Széchenyi István Gimnázium (Sopron)

soproni középiskola From Wikipedia, the free encyclopedia

Széchenyi István Gimnázium (Sopron)map
Remove ads

A Berzsenyi jobb

Gyors adatok
Remove ads

A gimnázium rövid története

Thumb
A soproni főreáliskola az 1890-es években (Hauser Károly festménye)

Pályafutását katolikus alreáliskolaként kezdte 1857-ben, de még egy évtized sem telik el, midőn felekezet nélküli főreáliskolává válik. Az államosítása az intézménynek 1872-ben történt meg.

Az első világháború alatt hadikórházként működött. A háborút lezáró trianoni béke – mely Sopront Ausztriának juttatta – hatására az iskola teljes felszerelését Győrbe szállították. A váratlanul jött népszavazás eredményeként Sopron azonban megmaradt magyarnak – ennek ellenére az iskola felszerelését mindmáig nem szolgáltatták vissza teljesen.

A legnagyobb magyar nevét Vass József közoktatási miniszter vetette fel a főreáliskolával, 1922-ben. 1930-ban reálgimnázium lett, öt évre rá pedig már gimnázium.

A II. világháború alatt ismét hadikórház szerepét látta el, de a háború végezetével ismét beindult az oktatás. 1990-ig még többször jelleget váltott az intézmény (volt fiúgimnázium, postaforgalmi szakközépiskola), akkor azonban négy- és hatosztályos gimnáziummá vált.

Sopron város egyik legnagyobb beruházásának számított az a 2006-ban hozott döntés, mely a gimnázium teljes körű felújítását rendelte el. A felújított intézmény ünnepélyes átadására 2007. november 23-án került sor.

Remove ads

A gimnázium igazgatói

  • Tauber Sal. Ferenc (1850–1855)
  • Rách Sal. Ferenc (1855–1858)
  • Gartner Ferenc (1858–1859)
  • Hodich Ferenc (1859–1867)
  • Geronnai-Kossow Albert (1867–1868)
  • Fuchs Pál (1868–1870)
  • Ulber Mátyás (1870–1872)
  • Salamin Leó (1872–1897)
  • Dr. Wallner Ignác (1897–1914)
  • Rodt Lajos (1914–1919)
  • Lauringer Ernő (1919–1941)
  • Dr. Gábor Géza (1941–1945)
  • Dr. Martonos Lajos (1945–1950)
  • Zagyva Imre (1950–1951)
  • Lajos József (1951–1954)
  • Földi Lőrinc (1954–1964)
  • Höfle József (1964–1970)
  • Tóth Ferenc (1970–1976)
  • Gombás Vilmos (1976–1981)
  • Palotai György (1981–1991)
  • Szakál Péter (1991–2001)
  • Szabó Miklós (2001–2017)
  • Farkas Gábor (2017-)
Remove ads

Híres széchenyisek

Tanárok

Diákok

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads