Ronnie Peterson

svéd autóversenyző From Wikipedia, the free encyclopedia

Ronnie Peterson
Remove ads

Bengt Ronnie Peterson (Örebro, 1944. február 14.Milánó, Olaszország, 1978. szeptember 11.) svéd autóversenyző. A Formula–1-ben haláláig a March, a Tyrrell és a Lotus csapatoknál versenyzett.

Gyors adatok
Remove ads

A Formula–1 előtt

Sok Formula–1-es autóversenyzőhöz hasonlóan ő is gokart-versenyeken tűnt fel először. 1963-as és 1964-es svéd győzelmei után 1966-ban áttért a Formula–3-ra az édesapja, Bengt Peterson által tervezett járművel, amelyet egy Brabham mintájára készített. Ebben az évben Dalslandban harmadik helyezést ért el a Formula–3-ban. 1967-ben néhány alkalommal visszatért a gokart-versenyzéshez. 1968-ban lecserélte a Brabhamet a Tecno Racing Car egyik autójára, és 26 Formula–3-as versenyéből 12-t meg is nyert. 1969-ben szintén a Formula–3-ban Monacóban győzelmet aratott, majd ugyanebben az évben az európai nagydíjat is megnyerte. Ez az év sikeres volt Peterson számára: 16 futamgyőzelme volt, kétszer volt második helyezett, három alkalommal pedig harmadik helyen ért célba.[4]

Remove ads

A Formula–1-ben

Thumb
Ronnie Peterson 1976-ban

Az 1970-es monacói nagydíjon mutatkozott be a Colin Crabbe Racing csapat színeiben. A rendelkezésre álló szűk pénzügyi keret nem tette lehetővé, hogy annyit teszteljenek, mint a nagyobb csapatok, Peterson mégis 12. helyen végzett az időmérő edzésen a 16 versenyzőből. Csapatából ő ért célba egyedül, hetedikként. 1971-re a March szerződtette a pilótát, aki nagyon jó időket futott a March 711-es versenyautóval. Monacóban szerezte meg pályafutása első pontjait, rögtön egy második pozícióval. A dobogó középső fokára állt Nagy-Britanniában is, az év versenyén, Monzában pedig úgy tűnt, összejöhet első győzelme. Regazzoni emlékezetes rajtjával az első helyre jött fel a negyedik sorból. Regazzoni után Peterson vezetett, majd Stewart után Regazzoni visszavette az első helyet. A futam végére többen is esélyesek voltak a győzelemre, végül azonban mindössze 0,01 másodperccel ismét második lett Peter Gethin mögött. A szezont összesen négy második és egy harmadik hellyel zárta, ezzel pedig a csaknem kétszer annyi pontot szerző, domináns Jackie Stewart mögött második lett a bajnokságban. Érdemeit nagyobbítja, ha hozzátesszük, hogy egyetlen másik March-pilóta sem tudott pontot szerezni. 1972-ben Peterson és a March menetelése megszakadt, a brit csapat három verziót épített autójából, mire végre sikerült viszonylag versenyképes modellel előállnia. Peterson egyetlen dobogós eredményt szerzett a Nordschleifén, a bajnokságot pedig 9. helyen zárta. Valós teljesítményét mutatja, hogy csapattársa ezúttal is nulla ponttal zárt, márpedig ebben az évben a svéd az újonc Niki Laudát kapta maga mellé.

Az 1972-es szezon végén Peterson elhagyta a Marchot, és a címvédő csapathoz, a Lotushoz igazolt, ahol Emerson Fittipaldi csapattársa lett. 1973-ban, a francia nagydíjon szerezte pályafutása első győzelmét a Formula–1-ben. 1973-ban négy futamot nyert (a francia, az osztrák, az olasz és az amerikai nagydíjat), ez a világbajnokság harmadik helyéhez volt elég. 1974-ben a Lotus 76-os autóval – amelyet sem ő, sem csapattársa, Jacky Ickx nem szívlelt – háromszor lett első, egyszer harmadik, és hat futamon nem ért célba. Így a világbajnoki ranglistán ötödik helyen végzett. Az 1975-ös év sikertelen volt a Lotus csapat számára, Ickx és Peterson is egy régebbi Lotus modellel versenyeztek. A csapatfőnök, Colin Chapman próbálta visszatartani a svéd pilótát, 1976-ban egy Lotus 77-tel indult a brazil nagydíjon, ám az olasz nagydíjat már a March csapat visszatérőjeként nyerte meg. A következő évben a Tyrrellhez igazolt és a hatkerekű P34-essel versenyzett. Egyszer állhatott a szezon során a dobogóra, amikor harmadikként végzett a belga nagydíjon. 1978-ban ismét a Lotus csapat színeiben versenyzett, Mario Andretti csapattársaként. A két pilóta magasan kiemelkedett az akkori mezőnyből. Abban a szezonban két futamot nyert, mert szerződése megakadályozta abban, hogy megelőzze csapattársát. Első lett a dél-afrikai nagydíjon, amelyen az utolsó körben vette át a vezetést Patrick Depailler-től, valamint az osztrák nagydíjon is elsőként állhatott a dobogóra. Utolsó versenyéig, az olasz nagydíjig Andrettivel osztoztak az 1-2. helyeken. 1979-re biztos helye lett volna a McLarennél.

Remove ads

A Formula–2-ben

1970-ben a Formula–1 mellett az akkori szokásnak megfelelően a Formula–2-ben is szerepelt. Itt a gyári March csapat pilótája volt. Az összetett bajnokság negyedik pozíciója elegendő volt ahhoz, hogy a következő évben már a gyári csapat tagja legyen. A következő szezonban Nagy-Britanniában, Franciaországban, Svédországban, Ausztriában és az utolsó előtti versenyen Peterson győzni tudott. Carlos Reutemannt 14 ponttal előzte meg a végelszámolásban, ezzel a Formula–2-es bajnoki címet is megnyerve. 1976-ig még részt vett néhány versenyen a sorozatban, és győzelmeket is szerzett.

Halála

1978. szeptember 10-én az olasz nagydíjon Peterson harmadikként rajtolt, a verseny első körében ütközött Hunttal, majd a védőkorlátnak csapódott. A baleset látszólag nem volt különösebben súlyos, a sérült pilótát társai hamar kiszabadították az időközben lángra kapott versenyautóból. Ezt követően a milánói kórházba szállították törött lábával, másnap reggel azonban zsírembólia miatt meghalt.

2008-ban szülővárosában, Örebróban múzeumot nyitottak a tiszteletére.[5]

Remove ads

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

További információk Év, Csapat ...
Remove ads

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Ronnie Peterson című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads