Székesfehérvár vasútállomás
vasútállomás Fejér vármegyében From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Székesfehérvár vasútállomás a Székesfehérvár közigazgatási területén található vasútállomások és megállóhelyek közül a legfontosabb, a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. üzemelteti. A létesítmény a Dunántúl egyik legmodernebb, legnagyobb és legforgalmasabb vasúti csomópontja, ahol öt vasútvonal fut össze.
1860-ban nyitották meg. 1930-ban perontetőket kapott. A második világháborúban történt lerombolásáig többször átépült. Az új felvételi épület jellegzetes szocreál stílusban 1953-ra készült el teljesen. Ekkor Magyarország legkorszerűbb vasútállomása volt. Abban a formában kisebb átalakításokkal hatvan évig szolgálta a vasúti közlekedést. 1987-ben villamosították. 2014–2016-ban megint átépítették, azóta ismét az ország egyik legmodernebb pályaudvaraként tartható számon.[1] Visszakerültek a perontetők. Az átépítés előtt egyik különlegessége a Magyarországon egyedülálló, áthidalásos szerkezetű II. számú irányítótorony volt, ami 1954-re épült fel és 2016-ban, a felújítások munkálatok során bontottak le. A szocialista realizmus szellemében épített, gazdagon díszített, monumentális felvételi épület műemlék, hiszen a korstílus egyik legjelentősebb magyarországi termékének számít. A felvételi épület mellett a pályaudvar látványos fűtőháza, fordítókorongja és járműjavítója is fontos vasútépítészeti objektum.
Remove ads
Története
Székesfehérvárott elsőként a Déli Vasút épített vasutat: 1860. július 1-jén adták át a mai 5-ös vonalat Újszőny és Székesfehérvár között, mely nem Budapesttel, hanem Béccsel kötötte össze a várost. A város azt szerette volna, ha a belvároshoz közel épül meg az állomás, ehhez földet is felajánlott, végül mégis a jelenlegi helyen kezdtek építkezni, ami miatt a város vezetése holdanként 350 forintot kért a vasúttársaságtól. A Budapest–Székesfehérvár-vonalon 1861-ben indult meg a forgalom, 1896-ban pedig újabb két vonallal bővült az állomás kapacitása.[2] A vasúttársaság a peronok fölé nagy alapterületű fa fogadócsarnokot emelt, amely a felvételi épülethez csatlakozott.[3] A székesfehérvári állomást elkerülte az 1907-ben indított első balatoni (tapolcai) vonal, mivel azállomás ekkor még a Déli Vasút tulajdona volt, és mintegy 30 évig nem is lehetett közvetlenül Székesfehérvárra jutni a Balatonról, Börgöndön át kellett szállni.[2]
1926-ban átépítették az állomásépületet, az 1930-as években pedig két aluljárót is építettek.[4] 1930-ban Neÿ Ákos tervei alapján vasbeton szerkezetű perontetőrendszert kapott a vasútállomás.[5] Az állomással együtt javítóüzem is létesült, mely az első világháború előtt mintegy 600 munkást foglalkoztatott. A mai Béke tér környéke a 30-as években kezdett kiépülni az állomás körül. A vasútvonal, és ezzel az állomás csak 1932-ben került a MÁV tulajdonába.[4]
A felvételi épület és az egész pályaudvar (valamint a teljes környék) megsemmisült a második világháborúban.[4] A ma is látható – Kelemen László építész által tervezett – félkész épületet 1951-ben adták át.[6] Az épület maga csak 1953-ra lett kész, még díszítés nélkül, a Konecsni György és Béres Jenő által készített szocreál pannó csak 1959-re készült el.[7]
Az állomást 1987-ben villamosították.[8]
Átépítés (2014–2016)
Az állomás átépítése nagyrészt európai uniós forrásokból valósult meg 2014 és 2016 között, 33 milliárd forintos keretből.[3]
Új magasperonok és perontetők épültek, de megújultak a vágányok is. A felújítás nagyrészt a műszaki elemeket, kábeleket, biztosítóberendezéseket, informatikai rendszereket érintette, kevéssé sikerült az utazóközönség számára is látványos változtatásokat eszközölni. A főépületet csak részlegesen újították fel, új vágánykiosztást készítettek, amihez a peronrendszert igazították és aluljárót létesítettek. A generáltervezést és az aluljáró építését a FŐMTERV Zrt. végezte, az épület részleges felújításával a Mata-Dór Architektúra Kft.