1010-es busz
országos autóbuszvonal Magyarországon From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Az 1010-es jelzésű autóbusz Budapest és Salgótarján között közlekedik, de nem minden autóbusz teszi meg végig az utat, bizonyos járatok Salgótarján helyett Szécsényig, illetve Balassagyarmatig közlekednek, és közben érintik Szendehely, Rétság, Érsekvadkert, Ipolyszög, Őrhalom, Szécsény, Endrefalva és Kishartyán településeket.
Mivel Balassagyarmat és Budapest között nincs közvetlen vasúti kapcsolat (2012-ben szűnt meg a gyorsvonat, az úgynevezett „Palóc IC”), ezért a város és a térség kapcsolatát a fővárossal ütemesen, óránként induló autóbuszok szolgálják ki. Bizonyos napokon (főképpen pénteki és vasárnapi napokon) egy járaton 2, de akár 3 és 4 busz is közlekedhet egyszerre a tömeg miatt.
Remove ads
Története
Az autóbuszvonal – kezdetben 1020-as számozással[1] – 1927-ben indult Budapest–Vác–Balassagyarmat útvonalon. Budapesti végállomása az Oktogonon volt, szintén innen indultak akkoriban a Bécsbe, Miskolcra, Galyatetőre, Szegedre és Lévára induló buszok. A második világháború alatt a buszok a fronton szolgáltak, így ez a járat is megszűnt és csak a háború végén indult újra. A növekvő forgalmat kielégítve 1949-ben Átadták a Sztálin téri (később Engels tér, ma Erzsébet tér) autóbusz-állomást, ahonnan már a maihoz közel megegyező, Budapest–Vác–Balassagyarmat–Salgótarján útvonalon. 1988-ban, az Árpád híd autóbusz-állomás megnyitása után a Budapest–Szentendre–Visegrád–Esztergom vonalcsoporttal együtt a Balassagyarmatra és Salgótarjánba közlekedő járatok is átköltöztek.
2001. november 20-án a vonalon közlekedő Volánbusz Ikarus 256 autóbuszába hajtott egy kamion Rétságon, miközben az a megállóban utascserét végzett. A balesetben öten a helyszínen, egy ember a kórházban életét vesztette, tizenketten pedig súlyos sérülést szenvedtek.[2][3]
2007-től már Balassagyarmaton az új autóbusz-állomáson áll meg. 2010 augusztusától Budapesten az Árpád híd helyett Újpest-Városkapuig közlekedik.[4] 2014 szeptemberétől betér Rétságon az autóbusz-fordulóba.
A könnyebb tájékozódásra hivatkozva 2024. december 15-től a Váctól közlekedő járatok új 360-as, 361-es, 362-es és 363-as jelzéseket kaptak,[5] ezzel együtt a Budapesttől Vácon át közlekedő járatok átkerültek az 1013-as viszonylatba,[6] az 1010-es viszonylat járatai pedig megkapták az országos járat besorolást.[7]
Remove ads
Járművek
Az autóbusz Budapest és Balassagyarmat, illetve a Budapest és Salgótarján közötti járatain egyaránt megtalálható a Volánbusz Credo Inovell 12, Volvo 8900 és Alfa Regio autóbuszai.
A Vác–Balassagyarmat és Vác–Salgótarján közötti járatokon hasonló típusú buszok is közlekednek, mint a budapesti járatokon, ezeken kívül Credo Econell 12, Setra S 415, Volvo 8500 és Volvo 8900 autóbuszok is.
Megállóhelyei
Remove ads
Járatok
A hetek első munkanapját megelőző napokon a Volánbusz 15:30-kor Újpest-Városkapuról - a 149-es számú járattal egy időben - 51-es járatszámmal buszt indít Balassagyarmatig, közbeeső megállók nélkül, így ennek a járatnak a menetideje 90 perc helyett csak 80 perc.
Remove ads
Képgaléria
- Marcopolo Andare Class Újpest-városkapunál
- Ikarus E95 Újpest-városkapunál
- Alfa Regio Vácott
Jegyzetek
Források
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads