Barcza Attila
(1985) testnevelő szakos tanár, politikus From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Barcza Attila (Kapuvár, 1985. február 20. –)[2] testnevelő szakos tanár és politikus; 2018. május 8. óta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.[3] Sopronban él.[2]
Remove ads
Családja
Barcza Attila felesége Barczáné Sudár Mónika. Barcza Attila fia Barcza Attila.[1]
Életrajz
Tanulmányai
2004 és 2008 között a Berzsenyi Dániel Főiskolán háztartásökonómia–életvitel–testnevelés szakos tanár, valamint kis- és középvállalkozási szakmenedzser képzésen tanult. 2008 és 2009 között a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központján okleveles testnevelő mesterképzésen tanult, majd 2011 és 2012 között okleveles rekreáció irányító mesterképzésen vett részt turisztika szakirányon.[2]
2011-ben a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskola turizmusföldrajz PhD levelező képzésén kezdett el részt venni, ahol a kutatási témája a Sopron és a Fertő-táj turisztikája lett. A PhD állapota abszolutórium.[2]
C-típusú középfokú angol és A-típusú alapfokú német nyelvvizsgája van.[3]
Politikai pályafutása
2006-ban és 2010-ben Sarród független önkormányzati képviselőjének lett megválasztva.[2][4][5]
2010-től a soproni Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tagja, 2012-től elnöke.
2014 és 2018 között Sopron önkormányzati képviselője volt.
2015. szeptember 15-től a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség soproni szervezetének az elnöke,[2] ettől az évtől az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országos alelnöke is.
2018. május 8. óta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.[3]
Remove ads
Jegyzetek
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads