Julian Schwinger

Julian Seymour Schwinger (New York, 1918. február 12. – Los Angeles, 1994. július 16.) amerikai elméleti fizikus. Ő fogalmazta meg a renormálás elméletét, és rögzített egy elektron-pozitron-jelenséget (Schwinger-effektus). Elméleti fizikai eredményeiért 1951-ben Albert Einstein-díjat kapott. Kvantum-elektrodinamikai munkásságáért Richard Feynmannal és Shinichiro Tomonagával megosztva fizikai Nobel-díjat kapott 1965-ben.

Julian Schwinger
Született	1918. február 12.[1][2][3][4][5] New York
Elhunyt	1994. július 16. (76 évesen)[2][3][4][5][6] Los Angeles
Állampolgársága	amerikai
Foglalkozása	egyetemi oktató szakíró matematikus elméleti fizikus magfizikus fizikus
Iskolái	City College of New York Townsend Harris High School Columbia Egyetem (–1939, PhD)
Kitüntetései	Lista az Amerikai Fizikai Társaság tagja Humboldt-díj Albert Einstein-díj (1951)[7] Josiah Willard Gibbs Lectureship (1960)[7] Nemzeti Tudományos Érem (1964)[7] fizikai Nobel-díj (1965, Richard Feynman, Tomonaga Sinicsiró, 94 000 kr)[8][9] Guggenheim-ösztöndíj (1970)[10] a Pierre és Marie Curie Egyetem díszdoktora (1990)[11][12]
Halál oka	hasnyálmirigyrák
Sírhelye	Mount Auburn Cemetery (Willow Pond Knoll Ga-11000-54-1)[13][14]
A Wikimédia Commons tartalmaz Julian Schwinger témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Családja

New Yorkban született. 1947-ben házasodott meg.

Életrajza

Felsőfokú tanulmányait a City College of New York-on, majd a Columbia Egyetemen végezte, ahol 1936-ban szerzett BA-fokozatot és 1939-ben PhD-t (Isidor Isaac Rabi vezetésével). Robert Oppenheimer alatt dolgozott (Kaliforniai Egyetem, Berkeley), majd 1941-ben a Purdue Egyetemen kapott állást.

A második világháború alatt az MIT Sugárzási Laboratóriumában dolgozott, elméleti támogatást nyújtva a radar fejlesztéséhez. Megpróbálta magfizikusi tudását alkalmazni az elektromágneses mérnöki problémákra, és a nukleáris szórással kapcsolatos eredményekre jutott. Később alkalmazni kezdte a sugárzások megértése terén elért eredményeit a kvantumfizika területén.

A háború után a Purdue-ról a Harvard Egyetemre ment, ahol 1945-től 1974-ig tanított. Ezalatt az idő alatt kifejlesztette a renormálás elméletét, ami megmagyarázta az elektron mágneses térbeli Lamb-eltolódását. Rájött, hogy többféle neutrínónak kell léteznie, ami a különféle leptonokhoz, mint az elektron és a müon, kapcsolhatók. Kísérletileg ezt jóval később igazolták.

Több mint hetven doktori disszertáció témavezetője volt, ezen a területen a fizika egyik legtermékenyebbje. Négy diákja lett később Nobel-díjas: Roy Glauber, Benjamin Roy Mottelson, Sheldon Glashow és Walter Kohn (kémiában).

Késői éveiben, bosszankodva a részecskefizika más magyarázatainak komplexitásán, Schwinger kifejlesztette a forráselméletet, ami a gravitonokat, fotonokat és más részecskéket egyforma módon kezeli. 1972-ben otthagyta a Harvardot egy másik állásért (University of California, Los Angeles) ahol folytatta a forráselméleti munkáját haláláig. Itt nagyszerű előadói és témavezetői örökséget hagyott maga után.

Hidegfúzió

1989 után élénken érdeklődni kezdett a sokat vitatott hidegfúzió felfedezése iránt. Nyolc elméleti cikket írt róla. Úgy gondolta, az Amerikai Fizikai Társaság annyira elfogult a témával szemben, hogy lemondott tagságáról tiltakozásképpen. Úgy érezte, a hidegfúziós kutatásokat elnyomják, és sérül a kutatói szabadság. Ezt írta: „A nyomás az alkalmazkodás irányában óriási. Tapasztaltam ezt a beküldött cikkeknek a szerkesztők általi elutasításában, amit névtelen bírálók epés kritikájára alapoztak. A részrehajlás nélküli bírálatnak cenzúrával való helyettesítése a tudomány halála lesz.”

Kapcsolódó szócikkek

• Schwinger-modell
• Schwinger–Dyson-egyenletek
• Schwinger variációs elve
• Rarita-Schwinger-hatás
• Schwinger-effektus