Baglad

magyarországi község Zala vármegyében From Wikipedia, the free encyclopedia

Bagladmap
Remove ads

Baglad község Zala vármegyében, a Lenti járásban. Közigazgatásilag a rédicsi körjegyzőséghez tartozik.[3]Magyarország harmincnegyedik legkisebb települése,[4] lakosainak száma 50-nél is kevesebb.

Gyors adatok
Remove ads

Fekvése

Az Őrségben, a Nagy-völgyi-patak melletti sík területen fekszik Csesztregtől 5 kilométerre délnyugatra, Lentitől 8 kilométerre északnyugatra, a 86-os főúttól 2,5 kilométerre nyugatra, a 7418-as út mentén, amelyből déli határszélén ágazik el a Nemesnépre vezető 7421-es út. Munkanapokon viszonylag sűrűn közlekednek az autóbuszok a település és Lenti között, hétvégén azonban csak egy járat érinti.

Története

A településre utaló első fennmaradt említés 1715-ből való. A Baglad név 1773 óta használatos. A 19. században az itt létrejött aprófalu Alsólendva vonzáskörzetébe tartozott. A trianoni békeszerződés után Alsólendva Jugoszláviába került, de Baglad Magyarországon maradt. Lakóinak száma 1935-ben még 271 fő volt, de később Magyarország és Jugoszlávia rossz viszonya miatt hátrányos helyzetűvé vált, lakosságszáma nagy mértékban csökkent, s mára elöregedett törpefaluvá lett.

Remove ads

Közélete

Polgármesterei

  • 1990–1994: Ifj. Kulcsár György (független)[5]
  • 1994–1998: Kulcsár Györgyné (független)[6]
  • 1998–2002: Kulcsár Györgyné (független)[7]
  • 2002–2006: Kulcsár Györgyné (független)[8]
  • 2006–2010: Kulcsár Györgyné (független)[9]
  • 2010–2014: Lóránt Beáta (független)[10]
  • 2014–2019: Lóránt Beáta (független)[11]
  • 2019–2024: Lóránt Beáta (független)[12]
  • 2024– : Lóránt Beáta (független)[1]

Népesség

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2024 között:
Lakosok száma
50
42
38
21
41
43
43
2013201420152021202220232024
Adatok: Wikidata

A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 89,3%, cigány 8,5%. 68,7% római katolikusnak, 10,4% felekezeten kívülinek vallotta magát.[13]

2022-ben a lakosság 75,6%-a vallotta magát magyarnak, 9,8% németnek, 4,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (17,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 58,5% volt római katolikus, 4,9% református, 2,4% egyéb keresztény, 7,3% felekezeten kívüli (26,8% nem válaszolt).[14]

Remove ads

Nevezetességei

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads