Mos Def

amerikai rapper és színész From Wikipedia, the free encyclopedia

Mos Def
Remove ads

Mos Def (polgári nevén Dante Terrell Smith, később Yasiin Bey) (Brooklyn, New York, 1973. december 11. –) amerikai rapper, színész.

Gyors adatok
Remove ads

Életrajza

Tizenegy testvére van, szülei legidősebb gyermekeként jött a világra. 1994-ben saját együttest alakított UTD (Urban Thermo Dynamic) néven egyik öccsével és húgával. 1997-ben újabb együttest alapított Talib Kwelivel, Black Star néven. 1999 óta szólóénekesként is működik, ebben az évben jelent meg első szólólemeze. Több filmben is játszott pályafutása alatt. 2011-ben nevét Yasiin Beyre változtatta. 2016-ban bejelentette, hogy visszavonul.

Remove ads

Színészként

Filmjei között szerepel a 2008-as Tekerd vissza, haver! című vígjáték is, melyben a második főszereplőt játszotta. Ezen kívül több más mozgóképben is szerepelt, például a Galaxis útikalauz stopposoknak című regény 2005-ös megfilmesítésében is. Jelentősebb sorozatszerepei a Dexter című drámában az egyik visszatérő szereplő, valamint A kertvárosi gettó (The Boondocks) című felnőtteknek szóló rajzfilmben szintén egy visszatérő szereplőt alakított. Az olasz meló című 2003-as filmben Balfül szerepében volt látható.

Remove ads

Szólólemezei

  • Black on Both Sides (1999)
  • The New Danger (2004)
  • True Magic (2006)
  • The Ecstatic (2009)
  • Negus (2019)

A Black Star tagjaként

  • Mos Def & Talib Kweli are Black Star (1998)
  • No Fear of Time (2022)

Filmjei

Remove ads

Jegyzetek

Források

További információ

Fordítás

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads