Midhat Frashëri
albán politikus, diplomata, publicista From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Midhat Frashëri bég (albán Midhat bej Frashëri; nevének ejtése miðat fɾaʃəɾi; Janina, Oszmán Birodalom, 1880. március 25. – New York, Amerikai Egyesült Államok, 1949. október 3.) albán politikus, diplomata, publicista. A 19. század végi albán nemzeti mozgalom irányításában vezető szerepet vállaló Frashëri család sarja, Abdyl Frashëri fia volt. Az 1890-es évek végétől közírói és lapszerkesztői tevékenységet folytatott mint az Oszmán Birodalmon belüli albán autonómia szószólója. Az 1910-es évektől a független Albánia ügye mellé állt, 1912 végén részt vett a függetlenséget kikiáltó vlorai nemzetgyűlésen, majd rövid ideig szerepet vállalt az első nemzeti kormányban. 1916-ban romániai emigrációba kényszerült, majd az első világháborút követően diplomáciai szolgálatba lépett. Albánia főkövete volt a Párizs környéki béketárgyalásokon, a Népszövetségben, majd hazája athéni nagykövetévé nevezték ki. Ahmet Zogu diktatórikus törekvései láttán 1926-ban visszavonult a közélettől, és a Zogu politikájával szembehelyezkedő értelmiségi körök emblematikus alakja lett.
.jpg)
Miután a fasiszta Olaszország 1939 áprilisában lerohanta Albániát, megalapította a republikánus és nacionalista alapokon álló, antifasiszta Nemzeti Frontot (Balli Kombëtar), és annak élén szervezte az ellenállási mozgalmat. Politikai szervezete 1942 után egyre élesebben szembehelyezkedett a politikai és katonai dominanciára törekvő Albán Kommunista Párttal, és 1943 szeptembere után a Nemzeti Front az olasz megszállókat felváltó német csapatok oldalán, kollaboráns szervezetként harcolt a kommunisták ellen. A küszöbön álló kommunista hatalomátvétel elől Frashëri 1944 októberében Olaszországba szökött, és az emigrációban irányította a Nemzeti Front tevékenységét, majd megalakulásától, 1949 júliusától pár hónapon belül bekövetkezett haláláig a Szabad Albánia Bizottság munkáját.
Nevének további írásváltozatai Mid’hat Frashëri, Mithat Frashëri és Mit’hat Frashëri. Ismert publicisztikai álnevei Lumo Skëndo és Mali Kokojka.
Remove ads
Életútja
Ifjúsága
A bektási felekezetű, illusztris Frashëri család sarja volt. Apja, Abdyl Frashëri (1839–1892) a 19. század végi albán nemzeti mozgalom, a Prizreni Liga egyik ideológiai vezetője volt. Naim Frashëri (1846–1900) költő, politikus és Sami Frashëri (1850–1904) író, publicista, politikus unokaöccse.[2] Janinában született, majd Konstantinápolyban nevelkedett, ahol családja az emigráns albánság nemzeti mozgalmát szervezte.[3] Tanulmányait Konstantinápolyban és a janinai Zosziméa iskolában végezte.[4] Írt és olvasott törökül, görögül, franciául, németül és olaszul.[5]
Tizenhét éves korától, 1897-től Kristo Luarasi és Kosta Jani Trebicka mellett részt vett a Kalëndari kombiar (’Nemzeti naptár’) című, Szófiában megjelenő kulturális almanach szerkesztésében.[6] 1901-ben ugyancsak Szófiában életrajzi könyvet jelentetett meg az előző évben elhunyt nagybátyjáról, Naim Frashëriról.[7] Az ezt követő években gyógyszerészetet tanult, majd tanulmányait félbeszakítva 1905-től 1910-ig a Szaloniki vilajetben végzett köztisztviselői munkát.[8] Ezzel párhuzamosan 1908 és 1910 között Lumo Skëndo álnéven Lirija (’Szabadság’) címen hetilapot adott ki Szalonikiben,[9] és több, az albán nemzeti ügyet támogató pamfletet írt.[10] Lapjában vetette fel az egységes albán ábécé megteremtésének szükségességét is, s 1908. november 11–22-én ő elnökölte az e célból megrendezett manasztiri kongresszust.[11] 1909 januárjában ugyancsak Szalonikiben indította el Diturija (’Tudás’) címen havonta megjelenő folyóiratát, egy gazdagon illusztrált művelődési, irodalmi és ismeretterjesztő lapot, amelyet egészen 1929-ig szerkesztett (1916-tól Bukarestben, 1926 után Tiranában).[12] Szaloniki évei alatt aktív szerepet vállalt a helyi albán hazafias kör tevékenységében. Politikai irányultságát alapvetően a pragmatizmus határozta meg, elsősorban az Oszmán Birodalom keretein belüli albán autonómiát vélte elérhető célnak, és ennek érdekében támogatta az ifjútörök mozgalmat.[13]
A független Albánia szolgálatában (1912–1926)
Az Oszmán Birodalom küszöbön álló összeomlását látva, majd miután az első Balkán-háború kitörésekor a szomszéd országok seregei lerohanták Albániát, politikai gondolkodása elmozdult a radikálisabb nacionalizmus irányába.[14] 1912 októberében részt vett Üsküpben a Honmentők Fekete Társasága (albán Shoqëria e Zezë për Shpëtim) nevű, a céljai szerint Albánia függetlenségéért harcoló titkos egyesület létrehozásában.[15] Az albán függetlenséget 1912. november 28-án kikiáltó vlorai nemzetgyűlésen mint Koszovó és Përmet képviselője vett részt.[16] A december 4-én megalakult első nemzeti kormány, a Qemali-kabinet közmunkaügyi minisztere lett, de miután néhány minisztertársával együtt Qemali belső ellenzéke lett, 1913 márciusában elmozdították a helyéről.[17]
1914. május 28-ától rövid ideig Turhan Përmeti újjáalakított kormányában volt közmunka-, posta- és távírdaügyi miniszter,[18] később pedig belgrádi főkonzulnak nevezték ki.[19] Ebből az időszakból számos iskolai szöveggyűjtemény, újságcikk, politikai és történeti publicisztika kötődik a nevéhez, ezenkívül 1915-ben egy szépirodalmi kötetet is megjelentetett verseivel és novelláival (Hî dhe shpuzë, ’Hamu és parázs’).[20] 1916 februárjában és márciusában részt vett az elbasani ideiglenes nemzetgyűlés előkészítő munkálataiban.[21] Az országot megszálló Osztrák–Magyar Monarchia katonai hatóságai azonban lefogták és Romániába internálták.[22] Bukarestben folytatta publicisztikai tevékenységét, 1916. május 5-én indította el a rövid életű L’Indépendence albanaise (’Albán Függetlenség’) című kétheti politikai lapot.[23] Később unokatestvérével, Mehdi Frashërival Lausanne-ban telepedett le, ahol újság- és esszéírással foglalkozott.[24] A világháború lezárultával, 1918 decemberében már ismét Albániában volt, és Mehmet Konicával, valamint Myfit Libohovával együtt az ideiglenes durrësi nemzetgyűlés szervezésén fáradozott, majd a december 25-én megalakult második Përmeti-kormány tagja lett.[25]
1919-től a világháborút lezáró Párizs környéki béketárgyalásokon részt vevő albán delegáció tagja volt, amelynek vezetését 1920. november 25-én vette át.[26] 1921-ben a Népszövetség albán küldöttségének vezetőjévé nevezték ki.[27] Párizsi és genfi évei alatt számos francia nyelvű lapnak – többek között a France-Orient, L’Europe nouvelle, Mercure de France, Revue de Genève, Les Peuples libres című folyóiratoknak – írt publicisztikát Albánia politikai helyzetéről és az albánkérdésről.[28] 1922-ben visszatért Albániába, majd 1923 februárjában – a két ország közötti diplomáciai viszony felvételekor – Albánia első athéni nagykövetévé nevezték ki.[29]
Az 1924-es júniusi forradalom után a hatalmat külföldi támogatással visszaszerző Ahmet Zogu diktatórikus politikai lépéseivel nem tudott azonosulni, így 1926-ban lemondott diplomáciai hivataláról, visszavonult a politikától, és Tiranában megnyitotta – saját korábbi írói álnevét felhasználva – a Lumo Skëndo könyvesboltot.[30] A passzív ellenállás útját választó Frashëri Zogu határozott, hajlíthatatlan, köztiszteletben álló ellenzékének számított, a zogista rendszerrel elégedetlen értelmiségi kör egyik vezéralakja volt, könyvesboltja az elégedetlen fiatalok gyakori találkozóhelye lett.[31]
A Nemzeti Front élén (1939–1944)
Miután azonban 1939. április 7-én a fasiszta Olaszország lerohanta Albániát és megalakította saját bábkormányát, Frashëri felismerte, hogy a passzív ellenállás többé nem járható út.[32] A megszálló olaszok ugyan igyekeztek megnyerni őt ügyüknek, ám nem jártak sikerrel.[33] Frashëri ehelyett az ellenállás megszervezésébe fogott, s májusban tiranai házában megtartotta az antifasiszta érzelmű ellenzékiek első titkos gyűlését.[34] A résztvevők megalakították politikai szervezetüket, ekkor még Nemzeti Ellenállási Mozgalom (Lëvizja Kombëtare e Rezistencës) néven, amelynek elnökévé Frashërit választották.[35] Jelszavuk „Albánia az albánoké!” (Shqipëria shqiptarëvet!) volt.[36] Nem hivatalosan már e korai időktől is használták a szervezetre a Nemzeti Front (albánul Balli Kombëtar), tagjaira pedig a ballisták (ballistët) megnevezést.[37]
Az általa irányított földalatti politikai szervezet törzsét eleinte elsősorban haladó szemléletű, de hazafias délalbán (toszk) muszlim földesurak és ortodox értelmiségiek alkották.[38] Republikánus és nacionalista programjuk elsődleges célja az olasz megszállók kiűzése és az etnikai határokat figyelembe vevő Nagy-Albánia létrehozása volt.[39] Tevékenységük eleinte antifasiszta tüntetések szervezésében és röplapok terjesztésében merült ki, majd 1941-ben megszervezték első gerillacsapataikat is, jóllehet, a megszállók ellen csak szórványosan intéztek katonai támadásokat.[40] Mozgalmuk addigra számos hívet szerzett magának más társadalmi csoportokból is, s összetételét tekintve egyre inkább népfrontos jelleget öltött. Ezt hangsúlyozandó, 1942 őszén párttá alakultak, s a Nemzeti Front elnöki tisztségében megerősítették Frashërit.[41] Az akkor közzétett tízpontos memorandumukban több haladó társadalmi és gazdasági reformot hirdettek meg.[42]
Frashëriéknak szembe kellett azonban nézniük azzal, hogy az albán ellenállás másik főszereplője, az 1941-ben alapított Albán Kommunista Párt és egyre kíméletlenebbül harcoló partizánserege másodrendű szerepkörbe kényszeríti őket.[43] 1943 derekán a szövetséges hatalmak megpróbálták az Enver Hoxha vezette kommunistákat és Frashëri ballistáit együttműködésre bírni, és a két párt közötti tárgyalások eredményeként 1943. augusztus 2-án megszületett a mukjei egyezmény, amelyben hitet tettek erejük egyesítése mellett a megszállók elleni harcban.[44] A kommunisták azonban a melléjük rendelt jugoszláv tanácsadók nyomására csakhamar felrúgták az egyezményt, és egy hónappal később már teljes frontos harcot hirdettek a ballisták ellen.[45] Az olaszok kapitulációjával és Albánia német megszállásával párhuzamosan 1943 szeptemberétől megszaporodtak a partizáncsapatok ballisták elleni támadásai, és polgárháborús helyzet alakult ki az országban. A Nemzeti Frontot csakhamar kiszorították néhány dél-albániai bázisáról.[46]
A Frashëri vezette Nemzeti Front végzetes lépésre szánta el magát: antifasizmusuk helyébe az antikommunizmus lépett, s a megszálló németekkel kollaborálva harcoltak a kommunisták ellen.[47] Társadalmi bázisuk e lépés következtében vészesen megfogyatkozott, és kezdeti katonai sikereiket 1944 májusára-júniusára a teljes kudarc váltotta fel: a kommunista partizánbrigádok elsöprő erejű ellentámadásai visszavonulásra kényszerítették a németeket, a ballisták pedig a Durrës és Shkodra közötti észak-albániai partszakaszra szorultak vissza.[48]
Kétségbeesett lépésként Frashëri 1944. június 15-ére titkos találkozóra hívta a szintén antikommunista érzelmű Törvényesség képviselőit és az északi törzsek vezetőit. A Tirana melletti Tufinában létrejött találkozón Midhat Frashëri mellett a fő résztvevők Abaz Kupi, Fiqri Dine, Eqrem Vlora és Gjon Markagjoni voltak, akik megállapodtak abban, hogy a Rexhep Mitrovica vezette bábkormányt félreállítva, egy ideiglenes nemzeti kormányt alakítanak Dine vezetésével. Céljuk ezzel az volt, hogy a kollaboráns kormány helyébe kerülő nacionalista egységkormány a kommunisták győzelme esetén, migrációba kényszerülve is felléphessen az albán nemzeti érdekekért.[49] Július 14-én ez meg is történt, a Mitrovica-kormány lemondott, és július 19-én Dine megalakíthatta kormányát. A polgárháborús zűrzavar közepette azonban a kabinet nem tudott eredményesen működni, és alig hat héttel később, augusztus 29-én feloszlott.[50] A ballista gerillák 1944 szeptemberében a német csapattestek maradékai ellen fordították fegyvereiket, emellett az antikommunisták egy újabb prezai gyűlésén Midhat Frashërit kérték fel kormányalakításra.[51] Erre azonban már nem került sor, a Nemzeti Front 1944. november 3-án letette a fegyvert és feloszlatta alakulatait.[52]
Az emigráció évei
A kommunista partizánbrigádok mindent elsöprő előretörését látva a Nemzeti Front más vezetőivel – Ali Këlcyrával, Hasan Dosti, Vasil Andonival és Lec Kurtival – együtt Frashëri már ezt megelőzően az ország elhagyása mellett döntött. 1944. október 18-án Shkodrát elhagyva egy kis halászhajóval tengerre szálltak, s október 23-án kikötöttek a dél-olaszországi Brindisiben.[53] Ott Frashëri, miután a brit hatóságok kollaboránsnak tekintették, Këlcyrával együtt a barlettai internálótáborba került, ahonnan brit diplomaták közbenjárására csak 1945. szeptember 6-án eresztették el.[54] Távollétében albániai ingatlanjait és vagyonát elkobozták. Az országban egyedülálló, 20 ezer kötetes magánkönyvtára a tiranai Nemzeti Könyvtár állományába került.[55]
A hidegháború első éveiben azon dolgozott, hogy az amerikai és brit albán emigrációt összekovácsolja, ennek eredményeként 1949. július 7-én Párizsban megválasztották a Nemzeti Front helyébe lépő, több emigráns albán szervezetet egyesítő Szabad Albánia Bizottság elnökévé.[56] A testület székhelyét augusztus 26-án New Yorkba helyezték át. Éppen mielőtt a szintén emigrációban lévő Zoguval találkozott volna, Frashëri a New York-i Lexington hotelban 1949. október 3-án szívinfarktust kapott, és meghalt. Long Islanden temették el.[57]
Remove ads
Főbb művei
- Naim Be Frashëri. [’Naim Frashëri bég.’] Sofia. 1901. [Mali Kokojka álnéven.]
- Hî dhe shpuzë. [’Hamu és parázs.’] Sofia. 1915. [Versek, novellák.]
- Pjesë të zgjedhura nga vepra. [’Válogatott írások.’] Përg. nga Uran Butka. [Tiranë]: Phoenix. 1997.
- Mbresa udhëtimesh, 1911–1921: Shkup, Kosovë, Sofje, Zvicër, Paris. [’Úti élmények, 1911–1921: Szkopje, Koszovó, Szófia, Svájc, Párizs.’] Tiranë: Lumo Skëndo. 1999.
- Fati i Shqipërisë: Esse të zgjedhura. [’Albánia sorsa: Válogatott esszék.’] [Tiranë]: Belina. 2009.
Remove ads
Jegyzetek
Források
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads