Caio Collet

brazil autóversenyző From Wikipedia, the free encyclopedia

Caio Collet
Remove ads

Caio Jotta Collet (São Paulo, 2002. április 3. –) brazil autóversenyző.[1]

Gyors adatok
Remove ads

Pályafutása

Gokart

Collet 7 évesen kezdett el gokartozni. Több címet is megnyert hazájában, Brazíliában, mielőtt Európába költözött. 2016-ban leigazolta a Birel ART, ezzel pedig csatlakozott az All Road Managementhez.[2][3][4]

Formula–4

2018-ban debütált a Formula-autók világában, a Silberpfeil Energy Dubai csapatával vett részt a 2017–18-as Formula 4 UAE-bajnokságban.[5] Collet jól teljesített, hiszen az első futamán egyből a 3. helyen végzett Leon Köhler és David Schumacher mögött. Collet csak a 3. és 4. versenyhétvégén versenyzett, de így is egy versenyt leszámítva mindegyiken dobogón állhatott. Ezzel 124 pontot szedett össze, ami összesítésben a 6. helyre volt elég.

2018-ban Collet volt az egyetlen brazil, aki a Francia Formula–4-bajnokságban versenyzett.[6] Az első négy versenyhétvégén mind a dobogón végzett, a szezonban pedig összesen 7 győzelmet is szerzett, ennek köszönhetően bajnok lett az első évében.[7] Összesen 303.5 pontot gyűjtött 66.5 ponttal megelőzve Ugo de Wilde-t. Ez a bajnokság elég volt ahhoz, hogy Colletet leigazolják az Alpine akadémiára.[8]

Formula Renault Európa-kupa

2019-ben a Francia F4-es címének köszönhetően helyet kapott a Formula Renault mezőnyében, a R-ace GP pilótájaként. Csapattársai az ausztrál Oscar Piastri, az orosz Alekszandr Szmoljar és a svájci Grégoire Saucy voltak. Collet először a 3. fordulóban Monacóban rendezett futamon állhatott dobogóra. A szezont 5 dobogós helyezéssel zárta, 207 pontot szerzett, ami 113 ponttal volt kevesebb, mint amennyit csapattársa, a bajnok Piastri szerzett.

Collet maradt a csapatnál a 2020-as szezonra. Jól kezdődött a szezonja, hiszen az első három futamon mindig dobogón állhatott, Imolában győzni is tudott. A szezon további részében több gonddal is küszködött, így 2. helyen végzett csak a szintén Alpine protezsált Victor Martins mögött.[9][10]

Toyota Racing Series

Collet részt vett a 2020-as Toyota Racing Seriesben is, az MTEC Motorsport pilótájaként.[11] A Teretonga Parkban rendezett futamon szerezte az első és egyetlen győzelmét. A szezont 7. helyen zárta 219 ponttal.[12]

Formula–3

2020 októberében Collet a Catalunyában rendezett szezonvégi tesztekre csatlakozott a holland MP Motorsporthoz.[13][14]

2021 februárjában jelentette be az MP Motorsport, hogy leszerződtették Colletet a 2021-es FIA Formula–3 szezonra, a Formula Renaultos korábbi riválisa, Victor Martins és Tijmen van der Helm mellé.[15] Collet az évad végén a 9. helyen zárt, az újoncok közül pedig a 2. legjobb lett.[16]

2022-re is maradt az MP Motorsport csapatánál.[17] A várakozások alatti kezdet után, első dobogóját a katalán sprinten szerezte meg. A Red Bull Ringi második helyezése után, a szezon első győzelmét a Hungaroringen érte el a barbadosi Zane Maloney előtt.[18] Zandvoortban, Hollandiában pedig Juan Manuel Correa előtt intették le elsőnek.[19][20] Az év végi összetett 8. pozícióját foglalhatta el, 88 ponttal. Érdekesség, hogy mind a hét előtte lévő versenyző, 2023-ra fellépett az FIA Formula–2 bajnokságba.[21]

Thumb
Collett a 2023-as osztrák nagydíjon.

2023 januárjában, némileg váratlanul kiderült, hogy nem lép szintet, hanem egy másik holland alakulathoz, a Van Amersfoort Racinghez (VAR) igazolt át az MP Motorsporttól a 2023-as FIA Formula–3 bajnokságban.[22][23] A szezon első versenyén Bahreinben megszerezte a nyolcadik dobogós helyezést a sorozatban.[24] A monacói főfutamon Sebastian Montoyával csatázott az ötödik helyért, amikor összeértek, megsérült az autója és kiesett, amely az egyetlen be nem fejezett versenye volt az évben.[25] Július 29-én a kaotikus, biztonsági autós fázisokkal tarkított belga sprintversenyen aratta első, és egyben utolsó futamgyőzelmét 2023-ban.[26] Végül a 9. helyen rangsorolták 73 egységgel.[27]

Formula–1

2019-ben felvették a Renault Sport Akadémiára.[28] Életében először egy 2012-es Lotus E20-as Formula–1-es autót vezetett az Ibirapuera Parkban tartott bemutató során.[29] 2021-ben átkeresztelték Alpine Akadémiára a gárdát, ahol továbbra is maradt alkalmazásban.[30] 2023 elején került ki a programból.[31][32][33]

Formula–E

2024 januárjában a Nissan Formula E Team tartalék- és szimulátorpilótája lett a 2023–2024-es világbajnokságra.[34] A 2024-es Misano ePrix újonc szabadedzésén vezette a gárda Formula–E autóját.[35][36][37] A 2024-es Portland ePrix-en debütált éles versenyen is, amikor a rosszullét miatt távol maradó, Oliver Rowlandet helyettesítette.[38]

Indy NXT

Thumb
Collett 2024-ben, Mid-Ohioban.

2023 októberében részt vett az amerikai IndyCar, első számú utánpótlásának számító Indy NXT "Chris Griffis Memorial Tesztjén" Indianapolisban, a HMD Motorsports csapatánál.[39] Miután részt vett ezenkívül még két szezon előtti teszten a csapattal a Barber Motorsports Parkban és Sebringben, a 2024-es évad előtt bejelentették, hogy ő lesz a HMD kilenc versenyzős felállásának utolsó tagja.[40][41]

Remove ads

Eredményei

Karrier összefoglaló

További információk Szezon, Bajnokság ...
* A szezon jelenleg is zajlik.

Teljes Francia Formula–4-bajnokság eredménysorozata

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

További információk Év, Helyezés ...

Teljes Formula Renault Európa-kupa eredménysorozata

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

További információk Év, Csapat ...

Mivel a mezőny nem teljesítette a versenytáv 75%-át, ezért csak a pontok felét osztották ki.

Teljes Toyota Racing Series eredménysorozata

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

További információk Év, Csapat ...

Teljes FIA Formula–3-as eredménysorozata

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

További információk Év, Csapat ...
A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték.

Teljes Formula–E eredménylistája

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

További információk Év, Csapat ...

Teljes Indy NXT eredménysorozata

További információk Év, Csapat ...
* A szezon jelenleg is zajlik.
Remove ads

Jegyzetek

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads