Yves de Daruvar

magyar származású francia katona, tisztviselő From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

Yves de Daruvar (teljes nevén: Yves Djemschid Imre de Daruvar,[4] magyar nevén: daruvári Kacskovics Imre) (Isztambul, 1921. március 31. – Clamart, 2018. május 28.)[5] magyar származású francia katonatiszt, köztisztviselő, a francia ellenállás közismert alakja, az újabb kori magyar történelem, főleg a trianoni békekötés és annak következményeinek kutatója, publicistája.[6]

Gyors adatok
Remove ads

Élete

A nagy múltú nemesi Kacskovics családból származik. Apja daruvári Kacskovics Tibor egykori tüzértiszt,[9] anyja osztrák származású francia volt. Az 1920-as évek végén anyjával és húgával emigrált Franciaországba, ahol anyja Irán párizsi nagykövetségének titkárnője lett.[10]

Középiskoláit a Janson-de-Sailly, illetve a Louis-le-Grand gimnáziumokban végezte el, majd gyarmati tisztviselői pályára készülve 1940 májusában - annak ellenére, hogy még nem volt francia állampolgár - felvételi vizsgát tett a Tengerentúli Franciaország Nemzeti Iskolájába (elit gyarmati főiskola), ahova végül is októberben felvették, de már későn, mivel Yves de Daruvár az időközben elfoglalt Párizst elhagyva katonának állt.[10]

A háború alatt

Yves de Daruvar 1940. június 10-én, miután a francia kormány a főváros elhagyásáról döntött, katonai szolgálatra jelentkezett a helyi csendőrségen, de a túl fiatalnak talált önkéntest kinevették és gúnyosan azt tanácsolták neki, próbálkozzon vidéken. Három nap alatt elkerékpározott Bordeaux-ba, ahonnan Marokkóba akart eljutni. Végül is Saint-Jean-de-Luz-be ment tovább, ahol június 21-én titokban felszállt a kikötőt elhagyó utolsó hajóra, a lengyel Batory nevű gőzösre, hogy lengyel katonákkal együtt az angliai Plymouthba menjen és Londonban csatlakozzon a Szabad Francia Erőkhöz.[11]

Egy éves gyalogos kiképzésen vett részt, melynek végén zászlóssá léptették elő. 1941 júniusában elhagyta Angliát és a Charles de Gaulle-hoz csatlakozott Francia Egyenlítői-Afrikába hajózott. Innen a dzsungelen át mentek fel Csádba, ahol beosztották a Philippe Leclerc de Hauteclocque ezredes csádi gépesített csoportjához (G.M.T.) tartozó Csádbeli szenegáli lövészezred harcfelderítő századába.[12] 1942. március elején Daruvar járőralegysége kísérte Leclerc ezredest az ismét északra tartó hadoszlopban és küzdöttek az olaszok ellen a sivatagi harcban.[13] Részt vett mindkét Fezzanért folyó hadjáratban, a másodikban ki is tüntették, mivel a Tibeszti Nomád Csoporttal „tökéletesen hajtotta végre a rábízott feladatot Qatrun megerősített állásainak bevétele során”.[10] A továbbiakban Tunéziában harcolt az olaszok és a németek ellen. 1943. április 21-én egy éjszakai felderítő járőr parancsnoka, amikor figyelés közben egy 88 mm-es lövedék csapódott be mellette, repesze könnyebben megsebesítette arcát és fülét. Négy nappal később, húsvétkor azonban az ugyancsak mellette robbant két lövedék szilánkjai súlyos sérülést okoztak: eltörték az állkapcsát, elvágták nyelvét, illetve a lábába fúródnak. El Alameinben megműtötték, majd egy amerikai repülőgéppel a Kairó melletti Héliopolisz kórházába szállították; ott érte meg az afrikai harcok végét május 12-én.[10][14]

Azért, hogy részt vehessen Franciaország felszabadításában, 1944 elején, nem várva meg teljes felépülését, visszatért a közben átszervezett, Marokkóban állomásozó alakulatához, a Csádi Menetezredhez, majd – mint az ezredparancsnok segédtisztje – Leclerc tábornok 2. páncélos hadosztályával ő is Angliába hajózott. 1944. augusztus elején a hadosztály törzskarával szállt partra Normandiában, ahol saját kérésére egy szakasz élén ismét a frontvonalban harcolhatott.[10] Részt vett Alençon felszabadításában, 1944. augusztus 24-én Leclerc tábornokkal együtt vonult be Párizsba, majd folytatta a harcot.[15]

Szeptember 10-én, miután visszafoglalt egy akkor még nem nevezetes, de később – De Gaulle nyári rezidenciája révén – világhírűvé vált falut (Colombey-les-Deux-Églises), hamarosan már a Meuse folyónál voltak, de később (12-én) Andelot-nál erős német állásba ütköztek. Mivel a mintegy ezerötszáz német nem adta meg magát, a falut két századdal megostromolták. Daruvar a 10. század 1. szakaszát vezette nyugatról. Egy géppuskaállás elfoglalásával keletkezett résen az alegység behatolt Andelot-ba, lendületesen előretört, majd több torlaszon áthatolva egyesült a másik francia századdal. A harcban összesen nyolcszáz foglyot ejtettek – köztük volt a Daruvar szakasza által elfogott ezredes, törzskarával együtt –, s mintegy háromszáz németet megöltek. A városka eleste után az egész német hadosztály visszavonulásra kényszerült, aminek hála, másnap, 13-án felszabadul Chaumont. Daruvar főhadnagyot hadseregparancsban dicsérték meg.[16]

Folytatva a harcot, 1944. szeptember 17-én Châtel-sur-Moselle mellett ismét súlyosan megsebesült a lábán, így az ország felszabadításában tovább nem tudott részt venni. A főhadnagyot 1945-ben kitüntették a Becsületrend lovagkeresztjével, valamint tagja lett a De Gaulle alapította Felszabadítási Rendnek.[17]

A háború után

1944 novemberében Yves de Daruvar megkapta a francia állampolgárságot, így végre megkezdhette tanulmányait a Tengerentúli Franciaország Nemzeti Iskolájában, ahol főiskolai diplomát szerzett.[10]

1946 februárjában leszerelték és hat hónapos ösztöndíjjal az Amerikai Egyesült Államokba ment ismereteit bővíteni.

1947 és 1950 között Madagaszkárban volt egy közigazgatási kerület vezetője, majd Mauritániában (1952-1954), Elefántcsontparton (1955-1956) és Kamerunban (1957-1958) szolgált. Ezt követően Yves de Daruvar másfél évig volt Francia Nyugat-Afrika Utazási Irodájának megbízott vezetője, Dakari székhellyel, 1959-től 1962-ig pedig Francia Szomálipart főjegyzői tisztét töltötte be. 1962 júliusától 1963 januárjáig a Comore-szigeteki Köztársaság főbiztosa (gyarmati kormányzója) volt.[10]

1963-ban visszatért az anyaországba és az Atomenergia-bizottság főtisztviselőjeként dolgozott 1981-ig. 97 évesen hunyt el Clamart-ban, a francia haderők kiképzőkórházában. Ő volt Leclerc tábornok 2. páncélos hadosztályának Felszabadítási Renddel kitüntetett utolsó élő tagja.[5]

Számos kitüntetéssel rendelkezik, közöttük szerepel a Becsületrend nagykeresztje (2015), valamint A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1992). 2007. január 5. óta a Felszabadítási Rend Tanácsának tagja.[10]

Remove ads

Írói tevékenysége

Közvetlenül a háború után, már 1945-ben megírta visszaemlékezéseit Londontól Tunéziáig: a Szabad Franciaország útinaplója címmel.[18] A szabad francia erők egyik parancsnoka, a harcostárs François Ingold tábornok előszavával megjelent, képekkel és térképvázlatokkal gazdagon illusztrált könyv napjainkban is gyakran idézett mű.

Származása révén már ifjúkorában tudomást szerzett a trianoni békeszerződésről és annak következményeiről. Tanulmányozni kezdte a békekötés körülményeit, a győztes hatalmak viselkedését és arra a következtetésre jutott, hogy miután a második világháborúban kellően bebizonyíthatta Franciaország iránti hűségét, kellő erkölcsi alappal rendelkezik ahhoz, hogy honfitársai elé tárja a győztesek hitvány cselekedeteit, külön kiemelve a francia újságírók, diplomaták és tábornokok felelősségét. A trianoni békeszerződés 50. évfordulója jó alkalom volt kutatásai, illetve olvasmányai alapján készített feljegyzéseinek közlésére. Rövid áttekintést ad Magyarország történelméről, foglalkozik földrajzi egységével és néprajzi tagoltságával, az 1. világháború okaival, kialakulásával, a végén kialakult légkörrel s a fegyverszünettől a békekötésig zajló eseményekkel, a békeszerződés jogi, erkölcsi és területi vonatkozásaival, továbbá az új államokban élő magyar kisebbségek sanyarú helyzetével. Az 1970 júniusában lezárt mű 1971-ben Párizsban jelent meg Magyarország tragikus sorsa: Trianon avagy a felnégyelt Magyarország címmel.[19] A bevezetőt ugyancsak Ingold tábornok, a Felszabadítási Rend egykori nagykancellárja, a Hadtörténeti Intézet volt tagja írta.[21]

Remove ads

Kitüntetései

  • Becsületrend nagykeresztese (2015)[4][22]
  • Felszabadítási Rend tagja (1945)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1992)
  • Hadikereszt 39-45 (5 dicséret)
  • Külföldi hadszínterek hadikeresztje (1 dicséret)
  • Gyarmati érem, AFL”, „Koufra”, „Fezzan 1942”, „Fezzan-Tripolitaine”, „Tunisie 42-43”, „Madagascar” kapcsokkal
  • Sebesülési érem
  • Harcos kereszt 39-45
  • Önkéntes harcos kereszt
  • Az ellenállás önkéntes harcosa kereszt
  • Önkéntes szolgálati érem a Szabad Franciaországban
  • Emlékérem 39-45, „Afrique” és „Libération” kapcsokkal
  • Anjouan Csillaga Rend parancsnoka

Művei, magyarul

  • De Londres à la Tunisie: Carnet de route de la France libre. (franciául) Préface du général Ingold. Paris: Charles-Lavauzelle et Cie. 1945. 230+165. o. [Részlet a műből (Hozzáférés: 2017. nov. 19.)]
  • Le Destin dramatique de la Hongrie: Trianon ou la Hongrie écartelée. (franciául) Paris: Albatros. 1971. 253. o. ISBN 9782727302575 (2. kiadás: 1989, Paris, Sorlot, 3. kiadás: 2000)
  • The Tragic Fate of Hungary: A Country Carved-up Alive at Trianon. (angolul) Transl.: Victor Stankovich. München: Nemzetőr; American Hungarian Literary Guild. 1974. 235. o. ISBN 9780879340377
  • Trianon, 1920. június 4: A feldarabolt Magyarország. (magyarul) Ford. Ujvári Ferencné Rátz Lívia, Ujváry Lajos, átdolg. Balogh József. Luzern: Balogh József magánkiadás. 1976. 286. o. ISBN 0579000398818
  • Yves de Daruvár; vál., szerk. Fehér György, előszó Raffay Ernő; Lakitelek Alapítvány–Antológia, Bp.–Lakitelek, 1992
  • Trianoni magyar sors. (magyarul) Budapest: Püski Kiadó. 1999. 141. o. ISBN 0349001610697 (A luzerni magyar kiadás Dr. Kajdi-Avar Katalin által korrigált és kiegészített szövegével)
  • Yves de Daruvár: Válogatás. (magyarul) Szerk.: Fehér György. Lakitelek: MTA Központi Fizikai Kutató Intézete, Antológia Kiadó. 1992. ISBN 9637908099
Remove ads

Jegyzetek

Fordítás

Források

Külső hivatkozások

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads
Remove ads