Jodie Foster
amerikai színésznő, filmrendező, producer From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Alicia Christian „Jodie” Foster (Los Angeles, Kalifornia, 1962. november 19. –) kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznő, filmrendező.
Remove ads
Élete és munkássága
Szülei Lucius Foster és Evelyn Almond. Középiskolai éveit egy igen exkluzív iskolában (Lycée Français de Los Angeles) töltötte, majd onnan a Yale Egyetemre került, ahol summa cum laude diplomázott angol irodalomból 1985-ben.
Már 1965-ben feltűnt a reklámokban, majd később szórakoztató sorozatokban is. 1969-ben debütált a Mayberry R.F.D. című filmben. 1970 óta több mint 50 filmben vagy tévéjátékban szerepelt. 1972-ben kapta meg első főszerepét a Napóleon és Samantha című filmben. 1975-ben forgatott első alkalommal Martin Scorsese-val az Alice már nem lakik itt címűt. 1976-ban Oscar-díjra jelölték a Taxisofőr című filmben nyújtott alakításáért. John Hinckley azt állította, hogy a Taxisofőrben látott Jodie Foster figyelmét szerette volna felkelteni tettével, amikor rálőtt Ronald Reagan amerikai elnökre. 1988-ban és 1991-ben is Oscar-díjat kapott (A vádlottak; A bárányok hallgatnak). 1992-ben Woody Allennel is együtt dolgozott az Árnyak és köd című filmben. 1994-ben Liam Neeson és Natasha Richardson mellett ő is főszereplője volt a Nell, a remetelány című filmnek. A következő nagy filmes szerepe a Kapcsolat volt, ahol Matthew McConaughey volt a partnere. A 2000-es évek elején a Pánikszoba című filmben tűnt fel Kristen Stewart, Forest Whitaker és Jared Leto színészek mellett. 2006-ban Denzel Washington és Clive Owen partnere volt A belső ember című filmben.
Remove ads
Magánélete
Foster a magánélethez való jogot saját elmondása szerint "mindennél előbbre helyezi", így ritkán beszél családjáról.[8][9] Los Angeles-ben él párjával, két fia van, Charles "Charlie" Foster (született: 1998) és Christopher "Kit" Foster (született: 2001), családját még előző partnerével Cydney Bernarddal alapította, akivel a Sommersby (1993) forgatásán ismerkedett meg, kapcsolatuk 1993-tól 2008-ig tartott. 2014 áprilisában Foster házasságot kötött Alexandra Hedison színésznővel, fotográfussal.
Remove ads
Filmográfia
Film
Rendező és producer
Színész
Televízió
Rendező és producer
Színész
Remove ads
Érdekességek
1998-ban elneveztek róla egy újonnan felfedezett kisbolygót, amelynek pályája a Marsé és a Jupiteré közé esik. Az égitest a 17744 Jodiefoster nevet viseli.[10]
Fontosabb díjak és jelölések

- 2024 jelölés: legjobb női mellékszereplő - Nyad
- 1992 díj: legjobb színésznő – A bárányok hallgatnak
- 1989 díj: legjobb színésznő – A vádlottak
- 1994 jelölés: legjobb színésznő – Nell, a remetelány
- 1976 jelölés: legjobb női mellékszereplő – Taxisofőr
- 2025 díj: legjobb női főszereplő (minisorozat vagy tévéfilm) - True Detective – A törvény nevében
- 2024 jelölés: legjobb női mellékszereplő - Nyad
- 2021 díj: legjobb női mellékszereplő - The Mauritanian
- 2013 díj: Cecil B. DeMille-életműdíj
- 2012 jelölés: legjobb színésznő (vígjáték) - Az öldöklés istene
- 2008 jelölés: legjobb színésznő (filmdráma) – A másik én
- 1998 jelölés: legjobb színésznő (filmdráma) – Kapcsolat
- 1995 jelölés: legjobb színésznő (filmdráma) – Nell, a remetelány
- 1992 díj: legjobb színésznő (filmdráma) – A bárányok hallgatnak
- 1989 díj: legjobb színésznő (filmdráma) – A vádlottak
- 1977 jelölés: legjobb női főszereplő – filmmusical vagy vígjáték – Bolondos péntek
- 1992 díj: legjobb színésznő – A bárányok hallgatnak
- 1990 jelölés: legjobb színésznő – A vádlottak
- 1977 díj: legjobb női mellékszereplő – Bugsy Malone és Taxisofőr
- 1977 díj: Legígéretesebb elsőfilmes főszereplő – Bugsy Malone és Taxisofőr
- 2024 díj: Legjobb női főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) – True Detective – A törvény nevében
- 2024 jelölés: Legjobb minisorozat – True Detective – A törvény nevében
- 2014 jelölés: Legjobb rendező (vígjátéksorozat) – Narancs az új fekete
- 1999 jelölés: Legjobb tévéfilm – Egy gyermek kálváriája
- díj: legjobb színésznő – A bárányok hallgatnak
- 2025 jelölés: legjobb női főszereplő (minisorozat vagy tévéfilm) – True Detective – A törvény nevében
- 2024 jelölés: legjobb női mellékszereplő – Nyad
- 1994 díj: legjobb női főszereplő – Nell, a remetelány
Remove ads
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads