Robert Woodrow Wilson

Robert Woodrow Wilson (Houston, Texas, 1936. január 10. –) Nobel-díjas amerikai fizikus, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás egyik felfedezője.

Nem tévesztendő össze a következővel: Thomas Woodrow Wilson.

Ez a szócikk a Nobel-dijas amerikai fizikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Robert Wilson (egyértelműsítő lap).

Robert Woodrow Wilson
Született	1936. január 10. (89 éves)[1][2][3][4] Houston
Állampolgársága	amerikai
Foglalkozása	csillagász fizikus kutató
Iskolái	California Institute of Technology Rice Egyetem Lamar High School Rice Egyetem (1953. szeptember 6. – 1957. június 10., BA) California Institute of Technology (1957. szeptember 5. – 1962. március 1., PhD)
Kitüntetései	Henry Draper-érem (1977)[5] Herschel Medal (1977) fizikai Nobel-díj (1978, Pjotr Leonyidovics Kapica, Arno Allan Penzias, 181 250 kr)[6][7] Karl G. Jansky Lectureship (1984)
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Robert Woodrow Wilson témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Élete

Apja olajkutató volt, aki szabad idejében kedvtelésből rádiókat javított, ezért Robertet már piciny gyermekkora óta érdekelte az elektrotechnika és kiemelten a rádiózás. A középiskolában az átlagosnál jobb, de messze nem kiemelkedő tanuló volt, és 1953-ban éppen csak sikerült bejutnia a Rice Egyetemre. Ottani tanulmányait élvezte, mind jobb eredményeket ért el, és kitüntetéssel végzett, ami után 1957-ben felvették a Kaliforniai Műszaki Egyetemre (Caltech). Ott a Cambridge-ből érkezett vendégelőadó David Dewhirst tanácsára rádiócsillagászattal kezdett foglalkozni, és eközben az ugyancsak Cambridge-ből jött Fred Hoyle tanácsára az állandó állapotú világegyetem elméletének hívévé vált.

1958 nyarán Houstonban feleségül vette Elisabeth Sawint.

Első kutatási témájaként az Owens-völgyi Rádiócsillagászati Obszervatórium távcsövével elkészítette a Tejútrendszer rádiótérképét. Témavezetője eleinte a távcső megépítéséből oroszlánrészt vállaló John Bolton volt; miután Bolton hazautazott Ausztráliába, Maarten Schmidt vette át a munka irányítását. A távcsőhöz a Bell Laboratórium egy mézer erősítőpárt fejlesztett ki, és a mérnökökkel megismerkedve Wilson egyre inkább úgy gondolta, hogy a Ph.D. megszerzése után a Bellnél szeretne elhelyezkedni. Doktori értekezését 1962-ben nyújtotta be.

1963-ban állt munkába a Bell Crawford Hill-i telephelyén, hogy az ottani kürtantennával dolgozzon. Ez időben ott rajta kívül csak egy rádiócsillagász volt: Arno Allan Penzias. A két fiatal szakember közösen kezdett dolgozni, és együttműködésük hosszútávúnak bizonyult.

A felfedezés

Bővebben: kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás

1978-ban Arno Allan Penziasszal közösen nyerte el (megosztva) a fizikai Nobel-díjat. 1964-ben a Bell Laboratóriumban egy új típusú antennán dolgoztak, és olyan zajforrást találtak, amit nem tudtak se azonosítani, se megmagyarázni, se kiküszöbölni — bár számos módszerrel próbálkoztak. Robert Dicke állapította meg, hogy az ősrobbanásból visszamaradt háttérsugárzást észlelték.