Kövesházi Kalmár Elza

Kövesházi Kalmár Elza, névváltozatok: Kövesházy, Elsa; Kalmár Elza, született: Kalmár (Bécs-Hietzing, 1876. január 1. – Budapest, 1956. szeptember 3.) magyar szobrász.

Kövesházi Kalmár Elza
Született	1876. január 1.[1][2][3] Bécs[4]
Elhunyt	1956. szeptember 3. (80 évesen)[2][3] Budapest
Állampolgársága	magyar osztrák–magyar
Szülei	Kalmár Sándor
Foglalkozása	szobrász festőművész litográfus
Sírhelye	Farkasréti temető (felszámolták)[5]
A Wikimédia Commons tartalmaz Kövesházi Kalmár Elza témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Tanulmányai, munkássága

Bécsben kezdte meg művészi tanulmányait, tanára Hugo Loeffler volt. Eleinte főleg rajzzal, festészettel foglalkozott. 1896-ban Münchenben életnagyságú aktokat rajzolt. Fennmaradt rajzai tájképek.

1898-ban kezdett plasztikát mintázni, rövid ideig Hermann Hahn foglalkozott vele. Iparművészeti alkotásokat és színes litográfiákat is készített. 1900-tól Magyarországon és külföldön egyaránt részt vett reprezentatív magyar tárlatokon. Hosszabb ideig élt Firenzében (1902–1903 és 1905–1909). 1906-ban Kalmár családi nevét Kövesházira változtatta.^[6] 1909 és 1912 között Bécsben, 1914-ig Párizsban tevékenykedett. Az első világháborúban több mint két évig Albániában és Montenegróban dolgozott ápolónőként. 1920-tól haláláig Budapesten élt.

Munkássága számos művészeti ágra terjedt ki, grafikákat, iparművészeti tárgyakat, fa-, bronz-, réz kisplasztikákat, síremlékeket, kút- és mauzóleumterveket, majolika- és kőszobrokat, festett viaszminiatűröket egyaránt alkotott. Kőszobrait maga faragta. Szobrászati pályázatokon (Kossuth-mauzóleum, 1902; Madách, 1938) is részt vett alkotásaival. Dolgozott Ligeti Miklós művészi kerámiaműhelye számára (Angyalföldi Kerámiaműhely) és terveit kivitelezte a Wiener Kunstkeramische Werkstatte, valamint a Herendi Porcelánmanufaktúra is. A 20-as évek második felében a Palasovszky Ödön-féle Lényegretörő Színház előadásaihoz díszleteket és jelmezeket tervezett.

Az 1930-as évek elején megélhetési gondokkal küzdött, ezért kitanulta az ortopéd cipészetet. Művei egy részét a szecesszió és art déco stílusában alkotta. Egyik fő ihletője a tánc, a mozgás volt. Egy hattyúszobra a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben látható.^[7]

Művészeti társulati tagságok

1907-től a KÉVE, 1925-től a Spirituális Művészek Egyesülete, 1926-tól az Új Művészek Egyesülete tagja. 1928-ban a bécsi Künstlerbund Hagen külföldi levelező tagjává választották. Részt vett a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének elnöki tanácsa munkájában is.

Egyéni kiállítások

• 1901 • Királybazár, a Műbarátok Köre kiállítása [Katona Nándorral, Szinyei Merse Pállal]
• 1904 • Galerie Miethke [Raffaellivel], Bécs
• 1909 • Könyves Kálmán Szalon [Olgyay Ferenccel]
• 1988 • Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár.

Válogatott csoportos kiállítások

• 1946 • Magyar Képzőművészetért Mozgalom I. kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest
• 1947 • Ötven művész kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest
• 1950 • 1. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
• 1954 • Magyar kisplasztikai és grafikai kiállítás 1800-1954, Ernst Múzeum, Budapest
• 1965 • A századforduló művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
• 1984 • A KÉVE. Művésztársaság a századelőn, Kecskeméti Galéria, Kecskemét
• 1999 • A mi XX. századunk, Szent István Király Múzeum, Csók Képtár, Székesfehérvár.

Művei közgyűjteményekben

• Fővárosi Képtár, Budapest
• G. Moderna, Milánó
• Iparművészeti Múzeum, Budapest
• Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
• Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

Elismerései

• Tolnai-díj a Műcsarnok Tavaszi Kiállításán, 1924;
• Ezüstdiploma az Egyházművészeti kiállításon, Nemzeti Szalon, 1926;
• Ezüstérem, a philadelphiai világkiállításon (Sesquicentennial Exposition), 1926;
• kitüntető elismerés a Képzőművészek Új Társasága tavaszi tárlatán, Nemzeti Szalon, 1927;
• ezüst- és bronzérem apárizsi világkiállításon, 1937.