Pál András (színművész)
(1982–) magyar színész From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Pál András (Budapest, 1982. május 4. –) Junior Prima díjas magyar színész.
Remove ads
Életpályája
Gimnázium után a Kolibri Színház Dayka Margit stúdiójába járt, ahol Zalán Tibor, Szívós Károly és Kőváry Katalin voltak a tanárai. Ezután Czeizel Gábor által a szegedi Pinceszínházhoz került, és rögtön annak nyitó darabjában (Darvasi László - Vizsgálat a rózsák ügyében) játszhatott főszerepet.
A Kaposvári Egyetem első színész szakán, Babarczy László osztályában végzett 2006-ban. Még ebben az évben egyik tanára, Balikó Tamás a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtette, ahol 2010-ig dolgozott. Itt számos szerepben megtapasztalhatta az átjárást például a stúdió és a nagyszínpadi darabok, illetve a különböző szerzők között. Pécsi évei alatt - 2008 májusában[2] - saját társulatot is alapít a Pécsi Nemzeti Színház és a Janus Egyetemi Színpad tagjaiból,[3] KeresztHuzat néven (K.H.T.). Mint az az elnevezésből is kitűnik, formabontó előadásokat kívántak egy kísérletező színház kereteiben létrehozni a különböző művészeti ágak - színművészet, zene, képzőművészet - fúziójával. Első sikerük, még 2008-ban a Semmi újság... című, Örkény István: Egyperces novelláiból válogató darab. 2009-ben hozták létre - előbb felolvasószínházként, majd önálló darabként Szurdi András rendezésében,[4] 2011-ben pedig az Orlai Produkciós Iroda által felújítva[5] - még 2013-ban is futó, Mohácsi István: Francia rúdugrás[6] című vígjátékát. 2010–2013 között a Pesti Magyar Színházhoz szerződött. 2013-tól Bálint András hívására a Radnóti Miklós Színház társulatának tagja.[7]
Vendégszerepel a Spinoza Házban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Kolibri Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a Nemzeti Színházban, az Ódry Színpadon, a Pécsi Harmadik Színházban, a Pesti Magyar Színházban, a POSZT-on és a Pécsi Szabadtéri Játékokon is.
Tanárként először még Kaposváron, ifjú színészként tartott művészibeszéd-órákat, majd a Pesti Magyar Színiakadémián előbb színészmesterség kurzusokat, 2012–2015 között Őze Áronnal és Szatmári Attilával, 2016-tól pedig Takács Gézával[8] közös saját osztálya van. A színiakadémisták 2015-ös vizsgaelőadását, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Ördögök című darabját ő rendezte.[9]
2013-ban szerepelt Barnóczky Ákos Login című filmjében[10][11] és még ebben az évben két külföldi film szinkronhangjaként is bemutatkozott.
Hosszú ideig, magas szinten (irányítóként) kosárlabdázott. Még Kaposváron is, ahol a színház Baglyok nevű csapatában játszott, és ahova pécsi évei alatt is átjárt. Hobbija a dobolás, szereti a komolyzenét és a jazzt, a házias magyar ételeket, és a borokat.[12]
Remove ads
Díjai
- Legjobb férfi epizódszereplő − IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó (Arthur Miller: Istenítélet, 2009)[13]
- Junior Prima díj (2011)
- Legjobb 30 év alatti színész – XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó, (Israela Margalit: Trió, 2012)[14]
- A legjobb férfi alakítás díja – Vidéki Színházak Fesztiválja (székesfehérvári Vörösmarty Színház: Trió,[15] 2012)
- 2014/2015-ös évad legjobb színésze kitüntetés – Radnóti Színház (2015)[16]
- 2015/2016 évad legjobb és a közönség szavazatai alapján a legkedveltebb színésze kitüntetések – Radnóti Színház (2016)[17]
- Gábor Miklós-díj (a Téli rege című előadásában Leontes szerepének megformálásáért, 2017)[18]
- A szakmai zsűri díja - legjobb monodráma előadás – MOST Feszt (a Kezdhetek folytatódni Petri-vers-estért Rozs Tamással és Valcz Péterrel, 2018)[19]
- a 2019/2020 évad közönségszavazatai alapján a legkedveltebb színész – Radnóti Színház (2020)[20]
- Színikritikusok díja - A legjobb férfi főszereplő: Oidipusz, Radnóti Színház (2024)[21]
Remove ads
Színházi szerepei
- A Színházi Adattárban nem szereplő alakításai
- Mohácsi István: Francia rúdugrás - Roskovics Ákos (MaNNa és az Orlai Produkciós Iroda)
- A Nap, a Hold és a Csillag elrablása (Interaktív játék bábokkal és élő személyekkel) - bábos
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök - rendező (Pesti Magyar Színiakadémia)
- Nádasdy Ádám: Ádám, ÁDÁM és ádám - (szereplő)
- Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember - unokaöcs
- Yasmina Reza: Az öldöklés istene - Alain Reille (Kultúrbrigád Produkció)
Remove ads
Szinkronszerepei
Film magyar címe (bemutatás éve) | Film eredeti címe | Karakter | A szinkronizált színész | Műfaj |
Csapda (2013) | Snitch | Daniel James | Jon Bernthal | amerikai akcióthriller |
Tűzgyűrű (2013) | Pacific Rim | Raleigh Antrobus | Charlie Hunnam | amerikai sci-fi |
Végtelen szerelem (2014) | Endless Love | Chris Butterfield | Patrick Johnson | amerikai romantikus film |
Rámenős páros (2010/2012) | Die Draufgänger | Carl Berger[24] | Dominic Boeer(de) | német akcióvígjáték-sorozat |
A 42-es (2013) | 42 | Jackie Robinson [25] | Chadwick Boseman | amerikai életrajzi dráma |
Szirén | Siren | Ben Pownall | Alex Roe | fantasy sorozat |
Remove ads
Filmes szerepei
- 2013 Login (magyar film)[26]
- 2014 Munkaügyek (epizód: Elvira Fashion, tv-sorozat) – Horváth Gábor (Gabi), egy kézimunka-magazin főszerkesztője[27][28]
- 2015 Fapad (magyar televíziós sorozat) – katona
- 2016 Mindenből egy van (magyar televíziós sorozat) – Fifó Zénó
- 2018 Paraziták a Paradicsomban (magyar film)
- 2019 Alvilág (magyar televíziós sorozat) – Koller
- 2019 Jófiúk (magyar televíziós sorozat) – Pöröly
- 2020 Drága örökösök – Rémusz
- 2021 Eltörölni Frankot – Rajmond László
- 2021 Shakespeare 37 (magyar televíziós sorozat) – Orosz Sándor Tamás
- 2021 Kilakoltatás – Gyuri
- 2022 Hotel Margaret (magyar televíziós sorozat) – Kőszegi István
- 2022 Átjáróház – színházi rendező
- 2023 Ki vagy te – (magyar televíziós sorozat) – Borisz
- 2023 Cella – Letöltendő élet (magyar televíziós sorozat) – Lajos
- 2024 Nyersanyag (magyar filmdráma) – Gáspár
- 2024 Ma este gyilkolunk (magyar krimivígjáték)
- 2024 S.E.R.E.G. – (magyar televíziós sorozat) – Juhász Gábor
- 2025 Pokoli rokonok (magyar televíziós sorozat) – Botond
- 2025 Hunyadi – oszmán követ
Remove ads
Megjegyzések
- (A Pécsi Szabadtéri Játékok előadása Pletyka és Pletykák címmel is szerepel és Heltai Jenő Szépek szépe című darabjában nem, vagy nem ő játszott 1982-ben, III. Richárd JASz 2x ezért -3.)
- Egyes helyeken: Elvis, a bajfácán
- Ion Luca Caragiale - Rusznyák Aladár nyersfordítása alapján Mohácsi István és Mohácsi János
Hivatkozások
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads