Hende Csaba
(1960) magyar jogász, politikus From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Hende Csaba (Szombathely, 1960. február 5. –) magyar jogász, ügyvéd, politikus. 1998 és 2002 között az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára, majd 2005-ig az Orbán Viktor által életre hívott polgári körök koordinátora. 2002-től 2025-ig országgyűlési képviselő, 2005 és 2010 között az Országgyűlés jegyzője. 2010-től 2015-ig a második és a harmadik Orbán-kormány honvédelmi minisztere. 2017-től 2025-ig az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke.
Remove ads
Életpályája
1978-ban érettségizett a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban, majd a sorkatonai szolgálat teljesítése után (tartalékos szakaszvezetőként szerelt le) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdte meg egyetemi tanulmányait. Itt szerzett diplomát 1984-ben, ezután szülővárosában helyezkedett el ügyvédjelöltként, majd 1987-ben letette jogi szakvizsgáját is. Ezt követően 1991-ig ügyvédként dolgozott, amikor a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkára lett. Később jogi főosztályvezetőként és kabinettitkárként is dolgozott, 1994-ig. A kormányváltást követően, 1998-ig ismét ügyvédként dolgozott.
Közéleti pályafutása
1998-ban Dávid Ibolya akkori igazságügy-miniszter politikai államtitkára lett, tisztségét 2002-ig töltötte be. Ezután Orbán Viktor kabinetfőnöke, több évig a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke, emellett 2002 és 2005 között a polgári körök mozgalom koordinátora volt.
1988-ban lépett be a Magyar Demokrata Fórumba, 1991-ben az országos választmány tagja, 1996-ban az országos elnökség tagja lett. 1993 és 1996 között a párt etikai biztosaként tevékenykedett. 2000-től alelnöke, majd 2001 és 2002 között általános alelnöke volt. 2004-ben kilépett a pártból, majd pár hónappal később a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tagja lett. A 2002-es országgyűlési választáson a Fidesz és az MDF közös országos listájáról szerzett mandátumot. A környezetvédelmi bizottságnak lett tagja, itt 2005-ig dolgozott, emellett 2002–2004-ben az ügyrendi bizottság, illetve 2004–2006-ban a honvédelmi bizottság tagja volt. 2004-ben kilépett az MDF-frakcióból, majd a kötelező hat hónapos független képviselői munka után belépett a Fidesz-frakcióba.
A 2006-os országgyűlési választáson Vas megye 2. számú egyéni választókerületében (Szombathely 2.) szerzett mandátumot. A 2010-ig tartó ciklusban a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságban dolgozott 2009-ig, azt követően a nemzetbiztonsági bizottság tagja volt. 2010-ben már az első fordulóban mandátumot szerzett Szombathelyen. 2010-ben a második Orbán-kormány honvédelmi miniszterének jelölték. 2010. május 29-én közvetlenül honvédelmi miniszteri eskütétele után, katonai tiszteletadással fogadták új munkahelyén, a minisztériumban.[2]
A 2014-es országgyűlési választáson újra Szombathely képviselője[3] és a harmadik Orbán-kormány honvédelmi minisztere lett. A kormány nemzetbiztonsági kabinetjének 2015. szeptember 7-i ülésén a Magyar Honvédség tevékenységét a déli határzár építésével kapcsolatban érő kritikák miatt[4] lemondott honvédelmi miniszteri posztjáról.[5] A 2018-as[6] és 2022-es országgyűlési választásokon[7] ismét képviselői mandátumot szerzett a Vas 01. OEVK-ban.
Remove ads
Családja
1984-ben vette feleségül Stiber Szilvia tanítónőt. Házasságából két ikerlánya született, Borbála és Júlia.[8] A nyugat.hu híradása szerint 2013-ban elvált.[9] 2018-ban újra megházasodott, felesége dr. Szajlai Mónika.
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads