Dugonics András Piarista Gimnázium (Szeged)

szegedi gimnázium és kollégium From Wikipedia, the free encyclopedia

Dugonics András Piarista Gimnázium (Szeged)map
Remove ads

A Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szeged híres kegyesrendi (piarista) intézménye, a város legrégibb iskolája.

Gyors adatok
Remove ads

Az iskola történelme

A kezdetek

Szeged városa 1719-ben kötött szerződést a piarista renddel: „…nem másra volna kedvünk, hanem, hogy Tisztelendő és dicséretes Piaristák szent szerzetét tellyesen Városunkba be hozzuk (…) hogy az említett dicséretes, hasznos szerzet az iffjuságot, a mely akkoráig vadon és parasztul nevelkedett fel mind városunkban, mind körülfekvő tartományokban, tudományokban felnevelhesse”. Az alapítási oklevelet III. Károly király 1720. február 20-án írta alá. A magyar piarista rendtartomány tizenkettedik kollégiuma lett a szegedi. 1898-ig ez volt a város első és egyetlen gimnáziuma. Az első, roskadozó épületben kialakított rendházat a népnyelv „Hatrongyos”-nak nevezte. 1721 őszén nyílt meg az iskola 110 tanulóval, két osztállyal – az egykori pestises kórház, a Lazaretum épületében. Az intézmény rangot és tekintélyt jelentett a város számára, a város művelődése két évszázadon keresztül összefonódott az iskola történetével. 1735 és 1789 között a rendszeresen előadott iskoladrámák a város színjátszását jelentette. Ennek az időszaknak volt diákja a későbbi névadó Dugonics András is.

Az árvíztől a bezárásig

Thumb
A gimnázium épülete 1896-ban

Az 1879-es szegedi nagy árvíz a város jelentős részét elpusztította és az iskolát is erősen megrongálta. 1886-ra a város állami hitelből építette meg az új épületet, amely az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb középiskolájaként évente több mint 800 diákot nevelt. Az első világháború után a trianoni békeszerződés következtében a gimnázium elvesztette hagyományos bácskai és bánáti beiskolázási körzetét. Ennek ellenére 1934 és 1945 között az ország egyik legrangosabb humán tantervű gimnáziuma volt.

1945-től kezdve a gimnázium alsó osztályai fokozatosan megszűntek, és helyüket a piaristák által igazgatott, római katolikus Szent Gellért általános iskola felső tagozatának osztályai foglalták el. 1948-ban államosították az intézményt Dugonics András Állami Gimnázium néven. Egy tanév után azonban megszüntették az iskolát, tanulóit a város különböző középiskoláiba kényszerítették. A rendházban levő szerzeteseket 1950 januárjában egy éjszaka teherautóra rakták és Vácra vitték. 43 éven keresztül nem volt Szegeden piarista oktatás. Az épületbe a Szegedi Tudományegyetem egyik természettudományi tanszékét költöztették.

Az újraindulás

Az 1989-90-es változások után az egyházi iskolák működésének engedélyezésével egy időben kezdődött a szegedi piarista iskola újjászervezése. A város engedélyt adott ideiglenes épületekben a tanítás megkezdésére. 1991. augusztus 25-én indult meg a 248. tanév a kölcsönkapott felsővárosi minorita kolostorban, majd egy évre rá egy barakképületben a Maros utcában. Az intézmény a korábbi hagyományt követve fiúiskola maradt, eleinte négyéves gimnáziumi képzéssel, amely 1994-ben hatéves képzésű osztályokkal egészült ki.

A régi iskolaépület helyett állami kárpótlással új iskola építését kezdte meg a piarista rend a Szeged várostól kapott telken az újrókusi városrészben. Az újraindulás saját épületének felszentelése 1999. augusztus 25-én Kalazanci Szent József ünnepén volt. Az ünnepélyen Orbán Viktor akkori miniszterelnök a hit és hazaszeretet iskolájának nevezte a piarista iskolát, biztatta az ifjúságot, hogy szerencsésebb nemzedék lesz, mint bármelyik a 20. században.

Az új, impozáns épületegyüttes templommal egészült ki, melyet 2001. június 17-én szentelt fel Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke. A templom patrónusai az 1936-os spanyol polgárháborúban vértanúhalált halt piarista szerzetesek, akiket 1996-ban avatott boldoggá II. János Pál pápa.

Az iskolában négy- és hatévfolyamos képzés folyik, és a 2013/2014-es tanévtől már lányokat is felvettek. Az iskola újraalapításának negyed évszázados évfordulóját 2016-ban ünnepelték.

Remove ads

Egykori neves tanárok

  • Fiala Jakab (1697–1733) piarista szerzetes, gimnáziumi tanár, költő
  • Deményi László (1711–1761) piarista szerzetes, gimnáziumi tanár, szónok
  • Dugonics András (1740–1818) piarista szerzetes, író, egyetemi tanár
  • Benyák Bernát (1745–1829) piarista szerzetes, gimnáziumi és filozófiai tanár, költő, műfordító
  • Szablik István (1746–1816), piarista szerzetes, gimnáziumi és filozófiai tanár, fizikus
  • Egervári Ignác (1751–1809) piarista szerzetes, gimnáziumi igazgató, tartományfőnök, író
  • Horváth Cirill (1804–1884) piarista szerzetes, gimnáziumi igazgató, író, filozófus
  • Tóth János (1804–1887) piarista szerzetes, népiskolai felügyelő
  • Cseh Ferenc (1809–1883) piarista szerzetes, gimnáziumi igazgató, filozófus
  • Csaplár Benedek (1821–1906) piarista szerzetes, irodalomtörténész, néprajzi gyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
  • Magyar Gábor (1842–1912) piarista szerzetes, gimnáziumi tanár, igazgató, rendfőnök
  • Schütz Antal (1880–1953) piarista szerzetes, teológus
  • Balanyi György (1886–1963) piarista szerzetes, történész
  • Révai József (1887–1967) piarista szerzetes, görög és latin tanár, pedagógus, a „talpascserkészet” létrehozója
  • Öveges József (1895–1979) piarista szerzetes, fizikus, Kossuth-díjas
  • Albert István (1907–1991) piarista szerzetes, hittanár, tartományfőnök, cserkészvezető
  • Lénárd Ödön (1911–2003) piarista szerzetes, történelem-latin szakos tanár, a kommunizmus áldozata
  • Kovács Mihály (1916–2006) piarista szerzetes, fizikus, informatikus, cserkészvezető
Remove ads

Egykori neves diákok

Remove ads

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads