Tajvan az olimpiai játékokon
nemzet az olimpiai játékokon From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Tajvan először az 1932-es nyári olimpiai játékokon vett részt, a Kínai Köztársaság részeként, ami akkor még a teljes Kínát (a kontinentális Kínát Tajvannal együtt) jelentette. Miután az 1949-es kínai kommunista forradalmat követően megalakult a Kínai Népköztársaság, a továbbiakban 1976-ig Tajvan szerepelt Kínai Köztársaság néven kínai államként, önálló csapattal a játékokon, a szárazföldi Kína pedig kényszerűen távolmaradt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1979-ben felajánlotta, hogy mind a két állam vegyen részt a játékokon. A Kínai Népköztársaság „Kína” (China) illetve Tajvan „Kínai Tajpej” (angolul: Chinese Taipei) név alatt, amit egyaránt elfogadtak. Tajvan ezen a néven 1984-től van jelen a sportünnepeken.
A tajvani sportolók 36 érmet nyertek eddig a játékok során (ebből kettőt még a Kínai Köztársaság színeiben), legeredményesebb sportáguk a taekwondo. Tajvan még nem nyert érmet a téli olimpiákon.
A Tajvani Olimpiai Bizottság 1960-ban alakult meg, a NOB még ebben az évben felvette tagjai közé. A bizottság jelenlegi elnöke Thomas W. Tsai.
Remove ads
Éremtáblázatok
Érmek a nyári olimpiai játékokon
A Kínai Köztársaság színeiben
Tajvan színeiben
Érmek a nyári olimpiai játékokon sportáganként
A Kínai Köztársaság színeiben
A Kínai Köztársaság érmei a nyári olimpiai játékokon sportáganként | ![]() |
Tajvan színeiben
Tajvan érmei a nyári olimpiai játékokon sportáganként | ![]() |
Remove ads
Források
- Chinese Taipei (angol nyelven). olympics.com. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
- Chinese Taipei (TPE) (angol nyelven). olympedia.org. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads