Tábori Nóra
(1928–2005) magyar színésznő From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Tábori Nóra (Temesvár, Román Királyság, 1928. június 15. – Budapest, Magyarország, 2005. november 23.) Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Remove ads
Élete

Temesváron született Suba Péter – akinek vegytisztító üzeme volt – és Tábor Katalin (1910–1978) – aki ebben az üzemben dolgozott – gyermekeként. Majd húszéves korkülönbségű szülei nem éltek házasságban, az édesanyja pedig még csak az ő születését követő napon töltötte be 18. életévét. Édesapja adoptálta, és a Suba Eleonóra Ibolya nevet kapta. Későbbi művésznevét anyja vezetéknevének melléknévi formájából és saját első keresztnevének a rövidített formájából alkotta. Szülei élettársi kapcsolata szakítással végződött. 10 éves korában (1938) költözött édesanyjával Magyarországra, ahol 1942-ben táncosnőként kezdte pályáját. Édesanyja végül férjhez ment Novák Mátyás szabómesterhez, akitől egy fia, Mátyás született.[3]
Both Béla szegedi iskolájában folytatott tanulmányok után 1943-ban diplomázott, és Szombathelyen Szalay Károly magántársulatához szerződött. Később Győrben, Sopronban, 1945-ben Pécsett lépett föl mint táncosnő, vagy szubrett. 1949-ben Szegeden játszotta első komolyabb szerepét Makszim Gorkij Ellenségek című darabjában. Innen 1951-ben szerződött át a Vígszínház elődjéhez, a Magyar Néphadsereg Színházhoz, és haláláig ott is maradt több mint 50 éven át. 1956-os Antigoné-alakítása hozta meg a sikert az addig munkásnőket, naivákat játszó művész számára, aki ezek után a kabarék állandó szereplője is lett. Sok filmszerepet is vállalt. 2005. november 23-án Budapesten hunyt el.
2005. december 12-én helyezték végső nyugalomra római katolikus szertartás szerint a Farkasréti temetőben. A szertartáson beszédet mondott Lukács Sándor, Jordán Tamás és Rák Kati.[4]
Remove ads
Magánélete
Első férje 1946-tól Mezey Károly színész, táncos, koreográfus volt, akitől 1947. március 10-én Győrben megszületett a lánya, Mezey Julianna, de hamarosan elváltak.[5] Másodszorra Zselló Béla kohómérnökhöz ment feleségül, azonban ez a házassága is felbomlott. Harmadik házassága Hajdufy Miklós rendezővel, szintén válással végződött.[6] Lányától, aki 1969-ben az NDK-ban kötött házasságot, és ott közgazdász diplomát szerzett, két fiúunokája született, akik már Németországban élnek, de lánya gyakran szokott hazalátogatni a szülőföldjére.[7]
Korábban az Aranykéz utca, később 1985-től a pasaréti Házmán utca lakója volt.[8][9][10] A nyarakat gyakran töltötte balatonfüredi lakásában.[11]
Remove ads
Színházi szerepei

- Csehov: Sirály (Nyina)
- Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac (Roxane)
- William Somerset Maugham: Színház (Eve)
- Noël Coward: Vidám kísértet (Arcati)
- García Lorca: Bernarda Alba háza (Poncia)
- Molnár Ferenc: Az üvegcipő (Roticsné)
- Joseph Kesselring: Arzén és levendula (Abby)
- George Bernard Shaw: Megtört szívek háza (Guinness)
- Csurka István: Házmestersirató (Jónásné)
- Bernard Malamud: A segéd (Ida Borber)
- Örkény István: Rózsakiállítás (Mama)
- Molnár Ferenc: Liliom (Hollunderné)
- Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő (Nagyanya)
- Örkény István: Macskajáték (Orbánné)
- Szirmai Albert: Mágnás Miska (Nagymama)
- Sławomir Mrożek: Tangó (Eugenia, a nagymama)
- Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Ursula)
