Az 54. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál2001. május 9. és 20. között került megrendezésre Liv Ullmannnorvégszínésznőelnökletével.[1] A hivatalos versenyprogramban 23 nagyjátékfilm és 12 rövidfilm szerepelt; az Un certain regard szekcióban 24, a Cinéfondation keretében 20, míg versenyen kívül 10 alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 7 nagyjátékfilmet és 7 rövidfilmet mutattak be, a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében pedig 22 nagyjátékfilm, 2 középhosszú és 12 kisfilm vetítésére került sor.
A filmes szakemberek és újságírók egyetértettek abban, hogy az 54. filmfesztivál rendkívül sikeres volt, egyszerre „laza” és professzionális; végre megtalálta hajdani identitását, szellemiségét, varázsát. A szekciók kínálata híven tükrözte az éves filmtermés változatosságát. A válogatások zömét olasz, portugál, amerikai, görög, chilei, japán, kínai és francia filmek tették ki,[2] nagyon kevés film képviselte Fekete- és Dél-Afrikát.[3]
Külön ki kell emelni a versenyfilmek közül egy animációs filmet. Noha díjat nem kapott, a közönség azonnal a szívébe zárta a fesztivál egyik meglepetésfilmjének főszereplőjét, Shreket.
A Rendezők Kéthete szekcióban bemutatott filmek közül 11 volt elsőfilmes alkotás (például: Arliss Howard és Ethan Hawke színészeké), és 30 világpremier. Ez évben először jelentkezett a szekcióban albán film, Gjergj Xhuvani Jelszavak című alkotása, amely elnyerte az ifjúság díját. FIPRESCI-díjat vehetett át Sandrine Veysset Martha... Martha című filmdrámájáért. A francia és a nemzetközi kritikusok 2001-es év nagy felfedezésének tartották az ugyancsak elsőfilmes, kínai Vang Csao(Wang Chao)Anyangde guer című filmdrámáját, amely később komoly nemzetközi sikert könyvelhetett el.[6] Kiemelkedett a mezőnyből Ethan Hawke Chelsea Walls, Daniele Gaglianone Közös múltunk, valamint Cristi Puiu Zseton és beton című alkotása.
2001-ben egyetlen film sem képviselte a magyar filmművészetet a Cannes-i vetítéseken.
A fesztivál vezetésében változás történt: Gilles Jacob elnök Véronique Cayla-t nevezte ki főigazgatónak, Thierry Frémaux-t pedig művészeti megbízottnak.[7] A vezetés úgy döntött, hogy 50 év után a rendezvény elnevezését is megváltoztatják: a jövőben Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál helyett Cannes-i Fesztivál néven rendezik meg.[8]
A zsűri díja egy technikusnak:[11]Tu Tu-csö(Tu Du-che) hangmérnök – Ni na bian ji dian (És ott hány óra van?), valamint Csien hszi man po(Qian xi man po) (Mambó az ezredfordulón)
A zsűri elnöke eredetileg Jodie Foster lett volna, azonban terhessége és a [[Pánikszoba (film)|]] sürgős befejezése miatt le kellett mondania a Cannes-i szereplést. Az elnökséget végül is a norvég színésznő vállalta el. Foster elment ugyan Cannes-ba, de csak a záróünnepségen vett részt.
Elisa Gouvenel:L'effervescence cannoise.54ème édition du Festival de Cannes 2001.gouvenelstudio.com.[2012. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva].(Hozzáférés: 2010. április 16.)(franciául)
Quinzaine 2001.Archives.Société des Réalisateurs de Films.[2011. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva].(Hozzáférés: 2009. március 6.)(franciául), (angolul)
Cinéma et Festival international du film.Cannes et son histoire.Site officiel de la ville de Cannes.[2011. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva].(Hozzáférés: 2008. november 8.)(angolul), (franciául)