brit író From Wikipedia, the free encyclopedia
Ken Follett – születési nevén Kenneth Martin Follett – (Cardiff, Wales, 1949. június 5. –) brit (walesi) író, aki történelmi kalandregényeket, valamint a 20. és a 21. században játszódó krimiket, kalandregényeket és thrillereket ír. Világszerte több mint 100 millió példányban adták el köteteit. A The New York Times magazin bestsellerlistájának első helyét négy könyve érte el: Könyörtelenül (1979), Kulcs a Manderley-házhoz (1980), Kaland Afganisztánban (1986) és Az idők végezetéig (2007).[1] Számos regényét megfilmesítették, köztük mozifilmre vitték az 1978-as első sikerkönyvét, A tű a szénakazalbant Donald Sutherland főszereplésével,[2] valamint a A katedrális és Az idők végezetéig című művét televíziós sorozat formájában vitték képernyőre. Mindkét sorozat jelentős magyar részvétellel és nagyrészt magyarországi helyszíneken készült.[3]
Ken Follett | |
Ken Follett 2005-ben, Az ördög műve című könyvének német kiadásával | |
Élete | |
Születési név | Kenneth Martin Follett |
Született | 1949. június 5. (75 éves) Cardiff, Wales |
Nemzetiség | brit |
Szülei | Lavinia és Martin Follett |
Házastársa | Mary (1968–1985), Barbara Follett (1985–) |
Pályafutása | |
Írói álneve | Simon Myles, Bernard L. Ross, Zachary Stone, Martin Martinsen |
Jellemző műfaj(ok) | krimi, kalandregény, thriller |
Alkotói évei | 1974– |
Első műve | Titkok (The Big Needle) 1974 |
Fontosabb művei | Kingsbridge-sorozat 1989–2023, Század-trilógia 2010–2014 |
Kitüntetései |
|
Ken Follett weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Ken Follett témájú médiaállományokat. |
Martin Follett, adóellenőr és Lavinia Veenie Follett első gyermeke, három testvére van.[4] Mint a Keresztyén Testvérgyülekezet tagjai, szülei eltiltották a filmektől, a televíziózástól és a rádió hallgatásától, de anyja tehetséges mesélő volt, és a gyermek sokat olvasott. Mivel a családnak nem sok pénze volt könyvekre, ezeket közkönyvtárból kölcsönözte.
Tízéves korában családjával Londonba költöztek, és ott végezte el a középiskolát. Eleinte nem nagyon érdekelte az iskola, de fokozatosan kiváló tanuló lett. 1967-ben a University College Londonba felvételizett, ahol filozófiát tanult. Több országban zajló nagy radikális baloldali diákmegmozdulások időszaka volt, főleg a vietnámi háború ellen, amelyekben Follett is részt vett. 1968-ban megnősült, és még ugyanabban az évben megszületett első fia, Emanuele. 1970-ben diplomázott, azután pedig egy három hónapos újságírói tanfolyamot végzett el.
1971-ben a cardiffi South Wales Echo napilap alkalmazta újságíró gyakornokként. Ott három éven át dolgozott. Napi eseményekről írt riportokat és a popzene iránt érdeklődve olyan sztárokkal készített interjúkat, mint a Led Zeppelin tagjai vagy Stevie Wonder.
1973-ban visszatért Londonba és az Evening News riportere lett. Ekkor is érdeklődött a politika iránt, de balközép irányzatra váltott és a Munkáspárt nem túlságosan tevékeny tagja lett. Ugyanabban az évben megszületett a második gyermeke. Nem volt elégedett az újságírói pályán való előremenetelével, ezért 1974-ben elhagyta és a szerény Everest Book könyvkiadóban vállalt állást. Ugyanakkor elkezdett regényeket írni, egyeseket álnéven, másokat saját nevén. Az első könyve Nagy-Britanniában a The Big Needle (Titkok), az Egyesült Államokban a The Big Apple címmel 1974-ben megjelent kalandregény volt. Ennek nem volt sikere, de az író fokozatosan ismertebbé vált az 1978-ig megjelenő hasonló típusú, de nem jelentős sikerű regényeivel. Azokban az években kapcsolatban volt az amerikai Al Zuckerman irodalmi ügynökkel, aki hasznos tanácsokkal látta el ahhoz, hogy művei széleskörű olvasóközönséget vonzzanak.
A nagy sikert, amely azonnal nemzetközi is lett, az Eye of the Needle (A tű a szénakazalban) című kémregénnyel érte el. Ezzel 1979-ben elnyerte az első irodalmi díját is, az Edgar Allan Poe-díjat. Mivel regényéből tíz millió példány kelt el, Follett gazdag lett és nem vállalt többé állást. Ugyanabban az évben villát bérelt ki Dél-Franciaországban, Grasse közelében, és ott éltek családjával három éven át. Azután Angliában, Surrey megyében telepedtek le. Az író sokat dolgozott, és számos kiadott könyve továbbra is nagy sikernek örvendett.
Ken Follett aktívan vesz részt a közéletben az oktatást támogató és karitatív szervezetekben.
Follett 1968-ban házasodott meg először Mary Emma Ruth Elsonnal, akivel két fia van. 1985-be elvált tőle és Barbara Follett házastársa lett, aki 1997-től 2010-ig a képviselőház tagja volt és 2007-ben egyenlőségi miniszter a Gordon Brown-kormányban. Hertfordshire megyében laknak.
Az író zenerajongó és amatőr zenészként egy együttesben basszusgitáron játszik.
Ken Follett néhány regényét különböző címeken is kiadták, mind magyarul, mind az eredeti angol nyelven, ill. előfordul, hogy azonos címmel más fordítás is készült.[5]
Kiadás éve | Magyar cím | Eredeti cím |
---|---|---|
1974 | Titkok | The Big Needle[megj 1] |
1974 | – | The Big Black[megj 1] |
1975 | – | The Big Hit[megj 1] |
1975 | – | The Shakeout[megj 2] |
1976 | – | The Bear Raid[megj 2] |
1976 | – | Amok: King of Legend[megj 3] |
1976 | Rejtekhely[megj 4] A függöny lehull[megj 5] | The Mystery Hideout The Secret of Kellerman's Studio[megj 6] |
1976 | A Modigliani-botrány | The Modigliani Scandal[megj 7] |
1977 | Papírpénz | Paper Money[megj 7] |
1978 | – | Capricorn One[megj 8] |
1978 | Az évszázad bankrablása Csatornatöltelékek | The Heist of the Century[megj 9] The Gentleman of 16 July Under the Streets of Nice |
1978 | A tű a szénakazalban | Eye of the Needle Storm Island[megj 10] |
1979 | Könyörtelenül Hárman | Triple |
1980 | Kulcs a Manderley-házhoz | Key to Rebecca |
1982 | Egy férfi Szentpétervárról | The Man from St. Petersburg |
1983 | Teherán Sasok szárnyán | On Wings of Eagles |
1986 | Kaland Afganisztánban | Lie Down with Lions |
1989 | A katedrális – Kingsbridge-sorozat I. | The Pillars of the Earth |
1991 | Alattunk az óceán | Night Over Water |
1993 | Veszélyes gazdagság | A Dangerous Fortune |
1995 | Az ígéret földje | A Place Called Freedom |
1996 | A harmadik iker | The Third Twin |
1998 | Az Éden kalapácsa | The Hammer of Eden |
2000 | Zérókód Visszaszámlálás | Code to Zero |
2001 | Vadmacskák | Jackdaws |
2002 | Hat nap múlva telihold A Hornet útja | Hornet Flight |
2004 | Az ördög műve | Whiteout |
2007 | Az idők végezetéig – Kingsbridge-sorozat II. [megj 11] | World Without End |
2010 | A titánok bukása – Évszázad-trilógia 1.[megj 12] | Fall of Giants |
2012 | A megfagyott világ – Évszázad-trilógia 2. | Winter of the World |
2014 | Az örökkévalóság küszöbén – Évszázad-trilógia 3. | Edge of Eternity |
2017 | A tűzoszlop – Kingsbridge-sorozat III. | A Column of Fire |
2020 | Egy új korszak hajnala [megj 13] | The Evening and the Morning |
2021 | Soha | Never |
2023 | A világosság fegyverei – Kingsbridge-sorozat IV. | The Armour of Light |
Megalkottak két videójátékot A katedrális nyomán és egyet-egyet Az idők végezetéig és A tűzoszlop nyomán.[8]
2023-ban megjelent franciául a Les Piliers de la Terre (A katedrális) képregénynek az első kötete. Öt további kötetének megjelentetése van tervben.[9]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.