- Presser Gábor-Dusán: A Padlás (Mamóka)
- Csurka István: Vizsgák és fegyelmik (Olaszné)
- Gorkij: Éjjeli menedékhely (Kvasnya)
- Szép Ernő: Kávécsarnok (Fanny)
- Malamud: A segéd (Ida Bober)
- George Bernard Shaw: Pygmalion (Pearcené)
- Kushner: Angyalok Amerikában (Ethel Rosenberg)
- Lev Tolsztoj: Anna Karenina (Kartaszova)
- Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn (Big Mama)
- Bulgakov: Iván, a rettentő (Uljana Andrejevna)
- Marsha Norman: Jóccakát, anya! (Thelma Cates)
- Shakespeare: II. Richárd (Gloster hercegné)
- Sarkadi Imre: Oszlopos Smeon (Vinczéné)
- Bellini: A kalóz (Moretta)
- Szép Ernő: Május
- Örkény István: Forgatókönyv (Litkéné)
- Gyurkovics Tibor: Isten bokrétája (Lázár Árpádné)
- Martin McDonagh: Leenane szépe (Mag)
- Gábor Andor: Ciklámen (Szakácsnő)
- Peter Shaffer: Equus (Dora Strang)
- Krúdy Gyula: Rezeda Kázmér szép élete (Dóri)
- Carlo Goldoni: Mirandolina (Ortensia)
- Micheel Tremblay: Sógornők (Rhéauna Bibeau)
- Heinrich von Kleist: A heilbronni Katica avagy a tűzpróba (Helén grófnő)
- John Kander: Zorba (Madame Hortense)
- Luigi Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt
- Gyurkovics Tibor: Csóka-család (Margit)
- Örkény István: Vérrokonok (Bokor Miklósné)
- David Rabe: Bot és gitár (Harriet)
- Max Frisch: Don Juan, avagy a geometria szerelme (Donna Elvira, Don Gonzalo felesége)
- Gyurkovics Tibor: Nagyvizit (Mária)
- Gyurkovics Tibor: Az öreg (Kelemenné)
- Barta Lajos: Szerelem (Szalayné, Szalay felesége)
- Bernard Shaw: A hős és a csokoládékatona (Ekaterina)
Remove ads
Filmjei
Játékfilmek
- Gyarmat a föld alatt (1951) – Anna
- Különös ismertetőjel (1955)
- A tettes ismeretlen (1957)
- Sóbálvány (1958)
- Merénylet (1959) – Marschalkóné
- Vörös tinta (1959) – Erzsi, Ács felesége
- Esős vasárnap (1962) – Bakonyiné
- Kertes házak utcája (1962) – Palotásné
- A férfi egészen más (1966) – Kolléga III.
- Kárpáthy Zoltán (1966) – Tarnaváriné
- A beszélő köntös (1968)
- Egri csillagok 1-2. (1968) – Egri nő I.
- A vőlegény nyolckor érkezik (1972) – Császárné
- Emberrablás magyar módra (1972) – Annuska
- Lányarcok tükörben (1973) – Felszolgálónő
- A Pendragon legenda (1974) – Mrs. Burt / Jósnő
- A tanévzáró (1975, rövid játékfilm)
- Fekete gyémántok 1-2. (1976) – Fanny, öltöztetőnő
- Szépek és bolondok (1976) – Nelli
- A néma dosszié (1977) – Rózsa titkárnője
- Ki látott engem? (1977) – Újságárus
- Drága kisfiam (1978) – Aranka
- Hatásvadászok (1982) – Rózsi
- Szeretők (1984) – Vera anyja
- Gyerekrablás a Palánk utcában (1985) – Róza néni, Károlyi anyja
- Uramisten (1985) – Sajek anyja
- Doktor Minorka Vidor nagy napja (1986) – Gumó Ida
- Az agglegény (Mio caro dottor Gräsler) (1990)
- Sztracsatella (1996) – Mama
- Apa győz (1997, rövid játékfilm)
- Ámbár tanár úr (1998) – Mimi mama
- Hamvadó cigarettavég (2001) – Házinéni
- Az utolsó blues (2001) – Anya
- Az ember, aki nappal aludt (2003) – Englóner néni
Tévéfilmek, televíziós sorozatok
- Menyasszonytánc (1959)
- Sombreró (1959) – Ticsinkina
- Egy csirkefogó ügyében (1960) – Jane, Archie felesége
- Egy pár papucs (1964) – Rozmanné
- Tüskevár (1966) – Tutajos anyuka
- Az OP-ART kalap (1967)
- Ez az én otthonom (1967) – Vi
- Hajnali komédia (1967) – Mossie Knamony
- A sofőr visszatér (1968)
- Halász doktor (1968) – Korompayné
- Hogyan érik az ember? (1968)
- A Hanákné ügy (1969) – Januszné
- Komisznak lenni életveszélyes (1969) – Valerie Rogers
- Volt egyszer egy borbély (1969) – Lujzika
- A főúr a pokolban is főúr (1970)
- Az utolsó ítélet (1970)
- Don Quijote vagy Don Quijote? (1970)
- Eklézsia megkövetés (1970) – Csepreginé
- Jövőbéli históriák (1970) – Feleség
- Pokróc az ablakon (1970)
- Tündérlaki lányok (1970) – Malvin
- Aszfalt mese (1971)
- Jó estét nyár, jó estét szerelem (1971) – Hűvösné
- Zűrzavaros éjszaka (1971)
- A Stomfay család (1972)
- Széplányok sisakban (1972)
- Három affér (1972)
- Egy óra – három arc (1972)
- Gőzfürdő (1973) – Olympia Remington
- Két fiú ült egy padon (1973)
- Lyuk az életrajzom (1973) – Gizike
- Trójai nők (1973)
- Uraim, beszéljenek! (1973)
- Veszélyes övezet (1973)
- Apróhirdetés (1974)
- Asszony a viharban (1974) – Pásztélyiné
- Az éhes hajó (1974) – Madame
- Nincs többé férfi (1974) – Mama
- Tigrisugrás (1974)
- Zenés TV Színház: Örökzöld fehérben feketében 1-2. (1974) – Ádám Oszkár felesége
- Mesélő városok (1975-1979)
- Rokokó háború (1975)
- Ügyes ügyek (1975)
- Zendül az osztály (1975)
- Zöld dió (1975) – Luca, Kati anyja
- A vonatok reggel indulnak (1976) – Takarítónő
- Az ajtón kívül (1976)
- Blanka (1976)
- Bovári úr (1976)
- Haszontalanok (1976)
- Hungária Kávéház (1976)
- Lincoln Ábrahám álmai (1976) – Mary
- R.U.R. (1976)
- Robog az úthenger 1-6. (1976) – Cicuskám
- A fantasztikum betör a detektívregénybe, avagy Daibret felügyelő utolsó nyomozása (1977) – Házvezetőnő
- A néma dosszié (1977) – Rózsa titkárnője
- Holnap is élünk (1977) – Felszolgálónő
- Kolduskaland (1977)
- A király meztelen (1978) – Nevelőnő
- A váratlan utazás (1978) – Clair
- A zárka (1978)
- Abigél 1-4. (1978) – Truth Gertrúd
- Földünk és vidéke (1978)
- Második otthonunk – 4. rész: A munkahely (1978)
- Rejtekhely (1978) – Simonné
- Szent Zsuzsanna, avagy a mesterek iskolája (1978) – Anne-Mai
- Teréz (1978) – Grosszmanné
- A fürdőigazgató (1979) – Brigitta
- Bolondok kvártélya (1979) – Fonnyadiné
- Egyszál magam (1979)
- Mire megvénülünk 1-6. (1979) – Borcsa
- Rablók (1979) – Mrs. Hewlett
- A siketfajd fészke (1980)
- Három dobás hat forint (1980) – Sókyné céllövöldés
- Gyilkosság házhoz szállítva (1980) – Mrs. Eldridge
- Istenek és szerelmesek (1980) – Moira 1.
- Vereség (1980)[12]
- A farkas (1981) – Micike méltósága
- Nagyvizit (1981)[13] – Mária
- Szeszélyes évszakok (1981-1992) – Gépíró; Mama; Amálkás
- Utolsó alkalom (1981) – Szirmainé
- A tranzitutas (1982) – id. Sorsné
- Dániel 1-6. (1982)
- Hetedik év (1982) – Maca
- A Nap gyermekei (1983)
- Aranykor (1983)
- Az áldozat visszatér (1983) – Alice
- Életkedv-elvevök, rajta! (1983)
- Szeretők (1984) – Vera anyja
- Zenés TV Színház: Osztrigás Mici (1983) – Petyponné
- A bíró (1984) – Egy asszony
- A hallgatag hölgy (1984) – Madame Hawd
- A hattyú halála (1984) – Margitka
- Búcsú a fegyverektől, azaz (1984) – Izabella
- Hal négyesben (1984) – Sarolta
- Kérők (1984)[14] – Margit / Hadháziné
- Kölcsönlakás (1984) – Vali, Csatai felesége
- Nincs mese (1984)
- Rafinált bűnösök (1984)[14] – Valuskáné asszony
- Róka fogta csuka (1984) – Cigányasszony
- Zsákutca (1984)
- A nemzet csalogánya: Képek Blaha Lujza életéből (1985) – Anya
- Farkasok és bárányok (1985)[15]
- Kémeri 1-5. (1985)
- Széchenyi napjai (1985)
- Linda II. (1986) – Rebeka, jósnő
- Nem probléma (1986) – Mama
- Fenn az ernyő, nincsen kas (1987) – Borsosné
- Kávédaráló (1987)
- Senki nem tér vissza 1-5. (1987)
- Ragaszkodom a szerelemhez (1988) – Teréz
- Csalással nem! (1989) – Blochné
- Haláli történetek (1990)
- Pénzt, de sokat! (1991) – Mama
- Nem válok el (1992)
- Kisváros (1993-1996) – Hunyadi Erzsi
- Ártatlan szélhámosok (1994) – Ibolya
- En nämndemans död 1-3. – Gross mor
- Űrgammák (1995-1998) – Polla
- Az öt zsaru 1-6. (1998) – Irén
- Űrgammák, avagy a 0. Verzió (1998) – Polla
- 7-es csatorna (1999)
- Kérnék egy kocsit 1-5. (2000-2002) – Mrs. Bender, Laci anyja
- Pasik! I-III. (2000-2003) – Jocó nagymamája / A boszorkány, Palika nagy-nagy-nagymamája
- Kávéház (2001) – Anya
- Paraszt dekameron 1-3. (2001)
- Na végre, itt a nyár! (2002) – Etelka
- Gáspár (2004)
- Micimackó (2005, rövid tévéjáték) – Zsebibaba
Rajz- és bábfilmek
- Kukori és Kotkoda II. (1971) – Kánya Linka néni a telefonon (hang)
- Kérem a következőt! II. (1974) – Béka Réka (hang)
- A legkisebb ugrifüles II. (1976) – Spániel hölgy (hang)
- Vízipók-csodapók (1976) – Kecskebéka mama (hang)
- Futrinka utca (1979) – Auguszta papagáj (hang)
- Misi Mókus kalandjai (1980 [1982 mozifilmként]) – Szajkó néni; Papagáj (hang)
- Süsü, a sárkány kalandjai (1980-1984) – Dadus (hang)
- Hófehér (1983) – Rezonancia (hang)
- Csipike, az óriás törpe (1984) – Csigabiga (hang)
- Az erdő kapitánya (1988) – Elnökasszony (hang)
- Trombi és a Tűzmanó (1988-1990) – Trombi (hang)
- Sárkány és papucs (1989) – Matildka, a boszorkány (hang)
Remove ads
Szinkronszerepei
Filmek
Sorozatok
Rajz- és animációs filmek
Rajzfilmsorozatok
Remove ads
Díjai, elismerései
- Jászai Mari-díj (1957, 1961)
- Varsányi Irén-emlékgyűrű (1971)
- Érdemes művész (1975)
- Ajtay Andor-emlékdíj (1979, 1987)
- Kiváló művész (1981)
- Pro Comedia-emlékdíj (1992)
- Déryné-díj (1993)
- Kossuth-díj (1994)
- Az országos színházi találkozó díja (1994)
- Ruttkai Éva-gyűrű (1994)
- Köztársasági Elnöki Aranyérem (1996)
- Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1996)
Hangjátékok
- Erdődy János: A korona rabszolgái (1957)
- Somogyi Pál: Tűz Kárpátalján (1957)
- Maltz, Albert: Tüzes nyíl (1959)
- Királyhegyi Pál: A ház közbeszól (1960)
- Hollós Korvin Lajos: Hunyadi (1961)
- Móricz Zsigmond: Az isten háta mögött (1964)
- Lope de Vega: Hej Madrid, Madrid! (1966)
- Lawrence, Hilda: Sárga kesztyűk (1970)
- Füst Milán: A Lomnici-csúcs avagy: a méltóságos úr a kulcslyukon (1971)
- Kaffka Margit: Grószika meséi (1972)
- Stendhal: A besanconi vádlott (1972)
- Csetényi Anikó: Sok beszédnek sok az alja (1974)
- Nagy Lajos: A tanítvány (1974)
- Vészi Endre: Földszint és emelet (1974)
- Karinthy Ferenc: Visszajátszás (1977)
- Kocsonya Mihály házassága – Ismeretlen szerző közjátéka (1978)
- Charles Dickens: Copperfield Dávid (1979)
- Kurucz Gyula: Úriemberek (1980)
- Moldova György: Lopni tudni kell (1980)
- Tatay Sándor: Kinizsi Pál (1980)
- Karc: 1982. őszi kiadás (1982)
- Csipkerózsika (1986) .... 12. javasasszony
- Eliot, T.S.: Átokföldje (1986)
- Vathy Zsuzsa: Szállodaház (1986)
- Vészi Endre: A leselkedő (1986)
- Kambanélisz, Jákovosz: Sok hűhó Rodoszért (1987)
- Mándy Iván: Áramszünet (1988)
- Gárdonyi Géza: Zivatar Pékéknél (1989)
- Smocek, Ladislav: Labirintus (1990)
- Szepes Mária: Lázadó szerepek (1990)
- Szakonyi Károly: Vacsora kettesben (1992)
Remove ads
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads