Christijan Albers
holland autóversenyző From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Christijan Albers (Eindhoven, 1979. április 16. –) holland autóversenyző, a 2007-es brit nagydíjig a Spyker F1 Formula–1-es csapatának versenyzője volt.
Remove ads
Pályafutása
A Formula–1 előtt



Christijan Albers édesapja, André Albers ralikrossz versenyző volt, legjobb eredménye az 1979-es holland-nemzetközi bajnokság GT osztályában aratott győzelme volt. Christijan tehát korán megismerkedhetett a technikai sportokkal, s maga is elkezdett gokartozni gyermekként.
Első jegyzett eredménye az 1997-es holland gokartbajnokságon aratott győzelme volt, ugyanebben az évben pedig már az autósok között is sikereket ért el: megnyerte a holland és a belga Forma-Ford 1800-as bajnokságot.
1998-ban a német Formula–3-as bajnokságba került, amelyet egy évvel később, 1999-ben meg is nyert hat futamgyőzelemmel és tíz pole pozícióval.
2000-ben Albers a nemzetközi Forma–3000-ben versenyzett az European Formula Racing színeiben. Míg csapattársa, Mark Webber harmadik volt összetettben, addig ő pontot sem szerzett.
2001-ben Albers a német túraautó-bajnokságban, a DTM-ben folytatta pályafutását a privát Team Rosberg, majd a Persson Motorsport csapat színeiben. 2003-ban a gyári, AMG Mercedes-Benz csapathoz került és azonnal a bajnokság második helyén végzett négy futamgyőzelemmel a veterán Bernd Schneider mögött. 2004-ben ismét harcban volt a bajnoki címért, végül azonban a harmadik helyen végzett.
Miközben a DTM-ben versenyeket futott, addig a Formula–1-es Minardi csapat hivatalos tartalék versenyzőjévé tette, valamint többször volt alkalma vezetni a csapat kétüléses bemutató autóját. 2004 novemberében egy misanói teszten Albers remekelt, így 2005-re versenyszerződést kötött vele a Minardi csapat.
A Formula–1-ben
Minardi
Albers 2005-ben a Minardi csapatnál versenyzett. A 2005-ös amerikai nagydíjon szerezte meg első Formula–1-es pontjait, négyet – egy ötödik hellyel. A futamon a Michelin-gumik alkalmatlansága miatt csak a Bridgestone csapatai indultak el: a két Ferrari, a két Jordan és a két Minardi. A Minardi ezek közül a leggyengébb volt, így Albersnek egy célja lehetett: hogy megverje csapattársát, az osztrák Patrick Friesachert, és ez sikerült is. Ezzel a négy ponttal a szezon végén Albers a világbajnokság 19. helyén végzett holtversenyben Pedro de la Rosával (McLaren-Mercedes), aki egy versenyre ugrott be a sérült Juan Pablo Montoya helyére.
Midland
A 2005-ös szezon végén bejelentették, hogy a Minardit felvásárolja a Red Bull és Scuderia Toro Rosso néven indítja 2006-ban. Albers új munkaadó után nézett és 2005 októberében sikerült is megállapodnia a Jordant felváltó Midland csapattal. 2006-ban a Midlandből Spykerré változó csapat nem erősödött, de Albers szerződését az év végén meghosszabbították.
Spyker
2007-ben csak a brit nagydíjig versenyezhetett a Spyker színeiben, legjobb helyezése az év során két tizennegyedik hely volt, Adrian Sutil csapattársaként. Helyére később Markus Winkelhock érkezett egy verseny erejéig, majd őt Jamamoto Szakon követte.
Remove ads
Eredményei
Teljes Formula–1-es eredménylistája
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
Remove ads
Magánélete
Albers nős, felesége Liselore.
Források
A Wikimédia Commons tartalmaz Christijan Albers témájú médiaállományokat.
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads