Nagy István (szobrász)

Nagy István (Irsa, 1920. május 25. – Dörgicse, 2017. május 24.) magyar szobrász.

Ez a szócikk a szobrászról szól. Hasonló címmel lásd még: Nagy István (egyértelműsítő lap).

Nagy István
Született	1920. május 25.[1] Irsa
Elhunyt	2017. május 24. (96 évesen)[2][3] Dörgicse
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	szobrász
Iskolái	Magyar Képzőművészeti Egyetem
weboldal
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy István témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Élete

1920-ban született Irsán. Gyári munkásként 1941-1942-ben id. Szabó István szobrászművész környezetében szerezte első művészeti tapasztalatait. A második világháború idején katona, hadifogságba esett, ahonnan csak 1946-ban tért haza. Ismét fizikai munkás lett, közben tanult, érettségi vizsgát tett, és bekerült a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Itt 1956-ban végezte tanulmányait id. Szabó István és Pátzay Pál növendékeként.

1957-ben Szolnokon telepedett le az itteni művésztelep tagjaként, s rövidesen a város egyik illusztris művésze lett. A Varga Katalin Gimnáziumban tanított. A helyi, a regionális és az országos kiállítások állandó résztvevője volt, művei kollektív tárlatok keretében külföldre (Tallinn, Moszkva, Szófia, Bécs, Párizs) is eljutottak. A Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Bulgáriában, Olaszországban és Franciaországban járt tanulmányúton. 1976-ban és 1978-ban részt vett a Villányi Alkotótábor munkájában, s dolgozott a tokaji és a hajdúböszörményi művésztelepeken is.

1977 óta Dörgicsén élt. A szép Balaton-felvidéki táj újabb lendületet adott alkotói tevékenységének.

Művészetére jellemző

Főiskolás korában kisméretű állatfiguráival hívta fel magára a figyelmet, az állatok (macska, csikó, mackó stb.) művészeti megformálása pályája későbbi szakaszában is domináns maradt. Emberábrázolásai az anyasággal és az alföldi falvak mindennapi életével kapcsolatosak. Alkotásai szinte kivétel nélkül zárt, tömör kompozíciók, s legjellemzőbb vonásuk a monumentalitás. Műveiből derű, vidámság és humor árad, ugyanakkor erőteljes belső dinamizmussal bírnak, s harmonikusan egyesítik a természet elemeit és az anyag törvényszerűségeit. A szobrász samott alapanyagú munkáival az iparművészet felé közelít.

Művei

• „Varga Katalin Gimnáziumért” emlékplakett alkotója (1980)

Köztéri művei

• Teknősbékán ülő fiú (kő, 1958, Jászberény)
• Álló leány (mészkő, 1960, Bonyhád)
• Csikó (bronz, 1962, Budapest, XXI. ker., Csepel, Csillagtelep)
• Térdelő leány (kő, 1962, Debrecen)
• Álló nő (mészkő, 1963, Szeged, Szegedi Orvostudományi Egyetem kollégiuma)
• Játszó mackók (kő, 1966, Kazincbarcika)
• F. Bede László (kő portré, 1965 körül, Szolnok)
• Mackó (mészkő, 1969, Szolnok, Kassai úti Általános Iskola)
• falburkolat (kerámia, 1972, Tiszalök, Postaház)
• fríz, oszlopburkolat (kerámia, 1973, Nagykanizsa, Mávaut-pályaudvar)
• Dózsa György (bronz emléktábla, 1975, Szolnok)
• Kecske (kő, 1977, Szolnok)
• dombormű (terrakotta, 1978, Mezőtúr)
• Szolnoki szfinx (kő, 1979, Villány, Szoborpark)
• Mesélő (kő, 1979, Hajdúnánás)
• Mesefigura (mészkő, 1980, Hajdúnánás, Nevelőotthon)
• Zenélő (kő, 1983, Szolnok, belváros, Hild János park)

Zenélő tágabb környezetében

• Felszabadulási emlékmű (kő, 1983, Tiszajenő)
• Pelikán (bronz, 1984, Budapest, XVI. ker.)
• Játszó gyermekpár (kő, 1994, Székesfehérvár, Maroshegyi Óvoda)
• dombormű (kő, Dörgicse, Királypince)
• díszkút (bronz, Mezőtúr)
• Gróf Szapáry Gyula (bronz portré, Pusztataksony)
• Kút figurával (kő, Szeged)
• Bölénycsúszda (kazánlemez, Szolnok).

Művek közgyűjteményekben

• Damjanich János Múzeum, Szolnok
• Hajdúsági Múzeum, Hajdúböszörmény
• Janus Pannonius Múzeum, Pécs
• Banja Luka (YU).

Díjak, elismerések

• Budapest Fővárosi Tanács díszkút- és szoborpályázatának III. díja (1954)
• Jubileumi emlékérem (1970)
• Káplár Miklós-díj (1972)
• Megyei Tanács művészeti díja (1980)
• SZOT-díj (1985)
• Művészeti nívódíj (1985, 1987, 1994)
• Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díj (1995)