Magyar–török háborúk
From Wikipedia, the free encyclopedia
A magyar–török háborúk I. Lajos uralkodása idején indultak a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom között. A történelemkönyvek Lajost tartják az első európai uralkodónak, aki az oszmánokkal megütközött. A Bulgáriában, 1377-ben aratott győzelmet jelentősnek ítélik a magyar történészek, mert további nagyobb hadmozdulatok 1389-ig nem történtek a területen. Még a század végén sor került a két ország közötti nyílt háborúra, I. (Luxemburgi) Zsigmond uralkodása kezdetén.
A háborúk szünetében a törökök rendszeresen portyáztak az ország déli végein, sőt néha mélyen behatoltak az országba, 1421-ben például Vasvárt is elérték.[2] Az állandó török támadásokat leginkább a délvidéki területek szenvedték meg.
Gyors adatok
Magyar-török háborúk | |||
Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása (a nándorfehérvári diadal) | |||
Dátum | 1366 – 1526. augusztus 29. | ||
Helyszín | Magyar Királyság, Moldvai Fejedelemség és a Balkán | ||
Eredmény | Oszmán győzelem
| ||
Harcoló felek | |||
Parancsnokok | |||
| |||
A török hűbéres román fejedelmek csak a 15. század hódoltak be, korábban gyakran álltak a magyarok oldalán, vagy épp fordítva, igazán csak az 1470-es évektől figyelhető meg átállás Havasalföld részéről, míg Moldvánál később. A tatárok is csak 1475-ben lesznek a szultán hűbéresei, bár néhány betörést tettek ezelőtt és ezután is főleg Erdélybe, de nem a török támadások keretében. A Magyarországgal való összecsapás a Krími kánság részéről csak közvetve történik, így 1475-ben Moldvában kerül egy ilyenre sor. Egyes országok, mint a svájciak, vagy a skótok legfeljebb csak egy alkalommal vettek részt a török elleni harcokban. Szerbia, vagy Bosznia később teljesen török uralom alá kerültek, önállóságukat véglegesen elvesztve. |
Bezárás