűnügyi drámasorozatában alakította Richard Harrowot, aki az első világháborúban eltorzult arcú lövészből vált gengszterré. 2010 decemberében jelentették be, hogy Huston a sorozat állandó szereplője lesz.[4]
2013-ban az Öld meg kedveseid című életrajzi filmdrámában Jack Kerouac írót keltette életre. Ugyanebben az évben még Bille August Éjféli gyors Lisszabonba című drámájában és David O. Russell Amerikai botrány című filmvígjáték-drámájában tűnt fel. Utóbbival, a többi szereplővel közösen Screen Actors Guild-díjat nyert. 2015-ben a Nicholas Sparks regényéből készült Hosszú utazás szereplője volt. 2019-ben Robert F. Kennedyt alakíthatta Az ír című Martin Scorsese-filmben.
2020-ban mellékszerepet adtak neki az FX Fargo című drámasorozatának negyedik évadjában. A sorozat epizódjaiban Odis Weffet, Kansas City korrupt és OCD-s nyomozóját játszotta. 2023-ban debütált rendezőként, Day of the Fight című filmjével. A főszerepet Michael Pitt kapta meg, a film a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált.[5]
Remove ads
Magánélete
2011-ben kezdett randevúzni Shannan Click modellel,[6] akit 2022 márciusában vett feleségül Las Vegasban.[7] Két gyermekük született: egy lány (2013-ban)[8] és egy fiú (2016-ban).[9]
Filmográfia
Film
Televízió
Remove ads
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads