Wolfgang Julius von Hohenlohe

Wolfgang Julius von Hohenlohe, teljes nevén Wolfgang Julius von Hohenlohe-Neuenstein, magyarul: Hohenlohe Farkas Gyula (Neuenstein 1622. augusztus 3. – Frankfurt am Main 1698. december 26.) német hadvezér és Hohenlohe-Neuenstein(wd) grófja, mely családjának névadója is egyben.

Wolfgang Julius von Hohenlohe
Hohenlohe képe az 1898-as kiadású Magyarország vármegyéi, városai: Vasvármegye c. könyvben.
Született	1622. augusztus 3.[1][2] Neuenstein
Meghalt	1698. december 26. (76 évesen)[1][3][2] Frankfurt am Main
Állampolgársága	német
Rendfokozata	vezértábornagy
Csatái	szentgotthárdi csata
Házastársa	Sophie Eleanor of Holstein-Sonderburg-Plön (1666. augusztus 25. – )[4] Barbara Franziska of Welz-Wilmersdorf
Szülei	Countess Palatine Sophia of Zweibrücken-Birkenfeld Charles VII of Hohenlohe-Neuenstein
A Wikimédia Commons tartalmaz Wolfgang Julius von Hohenlohe témájú médiaállományokat.

Élete

Kanizsa ostroma, 1664 (jobbra fent 10. Hohenlohe tüzérsége)

Régi frank nemesi családból származott, szülei gróf III. Kraft von Hohenlohe-Neuenstein és a pfalz-zweibrücken-birkenfeldi Zsófia.

A Tübingeni Egyetem tanult. Meglehetősen fiatalon kezdett katonáskodni, s részt vett a harmincéves háborúban, protestáns oldalon. Szolgált többek közt Franciaországban, míg végül 1657-ben hazatért.

Kétszer házasodott, 1666-ban elvette a holsteini Sophie Eleonore von Holstein-Sonderburg-Pöln hercegnőt, ennek halála után Franziska Barbara zu Welz-Wilmersdorf grófnőt.

A császárellenes Rajnai Szövetség haderejénél generálisi rangot kapott, amely Magyarországra küldte, mert időközben 1663-ban új habsburg-török háború tört ki. Harcolt Horvátországban és a magyar területeken. 1664 januárjában Zrínyi Miklóssal együtt a kb. 25 ezer főnyi magyar-horvát-német seregek hadműveletekbe kezdtek a Dél-Dunántúlon, elfoglalták Berzencét, Babócsát és Pécset vették ostrom alá. Von Hohenlohe németeivel és a magyar-horvát gyalogsággal a várat és a várost tovább vívta, míg Zrínyi a lovassággal előretört és elpusztította a török utánpótlás számára oly fontos eszéki tölgyfahidat.

Kanizsa ostromát ellenben a nyáron megkésve kezdték meg. A harcokban von Hohenlohe is megsebesült, megbetegedett, majd Zrínyivel feladták az ostromot, mihelyst megjött a nagyvezír felmentő serege. Elesett Zrínyiújvár és a keresztény hadak lassan hátráltak Vas vármegyébe. Közben egy tekintélyes, mintegy 6000 fős francia sereg érkezett Itáliából Vas vármegyébe Jean de Coligny-Saligny vezérletével. Von Hohenlohe és Coligny Körmendnél az ottani magyar és horvát erőkkel meggátoltak a török fősereg egyik szárnyának azon kísérletét, hogy itt foglaljon hídfőállást.

Von Hohenlohe vezetése alatt levő rajnai szövetségi csapatok (amely döntő többségégében francia katonákból állt) Raimondo Montecuccoli császári generális irányította osztrák-német hadakkal egyesülve nyílt csatába szálltak a mintegy hatszoros túlerőben levő Köprülü Ahmed nagyvezírrel Szentgotthárdnál. A csata során Hohenlohe volt az aki a terepet jobban felmérte, s tett határozott javaslatot a zárt oszlopban végrehajtott döntő támadásra, mely végül eredményre vezetett és legyőzték a törököket. A végső stádiumban a francia csapatok parancsnokságát átvette Colignytől (felhatalmazást kapott erre XIV. Lajos francia királytól). A döntő támadás ötletét azonban Montecuccoli később sajátjának nyilvánította.

A háború után von Hohenlohe visszatért Frankóniai körzetbe.