-t bízták meg, ahol Balázs Mátyás építész vezette a munkálatokat. A perontetőket a Hajnal Építész Iroda tervezte. Az épületet korszerűsítették és akadálymentesítették, így az aluljáróból lifttel is fel lehet jutni a pénztárcsarnokhoz. A befelé nyíló – tűzvédelmi szempontól veszélyes – lengőajtókat automata ajtókkal helyettesítették. A műemléki védettségű épület eredeti színét dokumentáció hiányában visszaállítani nem tudták, így kívül bézs, belül fehér festést kapott. Az első peron tetőszerkezete nem szerepelt a tenderben, de sikerült részlegesen megújítani, terhelhetősége minimális volt, ezért az utastájékoztató berendezéseket külön konzolokra kellett szerelni.[3] 2016-ra nem sikerült elkészülni a gyalogos felüljáróval, mely a sínek által kettészelt városrészeket köti össze,[3] a 220 méter hosszú szerkezetet csak 2021 decemberére fejezték be.[9]
A Magyarországon egyedülálló, Rimanóczy Gyula vagy Kelemen László által tervezett, 1954-ben épült II. számú váltóállító tornyot a felújítás részeként elbontották, a civilek tiltakozása ellenére.[3][10][11]
A modernizálásnak köszönhetően az áthaladó vonatok megengedett sebessége csaknem megháromszorozódott, a fővágányokon 100, a megelőző vágányokon 80, a mellékvágányokon 40 kilométer/óra lett.[1]
Remove ads
Vasútvonalak
Az állomást az alábbi vasútvonalak érintik:
Szomszédos állomások, megállóhelyek
A vasútállomáshoz az alábbi működő állomások és megállóhelyek vannak a legközelebb:
- Szárazrét megállóhely (Komárom vasútállomás, Székesfehérvár–Komárom-vasútvonal)
- Dinnyés megállóhely (Budapest-Déli pályaudvar, Budapest–Murakeresztúr-vasútvonal)
- Maroshegy megállóhely (Murakeresztúr vasútállomás, Budapest–Murakeresztúr-vasútvonal)
- Várpalota vasútállomás (Szombathely vasútállomás, Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal)
- Börgönd vasútállomás (Pusztaszabolcs vasútállomás, Székesfehérvár–Pusztaszabolcs-vasútvonal)
Forgalom
Remove ads
Közösségi közlekedés
Autóbusz
Helyi
A vasútállomás Székesfehérvár közösségi közlekedésének egyik decentruma.
- Innen indul számos helyi autóbuszjárat: 30, 31, 31E, 32, 33, 34, 35, 36, 38[12]
- Valamint érinti több másik is: 13G, 20, 37, 40, 41, 43, 44
A vasútállomást az autóbusz-pályaudvarral a következő járatok kötik össze: 13, 13A, 13G, 13Y, 36, 37, 38, 44. Kerülőútvonalon a következő körjáratok is kapcsolatot teremtenek Székesfehérvár két legfontosabb tömegközlekedési csomópontja között: 40, 41, 43.
Helyközi
A pályaudvar előtti térről észak, északnyugat felé helyközi autóbuszokat indít a Volánbusz, valamint a Szegedet a várossal, illetve a városon keresztül Győrrel, Veszprémmel és Siófokkal összekötő távolsági járatok is megállnak.[13]
A város központi autóbusz-pályaudvara a Belvárosban, a Piac téren található, azonban a jövőben[mikor?] várhatóan a vasútállomás mellé költözik.[forrás?]
Taxi
A pályaudvar előtti téren taxiállomás található.[14]
Remove ads
Műszaki jellemzők
Az állomás 21 fővágánnyal rendelkezik, amiből 16 vonatfogadó és -indító, 5 pedig tehervonati indítóvágány. A fővágányokon 75 hertzes sínáramkörös (EÉVB) jelfeladás van kiépítve. Az állomáson Elektra 2 egyközpontos, tolatóvágányutas elektronikus biztosítóberendezés üzemel. Az állomás 9 vágányán (1–9. vágányok) zajlik személyforgalom, a vágányok peronjai – az első vágányét kivéve – akadálymentesítettek, a sínkoronától mért magasságuk mindnek 55 cm, és lépcső mellett felvonóval is össze vannak kötve az aluljáróval.[15]
Remove ads
Galéria
- Az 1920 körüli állapot. Ekkor az állomás jellegzetessége a fa peroncsarnok volt
- A fűtőház fordítókorongja 424-es mozdonnyal 1963-ban
- A pályaudvar gurítódombja, 1987. Háttérben Tóváros kilencemeletesei
- A felvételi épület a személypályaudvar felől a 2014–2016-os átépítés előtt
- A nagycsarnok egyik monumentális pannója
- A festett üvegablak a nagycsarnok királylépcsőjének éke
- Stadler FLIRT az első vágányon még az átépítés előtt
- Maestral nemzetközi vonat az állomáson 2010-ben
- V43-as mozdony, háttérben a körfűtőház. Átépítés előtti állapot
- V63-as mozdony halad gyorsvonattal a II-es torony alatt, 2008
- Az új felüljáró építése 2015-ben
- Átépítés, 2015
- Kilátás a fűtőház felé az átépítés idején (2015)
Remove ads
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads