Koreai nyelv
nyelv From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A koreai nyelv (délen: 한국어, hangugo; északon: 조선말, csoszonmal) Észak- és Dél-Korea hivatalos nyelve, Kína Jenpien ( ) Koreai Autonóm Tartománya két hivatalos nyelvének egyike. A koreai nyelvnek nagyjából 78 millió beszélője van. Régen hivatalos írásjelkészlete a handzsa volt, mely a kínai írásjegyekből, azok koreai kiejtésével jött létre. A XV. században Nagy Szedzsong létrehozott egy nemzeti írásrendszert, melyet hangulnak (Észak-Koreában: csoszongul) neveznek, de ezt csak 1945 óta használják teljeskörűen.[2]
A koreai nyelv Korea kettéosztottsága révén mára egyértelműen két változatra osztott. Ennek megfelelően beszélhetünk külön észak-koreai és dél-koreai nyelvről. Ezek sztenderdje más nyelvjárási sajátosságokat követnek, s a két ország elszigeteltsége miatt a különbségek felerősödtek a két nyelvváltozat között.
Vita tárgyát képezi a koreai nyelv nyelvcsaládokba történő besorolása is. Néhány nyelvész az altaji nyelvek közé sorolja, míg mások szerint szigetnyelv. Többek szerint a japán nyelv távoli rokona. A japánhoz hasonlóan morfológiáját tekintve ez is agglutináló, míg szintaxisát tekintve alany–tárgy–ige szórendet használó nyelv.
Remove ads
Nevei
A koreai nyelv koreai változatai Koreának az Észak- és Dél-Koreában használt különböző elnevezésein alapulnak.
Dél-Koreában a nyelvet leginkább úgy hívják, Hangugmal (한국말; 韓國말), vagy hivatalosabban, Hangugo (한국어; 韓國語) vagy Kugo (국어; 國語; szó szerinti fordításban „országnyelv”).
Észak-Koreában és Kínában, a Jenpien ( ) Koreai Autonóm Tartományban a nyelv leggyakoribb neve Csoszonmal (조선말; handzsával: 朝鮮말), vagy sokkal hivatalosabban Csoszono (조선어; 朝鮮語).
Más részről a Szovjetunió utódállamaiban élő koreaiak, akik magukat Korjo-szaramoknak (más néven korjoinoknak [고려인; 高麗人; szó szerinti fordításban, „korjói emberek”) nevezik, nyelvüket korjomalnak (고려말; 高麗말) nevezik. Szintén gyakran használt megnevezése a kissé ugyan régiesen csengő urimal (우리말; nyelvünk).
Kína összefüggően uralt területein miután 1992-ben diplomáciai kapcsolatok alakultak ki Kína és Dél-Korea között, a Jenpien ( )ben és Észak-Koreában használt nyelvet csaohszienjü (朝鲜语, ) vagy ennek rövidebb formáján csaojü (朝语, ) nevezik, míg a Dél-Koreában használt nyelv neve hankuojü (韩国语, ) vagy ennek rövidített alakja, a hanjü (韩语, ).
Remove ads
Besorolása
A modern koreai nyelv besorolása bizonytalan, s egy egységesen elfogadott elmélet hiányában az óvatos nyelvészet a nyelvet izolált nyelvként jellemzi.
Másrészről viszont Ramstedt 1928-as cikkének publikálása óta több nyelvész[3] azt az elméletet támogatja, mely szerint a koreai nyelv egy altaji nyelv, vagy az előaltaji rokona. A koreai abban hasonlít a többi altaji nyelvhez, hogy olyan nyelvtani megoldások hiányoznak belőle, mint a névelő, a flexió és a vonatkozó névmás. Azonban napjainkban a nyelvészek egyetértenek abban, hogy tipológiai hasonlóságok alapján nem lehet egy nyelv általános jellemzőire, eredetére következtetni,[4] mert ezek a tulajdonságok tipológiailag összefüggnek, s az egyik nyelvből gyorsan átveheti egy másik.[5] Olyan tipológiai eltérések pedig, mint a középmongolban a nemek egyeztetése,[6] az altaji rokonság elmélete ellen szólnak.[7]
A szókészletben megmutatkozó átfedések és a nyelvtani hasonlóságok miatt többen érvelnek amellett, hogy a koreai a japánnal áll rokonsági kapcsolatban. Ezeket a kapcsolatokat olyan kutatók dolgozták ki részletesen, mint Samnuel E. Martin[8] és Roy Andrew Miller.[9] Szergej Sztarosztin (1991) úgy találta, hogy a japán és a koreai 100 szavas Swadesh-lista 25%-a megegyezik. Amennyiben ez a felfedezés igaz, a két nyelv sokkal közelebb van egymáshoz, mint akármelyik másik nyelvhez az altaji nyelvcsaládból.[10]
Alexander Vovin mellett más nyelvészek is úgy érvelnek, hogy a hasonlóságok legfőbb oka nem a genetikai kapcsolatrendszerben, sokkal inkább egy nyelvi hasonulásban és a koraiból a nyugati ójapánba történt szóátvételekben keresendő.[11] Erre jó példa lehet a középkoreai szam < előkoreai aszam ‘kender’ és a japán asza ‘kender’.[12] Ez rokon szónak tűnik, azonban míg a nyugati ójapán és az északi rjúkjú nyelvekben jól dokumentáltnak tekinthető, a keleti ójapánban csak összetételekben kerül elő, és csak a déli rjúkjú nyelvjárás három alcsoportjában fordul elő. Ehelyett ilyen jelentésben a nyugati ójapán és a déli rjúkjú nyelvben a wo változat fordul elő. Így valószerű az a feltételezés, hogy ez egy átvett kifejezés.[13]
Remove ads
Története
A mai koreai nyelv az ókoreaiból a középkoreai és a modern koreai nyelven keresztül fejlődött ki. Az továbbra is viták tárgyát képezi, hogy a koreai nyelv az altaji nyelvcsalád tagja-e, hogy az előkoreai ebből a gyökérből fejlődött-e ki. A koreai háború idején mélyült el az északi és a déli nyelvjárások közötti eltérés. Ekkor a kiejtésben, az igeragozásban és a szókészletben is megmutatkoztak a különbségek.
Nyelvjárások

Hangtan
A koreai nyelv tizennégy mássalhangzóból (자음, csaum) és tíz magánhangzóból (모음, moum) áll.[14] Öt mássalhangzó megkettőződik, ezzel jelölve az erőteljesebb, „kemény” ejtést. A tíz magánhangzó segítségével 11 további kettőshangzó alkotható.
Írás


A hangul a koreai nyelv ábécéje, amelynek kialakítását hagyományosan Nagy Szedzsong királynak tulajdonítják az 1440-es években.[2] Az egyik leginkább tudományosnak tartott, jelenleg is használatban lévő ábécé a világon.[15] A nyelvet korábban handzsával, azaz a koreai nyelvre adaptált kínai írásjegyekkel írták. Bár Szedzsong hivatalossá tette a hangult, a konfucianizmus és a kínai kultúra befolyása miatt egészen 1945-ig nem nagyon használták.[2] A hangul a hivatalos írásmód Észak-Koreában és Dél-Koreában. A két változat között van némi eltérés a helyesírásban és a kiejtésben, továbbá Északon csoszongul a megnevezése.
A hangul összesen 24 gyökből (betűből) áll, 10 magánhangzóból és 14 mássalhangzóból.[2] A gyökök a latin írással ellentétben nem feltétlenül egymást követik, hanem egységekbe rendeződnek. Egy egység egy szótagot jelöl, például a han szótag írásképe 한, amely három gyökből (betűből) áll, ezek a ㅎ h, az ㅏ a és az ㄴ n. Egy egység kettő–öt gyökből állhat, ebből egy mindenképpen mássalhangzó és egy magánhangzó. Összesen 11 172 egységet lehet a segítségükkel létrehozni,[16] azonban nem mindegyik létező szótag a nyelvben.
A hangul rendszert bevezető, 1446-ban publikált Hunmindzsongum dokumentum 1997-ben bekerült az UNESCO A világ emlékezete programjába.[17]
A technológia fejlődésével, a számítógépek megjelenésekor nem volt közös megállapodás a billentyűzetről, így a hajdani állam két utódja külön kiosztást használ.
Gyökök
A hangul ábécé gyökökből (betűkből) illetve digráfokból áll, melyek koreai elnevezése csamo (자모).[18] A 24 gyök (betű) 27 digráfot alkothat. A 24 gyökből 14 mássalhangzót (자음, csaum[14]) és tíz magánhangzót (모음, moum[14]) jelöl. Öt mássalhangzó megkettőződik, ezzel jelölve az erőteljesebb, „kemény” ejtést. A tíz magánhangzó segítségével 11 további kettőshangzó alkotható.

Remove ads
Nyelvtan
A koreai nyelv agglutináló nyelv, nyelvtana lényegesen különbözik az európai nyelvek többségétől, de mutat hasonlóságokat például a törökkel, illetve a japánnal.[19][20] A koreai nyelvben nincs névelő, elöljárószó, sem személyragozás, és nem ismeri a nyelvtani nemeket. Szórendje SOV (alany–tárgy–ige), és viszonylag kötött. Nagy hangsúlyt kap a tiszteletiség, amely különféle toldalékokkal fejezi ki a beszélő és a hallgató közötti társadalmi viszonyt.[21][22]
Remove ads
Különbségek az északi és a déli koreai nyelv között
Észak-Korea a szocialista országoktól, főként a Szovjetuniótól vett át új szavakat, míg Dél-Korea az amerikai angol kifejezéseket vette át. Emellett Észak-Koreában elkezdtek új, önálló szavakat megalkotni adott külföldi kifejezésekre, így például a fánkot elkezdték karakcsippang ( )nak, tehát karikakenyérnek hívni.[23] 1949-ben Észak-Koreában betiltották a kínai írásjegyek használatát, kivéve tudományos szövegekben. Még ebben az évben elkezdték betiltani a külföldi eredetű reakciós szavakat és kifejezéseket, eközben pedig Kim Dubong ( ) vezetésével megkezdődött a koreai nyelv újratervezése, logikusabbá tétele. Az Új Koreai Helyesírás azonban nem nyerte el a vezető, Kim Ir Szen ( ) tetszését, és a kutatások vezetője 1958-ban tisztogatások áldozata lett.[24][25]
Az 1960-as években Kim Ir Szen ( ) megbízásából ismét elkezdték reformálni a koreai nyelvet, ahol az addigi szabványos szöul ( )i dialektussal ellentétben a phenjan ( )it vették kiindulópontnak. Ezt az északi kormány később a koreai nyelv tiszta, ideológiailag megfelelő válfajának tekintette, és kultúrnyelvnek (문화어; munhvao ( )) nevezte el.[26] Az egyik alaptézise, hogy szóösszetételeknél elhagyják a közbeékelődő úgynevezett szai siot (사이 시옷, ) hangot, tehát míg Dél-Koreában az evőpálcikára azt mondják, hogy 젓가락 (csokkarak ( )), az eső hangjára pedig azt hogy 빗소리 (pisszori ( )) addig északon ezek 저가락 (csogarak ( )) és 비소리 (piszori ( )) alakban használatosak.[27]
A Dél-Koreában végbement helyesírási reformok – melyek során a szó eleji R és N hangokat számos kivételtől eltekintve eltörölték vagy felcserélték, így például a rjori ( )ból jori ( ), a rodongból nodong lett – sem könnyítették meg a helyzetet.[27][28]
A különbségek elfedése végett a 2000-es évek elején az északi és déli vezetés megállapodott egymással, hogy alkotnak egy közös helyesírási szótárat, de erre a megromlott diplomáciai kapcsolatok miatt végül nem került sor.[29]
Néhány példa a különbségekre:
Remove ads
Megjegyzések
- Az átírás az Osiris-féle Helyesírás és a Keleti nevek magyar helyesírása útmutatásait követi. Az átírás nem kiejtési útmutató, a kiejtéshez lásd a koreai hangtan szócikket.
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads