Juan Manuel Fangio

Juan Manuel Fangio (IPA: [xwan maˈnwel ˈfaŋxjo]; Balcarce, 1911. június 24. – Buenos Aires, 1995. július 17.) legendás argentin autóversenyző, akit szülőhazájában még most is egyszerűen csak Mesternek hívnak. Ő uralta a Formula–1 történetének első évtizedét. A Formula–1 hivatalos weboldala szerint „sokan a legnagyszerűbb versenyzőnek tartják az összes Formula–1-es versenyző közül”. Öt világbajnokságot nyert, négy különböző csapattal – Alfa Romeo, Maserati, Mercedes és Ferrari. Ezt a sorozatot azóta sem ismételték meg. Miután a hosszú ideje fennálló rekordot, az öt világbajnoki címet Michael Schumacher 2003-ban megdöntötte, azt mondta: „Fangio sokkal magasabb szinten van, mint ahogy én most magamat látom. Amit ő csinált, az egyedülálló, és amit mi csináltunk, az is unikum. A kettőt egyáltalán nem lehet összehasonlítani”. Haláláig a legidősebb élő Formula–1-es világbajnok volt, Giuseppe 'Nino' Farina 1966. június 30-án bekövetkezett halála óta.

Juan Manuel Fangio
1952-ben
Életrajzi adatai
Született	1911. június 24. Buenos Aires, (Argentína)
Elhunyt	1995. július 17. (84 évesen) Buenos Aires, (Argentína)
Nemzetisége	Argentína
Pályafutása
Kategória	Formula–1-es világbajnokság
Aktív évei	1950 – 1951, 1953 – 1958
Csapata	Alfa Romeo (1950-1951) Maserati, Mercedes-Benz, Ferrari
Nagydíjak száma	52
Világbajnoki címek	5 (1951, 1954-1957)
Győzelmek	24
Dobogós helyezések	31
Első rajtkockák	29
Leggyorsabb körök	23
Első nagydíj	1950 brit nagydíj
Első győzelem	1950 monacói nagydíj
Legutolsó győzelem	1957 német nagydíj
Legutolsó nagydíj	1958 francia nagydíj
A Wikimédia Commons tartalmaz Juan Manuel Fangio témájú médiaállományokat.

Fiatalkora

Az argentínai Balcarce-ban született. Szülei olaszok voltak, akik Olaszország középső részéről, egy Castiglione Messer Marino nevű kis faluból származtak. Autóversenyzői karrierjét Argentínában kezdte 1934-ben. Leginkább hosszútávú országúti versenyeken indult, és 1940–1941-ben Argentin Nemzeti Bajnok lett. A második világháború kitörése törést jelentett karrierjében, ami miatt 1947-ig nem versenyezhetett Európában.

A Formula–1-ben

Juan Manuel Fangio a legtöbb versenyzővel ellentétben nagyon idősen érkezett meg a Formula–1-be, és sok versenyen ő volt a legidősebb induló. Az ő idejében még nem állt a pilóták rendelkezésére biztonsági felszerelés. Olyan híres versenyzőkkel vívott élvezetes küzdelmeket, mint Alberto Ascari, Giuseppe Farina, és Stirling Moss.

A későbbi korok versenyzői, például Jim Clark, Alain Prost, Ayrton Senna és Michael Schumacher a saját idejükben mindig Fangio eredményeivel hasonlították a sajátjukat. Ezt teszik annak ellenére, hogy köztudomásúlag teljesen más szabályok között futják a versenyeket. Például abban az időben egy versenyző több autót is elhasználhatott. Fangio már az Alfa Romeóval is rendkívül sikeresen versenyzett 1950-ben. 1950-ben a világbajnokságot a második helyen fejezte be, csapattársa Giuseppe Farina mögött. (Abban az évben mind a hat európai Forma 1-es versenyt egy Alfa Romeo nyerte, vagy Fangioval, vagy Farinával a volánnál.) Első világbajnoki címét 1951-ben szerezte meg. Az 1952-es sorozatban szépen szerepelt egészen az olasz monzai futamig, ahol nyaksérülést szenvedett. A baleset után gyorsan visszatért a versenyzéshez, mikor első futamán egy Lancia D24-gyel megnyerte e 200 mérföldes La Carrera Panamericana országúti versenyt. Az 1954-es évad első felében, a Mercedes megjelenéséig a Maseratinál, utána az új csapatnál versenyzett. A tizenkét futamból nyolc (a világbajnokság nyolc futamából hatot) megnyert. Ebben az évben a továbbfejlesztett Mercedes-Benz W196 autóval versenyzett. Az 1955-ös (a Le Mans-i katasztrófa miatt szomorú emlékű) szezonban megszerezte második világbajnoki címét, és a Mercedesé lett az összes elsőség abban az évben.

1956-ban Fangio átment a Ferrarihoz Alberto Ascari helyére, aki egy balesetben életét vesztette. Három futamon győzött, az összes többin pedig második helyen ért célba. 1957-ben visszatért a Maseratihoz, és bevallottan pályafutása legnagyobb futamgyőzelmével a német nagydíjon^[1] megnyerte ötödik világbajnoki címét. 51 versenyen indult, és ebből 24 futamot megnyert. (A legjobb nyerési arány a sportág történelmében.)

Kubai felkelők 1958. február 23-án elrabolták, de később kiszabadult.

Élete nagy részében Fangio a Mercedes-Benzet képviselte, gyakran vezette régi versenyautóját bemutatókon. Juan Manuel Fangio 1995-ben Buenos Airesben halt meg. 2005-ben az olasz Pagani róla nevezte el a legújabb, Zonda 2005 C12 F autóját.

Unokaöccse, Juan Manuel Fangio II szintén sikeres autóversenyző volt.

Eredményei

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év	Csapat	1	2	3	4	5	6	7	8	9	10	11	Helyezés	Pontok
1950	Alfa Romeo	GBR Ki	MON 1	500	SUI Ki	BEL 1	FRA 1	ITA Ki					2.	27
1951	Alfa Romeo	SUI 1	500	BEL 9	FRA 1	GBR 2	GER 2	ITA Ki	ESP 1				1.	31 (37)
1953	Maserati	ARG Ki	500	NED Ki	BEL Ki	FRA 2	GBR 2	GER 2	SUI 4	ITA 1			2.	28 (29.5)
1954	Maserati[2]	ARG 1	500	BEL 1	FRA 1	GBR 4	GER 1	SUI 1	ITA 1	ESP 3			1.	42 (57.14)
1955	Mercedes-Benz	ARG 1	MON Ki	500	BEL 1	NED 1	GBR 2	ITA 1					1.	40 (41)
1956	Ferrari	ARG 1	MON 2	500	BEL Ki	FRA 4	GBR 1	GER 1	ITA 2				1.	30 (33)
1957	Maserati	ARG 1	MON 1	500	FRA 1	GBR Ki	GER 1	PES 2	ITA 2				1.	40 (46)
1958	Scd. Sud Americana	ARG 4	MON	NED	500	BEL	FRA 4	GBR	GER	POR	ITA	MAR	14.	7