Szécsényfelfalu
magyarországi község Nógrád vármegyében From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Szécsényfelfalu község Nógrád vármegyében, a Szécsényi járásban.
Remove ads
Fekvése
Az Északi-középhegységben, az Észak-Cserhát területén fekszik, Budapesttől mintegy 100, Szécsénytől 7 kilométerre észak-északkeletre, a megyeszékhelytől, Salgótarjántól pedig nagyjából 20 kilométerre nyugat-északnyugatra, a Kő-hegy lábánál. A falut átszeli a Szécsényfelfalui-patak, és a határában folyik a Pilinyi-patak. A Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark települése.
Megközelítése
Zsáktelepülés, így átmenő forgalom nincs a településen. Csak közúton érhető el, a déli szomszédjában fekvő Endrefalva központja felől, a Rétság térségét Salgótarjánnal összekötő 22-es főútból kiágazó, valamivel több mint 2 kilométeres hosszúságú 22 106-os számú mellékúton érhető el. Autóbusszal a Volánbusz 3072-es, 3080-as, és 3082-es járataival közelíthető meg.[3] Vasútvonal nem érinti.
Remove ads
Története
1548-ban Nyakazó György birtoka volt a falu. 1552 körül került török fennhatóság alá, ekkor a szécsényi szandzsákba tartozott. A 18. században a Géczy család volt a település földesura. A 19. században a Prónay és a Zmeskál családok osztoztak a falun.
Közélete
Polgármesterei
- 1990–1994: Kuris Zoltán (független)[4]
- 1994–1998: Maczák Sándor (független)[5]
- 1998–2002: Maczák Sándor (független)[6]
- 2002–2006: Kuris Zoltán (Fidesz-MKDSZ)[7]
- 2006–2010: Kuris Zoltán (független)[8]
- 2010–2014: Keresztes Imre (független)[9]
- 2014–2019: Keresztes Imre (Fidesz-KDNP)[10]
- 2019–2024: Keresztes Imre (független)[11]
- 2024– : Keresztes Imre (független)[1]
A településen cigány nemzetiségi önkormányzat is működik.
Népesség
A település népességének változása:
A népesség alakulása 2013 és 2024 között:
Lakosok száma | 418 | 402 | 390 | 328 | 385 | 387 | 399 |
2013 | 2014 | 2015 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
Adatok: Wikidata
2001-ben a település lakosságának 96%-a magyar, 4%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[12]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 96,4%-a magyarnak, 14,6% cigánynak mondta magát (3,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 77,6%, református 1,4%, evangélikus 2,1%, felekezeten kívüli 3,8% (15% nem nyilatkozott).[13]
2022-ben a lakosság 93,5%-a vallotta magát magyarnak, 14,5% cigánynak, 0,3% németnek, 0,3% szlováknak, 0,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 63,9% volt római katolikus, 1,6% református, 1,6% evangélikus, 0,8% görög katolikus, 0,3% izraelita, 0,3% egyéb katolikus, 7,5% felekezeten kívüli (24,2% nem válaszolt).[14]
Remove ads
Egyházi közigazgatás
Római katolikus egyház
A Váci egyházmegye Nógrádi Főesperességének Szécsényi Esperességi Kerületébe tartozik. Nem rendelkezik önálló plébániával, Endrefalva plébániájának filiája. Római katolikus templomát Szent János evangélista nevére szentelték.
Evangélikus egyház
Az Északi Evangélikus Egyházkerület (püspökség) Nógrádi Egyházmegyéjének (esperesség) Szécsényi Evangélikus Egyházközségéhez tartozik.
Remove ads
Természeti értékek
Nevezetességei
Jegyzetek
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads