Agigea
falu Romániában, Constanța megyében From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Agigea település Romániában, Dobrudzsában, Constanța megyében, Agigea község központja.
Remove ads
Fekvése
A település az ország délkeleti részén található, a Duna–Fekete-tenger csatorna jobb partján, a Fekete-tenger közvetlen közelében, az Agigea-tó partján, Konstancától kilenc kilométerre délre, Eforietől hat kilométerre északra.
Története
Régi török neve Acica, görögül Aghikosz. Első írásos említése 1860-ból való Adjidjé néven. A 19. század második felében nagy számban érkeztek betelepülők Szeben megyéből, később Brăila és Ialomița megyéből, a századfordulón pedig Olténiából és Moldva különböző részeiről.
Az első iskolát 1887-ben hozták létre a dzsámi területén, a többségében muzulmán vallású gyerekek számára. 1902-ben a dzsámi mellett megnyílt egy négy osztályos fiúiskola, ahol a tatár mellett már román nyelven is oktattak. 1925 és 1927 között felépült a mai elemi iskola, ahova a román tannyelvű osztályokat költöztették át. 1962-ben megszüntették a muszlim iskolát, a román tannyelvű intézményt pedig kibővítették hat elemi osztályig. 1964-ben tovább bővítették nyolc elemi osztályig. 1996-ban az iskola felvette Ion Borcea nevét, aki a helyi Tengerészeti Zoológiai Intézet alapítója volt.
1990-ben építették a település első ortodox templomát és létrehozták a községi könyvtárat.
Remove ads
Lakossága
Látnivalók
Hivatkozások
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads