From Wikipedia, the free encyclopedia
Egyháztörténet vagy egyháztörténelem alatt Jézus Krisztus egyházának történetét értik, vagyis az ő tanításait és példáját alapul elfogadott valláserkölcsi egyesületnek (kereszténység) keletkezését, elterjedését, belső fejlődését, tanait, szertartásait, külső szervezetét, a világra gyakorolt hatását, ezzel folytatott küzdelmeit, történetét tudományosan, azaz kritikailag megvizsgált és hiteleseknek talált adatok alapján, illetve oknyomozó módon – vagyis az események között az okszerű összefüggést kikutatva és feltüntetve, lehetőleg részrehajlatlanul – előadja. Bizonyos értelemben a vallástörténet egyik ága.
Az egyháztörténet forrásai:
Ahogy a világtörténelemnél, úgy az egyháztörténelemnél is idő- és tárgy szerint osztják fel a történeti anyagot. Legtöbben három kort szoktak megkülönböztetni: az egyháztörténeti ókort, középkort és újkort, mindegyiknél ismét több-kevesebb korszakot véve fel. A főbb korszakalkotó pontok a következők szoktak lenni:
A tárgy szerinti felosztásnál az általánosan előforduló részek vagy fejezetek a következők: A keresztény egyház megalakulása, annak terjedése, és korlátozása; később különféle felekezetekké (katolikus, ortodox, protestánsok) szétválása; az egyház társadalmi szervezete; az egyházi élet, istentisztelet, ünnepek; az egyházi tudományosság; az uralkodó egyház ellenségei; a pápaság.
Az egyháztörténet első megjelenése az újszövetségi evangéliumokban, elsősorban pedig az apostolok cselekedeteiről írott könyvben, illetve Pál apostol néhány levelében található.
A 2. század második felében Hégészipposz kis-ázsiai áttért zsidó készített egy gyűjteményt az apostoli kor hagyományaiból, ez a mű azonban később elveszett. Az egyháztörténet-írás tulajdonképpeni atyja Kaiszareiai Euszebiosz püspök (263–339), aki felhasználva a római levéltárak adatait is, elkészítette az első 324 év egyháztörténetét 10 könyvben. Ezt művet az 5. században a görög (keleti) egyház több tudósa, így Szókratész Szkholasztikosz, Szozomenosz, Theodorétosz, majd a 6. században Theodorosz és Evagriosz Szkholasztikosz folytatott vagy kivonatolt. A latin (nyugati) egyházban ebben az időben önálló egyháztörténelmi művet nem írtak, csak a görög szerzők alkotásait fordították le, vagy dolgozták át: Tyrannius Rufinus aquileai presbiter Euszebiosz művét fordította le és egészítette ki 395-ig, az 5. században pedig Cassiodorus római államférfi, szerzetes készített Historia tripartita címmel egy kivonatot, amelyet majdnem ezer éven keresztül tankönyvként használtak a nyugati kereszténység területén.
A középkorban nem sok minden történt az egyháztörténet-írás területén – elsősorban nyugaton –, elsősorban Tours-i Szent Gergely püspök és Beda Venerabilis angol szerzetes neve említendő meg. Előbbi a frankok, utóbbi az angolok egyháztörténetét foglalta össze. A későbbi írók is értekeztek a pápákról, püspökökről, szentekről, szerzetesrendekről, és anyaggyűjteményeik kritikai vizsgálat mellett felhasználhatók, továbbá sok kortörténeti anyagot is tartalmaznak.
A humanista műveltség idején, fokozott mértékben a 16. századi reformáció alatt nagy lendületet nyert az egyháztörténet-írás. A reformátorok hívei a Biblián kívül elsősorban az egyháztörténet által igyekeztek a reformáció jogosultságát bebizonyítani; ugyanakkor a katolikus egyház tudósai is az egyháztörténettel törekedtek a katolikus egyházat mint kizárólag keresztény egyházat, a protestantizmust pedig mint eretnekséget feltüntetni. Ezek a törekvések egyúttal bizonyos mértékben árnyalják a korabeli egyháztörténetek objektivitását. Mindegyik fél tudósai az eddig ismeretlen adatok és okmányok kutatásában, a források alapos tanulmányozásában komoly munkásságot fejtettek ki – műveik mégis kritikával használhatók csak, mert mert fő céljuk nem a feltétlenül történelmi igazság megismerése és bemutatása volt, hanem saját egyházuk védelmezése, igazolása. Korszakalkotó mű ebből ez időből a Matthias Flacius magdeburgi lelkész által, több evangélikus tudós segítségével írt Magdeburgi centuriák, amely 13 folio kötetben a 13. század egyháztörténetét mutatja be. A másik jelentős alkotás az Annales eccelesiastici (1598), amelyen szerzője, Caesar Baronius vatikáni könyvtáros, később bíboros 30 évig dolgozott.
A reformátusok közül, Béza Tódor kivételével, aki a franciaországi református egyház történetét írta meg, nem sokat tettek mások a 16. században az egyháztörténet-írás érdekében. A 17. században viszont náluk is fellendült a műfaj, így svájci, francia, holland és angol református történetírók az egyháztörténeti források felkutatásával, egyes időszakok alapos tanulmányozásával, illetve évezredes téves állítások alaptalanságának kimutatásával tettek komoly szolgálatot a tudománynak. Megemlítendő közülük Hostinger, Spanheim, a két Basnage, Dallens, Blondel, Claude, Bayle, Pearson, Burnet, Dodwel. A katolikus írók közül a korszakban Alexandre Noël (Natalis) domonkos, Anton Pagi ferences szerzetes, Pillemont janzenista tudós, a híres Bossuet és Fleury püspökök, az oratóriánus Mabillon, és Montfaucon a források összeállítása, a józan kritika, az igényes stílus által szereztek maradandó érdemeket maguknak. Az egyháztörténet-írásnak a felekezeti szemlélettől való mentesítésére, és objektívabb irányba való terelésére sokat tett Georg Calixtus (megh. 1656.) helmstädti tanár, aki a szabad tudományos szellemű, de a különböző felekezetek iránti keresztényi türelmet tanúsító monográfiáival; az erősen pietista Arnold Gottfried Az egyház és eretnekek részrehajlatlan történelmével; és Laurentius Mosheim (megh. 1755.) a Göttingeni Egyetem korlátnoka „az egyháztörténet-írás mestere”, Institutionum historiae eccl. ... (Helmstädt, 1755) című művével tett sokat. Mellettük megemlítendők még: Weissmann, a két Waleh, a magyarországi származású Schrökh Mátyás 45 kötetes művével, Semler, Spitler.
A 19. század történetíróinak nagyobb részét a források szorgalmas tanulmányozása és a tárgyilagos, olykor igen száraz előadás jellemzi. A protestánsok közül Schmidt giesseni tanár, továbbá Gieseler (megh. 1854, műve Lehrbuch der Kirchengeschichte [Bonn 1824-1853] tudományos egyháztörténelmi kincstár, a görög és latin írók műveiből közölt számos kivonattal); Karl Hase jénai tanár (szellemes, élénk, kevés szóval sokat mondó művészi stílusú könyve a számos kiadást ért Kirchengeschichte), Marheincke, Gförrer, a pietista irányu angol Milner, és német Neander, Guericke és Jakobi hallei, Kurz dorpati, Hagenbach bázeli, Schaff amerikai, Bauer tübingeni tanárok, továbbá Nippold, Herzog, Merl d'Aubigné, Pressensé, Ranke. A katolikusok közül a költői lelkületű, a 19. század elején a katolikus között nagy népszerűségnek örvendő gr. Stolberg Lipót; a forrásokat alaposan ismerő Katerkamp, az új utakat mutató Möhler, Hortig, Döllinger, Alzog, Ritter, Renan.
Magyarországon Bod Péter magyarigeni református lelkész készítette el a korábbi felekezeti kisebb históriákból az első magyar nyelvű egyháztörténelmet Az Isten vitézkedő anyaszentegyházának históriája címen (Basel, 1760). Később Mindszenti Sámuel révkomáromi református lelkész lefordította Broughtonnak A religióról való historiai Lexikonát, Farnos György pedig Seilernek Egyháztörténeti táblázatát. A 19. században Breznay Pál szigeti református tanár írta meg A keresztyén ekklézsiának historiáját (Kolozsvár, 1836). Kálniczky Benedek sárospataki tanár Schröckh után készített egy Közönséges keresztyén egyház történettant (I–II., Sárospatak, 1848–1850), amelyben a magyar reformáció történetét is aránylag részletesen tárgyalja. Heiszler József sárospataki tanár Egyháztörténelmi kézikönyve (I–II., 1862–1863), Révész Imre Egyetemes egyháztörténelem az egyház alapíttatásától a reformációig (Debrecen, 1865); Farkas József budapesti teologiai tanár Karl Hase Egyháztörténelmét átdolgozta és 2 kötetben kiadta (Pest, 1865–1867). Balogh Ferenc debreceni tanár Keresztyén egyháztörténelem címmel (Debrecen, 1872–1890) adott ki értékes dolgozatot; de terjedelmét és a benne felhalmozott anyag gazdagságát tekintve felülmúlta a korábban megjelenteket Warga Lajos sárospataki református teológiai tanár A keresztyén egyház történelme (I–II., Sárospatak, 1870–1876; a 2. kiadás ugyanott 1880–1887, 529+820 oldal: I. kötet II. kötet). A katolikus szerzők közül Molnár János Az anya-szent-egyháznak történeti (I–IV., Nagyszombat és Kolozsvár 1769–1788) címmel készített egy nagyobb művet, a 19. században Cherrier Miklós[1] és Körmöczy Imre írtak egy-egy kisebb művet. Nagy Zsigmond egermegyei áldozópap, tanár lefordította Johann Alzog művét és Egyetemes egyházi történelem címmel 3 kötetben adta ki (Eger, 1857).
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.