Daniel Nathans

Daniel Nathans (Wilmington, Delaware, 1928. október 30. – Baltimore, Maryland, 1999. november 16.) amerikai mikrobiológus. 1978-ban Werner Arberrel és Hamilton O. Smithszel megosztva elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat a restrikciós enzimek felfedezéséért.

Daniel Nathans
Született	1928. október 30. Wilmington, Delaware
Elhunyt	1999. november 16. (71 évesen) Baltimore, Maryland
Állampolgársága	amerikai
Foglalkozása	mikrobiológus
Iskolái	Delaware-i Egyetem Washington University in St. Louis Washington University School of Medicine
Kitüntetései	Fiziológiai Nobel-díj (1978) Nemzeti Tudományos Érem (1993)
Sírhelye	Har Sinai Cemetery[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz Daniel Nathans témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Tanulmányai

Daniel Nathans 1928. október 30-án született a delaware-i Wilmingtonban, oroszországi zsidó bevándorló családban. Ő volt a kilencedik, legkisebb gyermeke Samuel Nathansnak és feleségének, Sarah Levitannak. Nem sokkal születése után a nagy gazdasági válságban apja üzlete tönkrement és a család sokat nélkülözött. Iskoláit szülővárosában végezte, majd testvéreihez hasonlóan a Delaware-i Egyetemen tanult kémiát, filozófiát és irodalmat. Miután 1950-ben megszerezte BSc oklevelét, a St. Louis-i Washington Egyetemen tanult orvostudományt. Farmakológiaprofesszora, Oliver Lowry laboratóriumban töltött nyári gyakorlata alapján úgy döntött, hogy nem a klinikum, hanem inkább a kutatás felé orientálódik. 1954-ben megszerezte orvosdoktori fokozatát, majd a New York-i Columbia Egyetem kórházában végezte gyakorlatát és kétéves rezidentúráját.

Kutatásai

1959-től a Rockefeller Intézetben, Fritz Lipmann laboratóriumában dolgozott. Eleinte emlőssejtekben, majd a könnyebben kezelhető Escherichia coliban tanulmányozta a fehérjeszintézis folyamatát. Kidolgozott egy sejtmentes, in vitro rendszert, amelyben tisztított RNS-ről is képes volt fehérjéket átírni. Felfedezte a bakteriális "elongációs faktorokat", amelyek az új aminosavakat adják a készülő proteinlánc végéhez és tisztázta a bakteriális fehérjeszintézist gátló puromicin antibiotikum hatásmechanizmusát. 1962-ben elfogadta a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem professzori állásajánlatát és folytatta fehérjeszintézises kísérleteit a tisztított bakteriofág-RNS-sel.

A 60-as évek közepétől fordult érdeklődése a tumort okozó emlősvírusok felé. 1969-ben Izraelbe utazott, hogy kutatóévét a Weizmann Intézetben töltse, de még a tavasz során levelet kapott a Johns Hopkins Egyetemen dolgozó kollégájától, Hamilton O. Smith-től, hogy felfedezett egy enzimet, amely csak bizonyos helyeken vágja el a DNS-t, ezért visszatért az Egyesült Államokban. 1969 nyarán és őszén a restrikciós endonukleáznak elnevezett enzimmel kísérletezett, különböző méretű darabokra vágta vele az SV40 vírus 5000 nukleotidból álló genomját, aztán a darabok alapján összeállította a vágóhelyek egymáshoz való viszonyát (a későbbi kifejezéssel élve restrikciós térképet hozott létre). A térkép alapján képesek voltak elhelyezni rajta az egyes géneket, illetve az ismert mutációkat. Eredményei alapján hamarosan más kutatók is elkezdték más vírusok és plazmidok feltérképezését az újonnan felfedezett restrikciós enzimekkel.

Elismerései

1978-ban a restrikciós endonukleázok felfedezéséért Daniel Nathans, Hamilton O. Smith és a svájci Werner Arber megkapta az orvostudományi Nobel-díjat. Nathanst 1993-ban Nemzeti Tudományos Éremmel tüntették ki, 1994 és 1995 között pedig ő volt a Johns Hopkins Egyetem elnöke.

Családja

Nathans az 50-es évek közepén házasodott össze Joanne Gomberggel. Három fiuk született: Eli, Benjamin és Jeremy Nathans.

Daniel Nathans 1999. november 16-án halt meg 71 évesen, leukémia következtében.