Hjangga
From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A hjangga (hangul: 향가, handzsa: 鄕歌, RR: hyangga) koreai irodalmi lírai műfaj, mely jobbára a Silla-korabeli népdalokat jelöli a 6. és a 10. század között.[1] Csupán 25 hjangga () szövege maradt fenn az utókorra.[2]
Története
A kínaiak már elég korán feljegyezték, hogy a koreaiak szeretnek táncolni és énekelni, olyan kötetekben, mint a Szan kuo cse () (三國志, „A három királyság története”, 3. század) vagy a Hou Han su () (後漢書, „A kései Han-dinasztia könyve”, 5. század). A kínaiakat meglepte, hogy a koreai államokban mennyire gyakran tartanak táncos-zenés ünnepeket, sámánisztikus rituálékat. A 7. századtól az idu írás bevezetésével a korábban szájhagyomány útján terjedő dalokat le is jegyezték. A 9. század végén, 888-ban Szamdemok () (삼대목, 三代目) címmel hjangga ()gyűjtemény is készült Sillában, azonban a 13. századi mongol invázió idején sok más feljegyzéssel együtt ez is elpusztult. Mára csupán néhány korabeli hjangga () maradt fenn. Korabeli leírások szerint az átíráshoz használt kínai írásjegy alapú rendszert a kínaiak nem tudták elolvasni. A mai koreai nyelvészek számára is kihívást jelent az értelmezése, nem csak a rendszerről rendelkezésre álló kevés információ, de a koreai nyelv akkori állapotának hiányos ismerete és a fennmaradt leírásokban a korabeli írnokok által vétett hibák miatt is.[3]
Remove ads
Jellemzői
A hjanggák () jó része szájhagyomány útján terjedt, más részüket hjangcshal () (향찰) írással írták le, ami kínai írásjegyekkel próbálta meg visszaadni a koreai nyelv kiejtését. A hjangga () nem tekinthető egységes, általános szabályok szerint leírható műfajnak, mind formai, mind tartalmi tekintetben nagy változatosságot mutatnak a művek.[4] A fennmaradt hjanggák () között vannak négy-, nyolc- és tízsoros költemények. Kutatók szerint a sorok növekedése a forma fejlődését mutatja, azonban ezek a változatok nem egymás után, hanem egymás mellett léteztek. A fennmaradt tízsoros költeményeket kivétel nélkül egy-egy személy írta, míg a négy- és nyolcsorosak között vannak népdalok és sámánénekek is. Az általános vélekedés szerint a népi eredetű négysoros hjanggák ()kal szemben a tízsorosakat szinte biztosan felsőbb osztálybeliek írták, például hvarang ()ok és buddhista szerzetesek, az utolsó két sorban ugyanis inkább a felsőbb osztályokra jellemző érzelmek és érdekek jelennek meg. A tízsorosak esetében az első négy sor a téma megjelölése, a következő négy az érzelem elmélyítése, az utolsó kettő pedig mély érzelmekkel telt felkiáltás erőteljes befejezéssel. Az utolsó két sor üteme is megváltozik. Ilyen például a Volmjong (월명, ) szerzetesnek tulajdonított Cse mangmega () (제망매가, „Óda elhunyt húgomhoz”, c. 742–765) című költemény is:[5]
A hjanggákat () énekelve adták elő, így a forma a dallamhoz igazodik. Egy-egy időmértékes szegmens három vagy négy szótagból áll.[7]
Remove ads
Fennmaradt hjanggák (hyanggák)
Az utókorra fennmaradt hjanggák ():[2]
Jegyzetek
Források
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads